Egy meztelen macska feljegyzései

Elsőként elárulok egy nagy titkot. Én bizony nem vagyok kopasz!

Van rajtam szőr, de csak úgy csajosan. Nincs szükségem se borotvára, se gyantára, mert a bőrömet fedő szőr annyira gyér és apró, hogy alig lehet látni. Sőt! Kifejezetten élvezet engem megsimogatni, mert ettől olyan a tapintásom, mint a bársonynak. A gazdim oda meg vissza van tőle. Néha lefekszem a lakás naposabb területeire, de azért nem vagyok hülye, annyit nem napozom, hogy megégjen az érzékeny bőröm. Állítólag a túl sok napozás öregíti a bőrt, én meg ugye amúgy sem állok rosszul ráncokból, szóval nem tetézem... :)

Persze a fülemen, meg a pofim közepén van némi láthatóbb szőr, de ez a szexepilem. Ami viszont néha zavaró, hogy nincs szempillám, se bajszom. Ez persze csak engem zavar. Reggel igen csipásan ébredek, de feltalálom magam, és kitörlöm, majd a darabkákat itt-ott elhagyom a lakásban. Ezek az én kis gyémánt ajándékcsomagjaim a gazdámnak.

Bizonytalanabb vagyok, mint a dús szőrű rokonaim!

Mivel nincs bajszom, nem érzékelem úgy a távolságokat. Gyakran vétem el az ugrásokat, előfordult már, hogy túl nagy lendületet vettem, és a szék karfája helyett átestem azon. Mivel tudom magamról, hogy kissé ügyetlen vagyok, ezért a könyvespolcot meg sem próbálom megmászni, de még a függönyön lógást se teszteltem. Elég nagy kihívást jelent az ablakpárkány belövése – az utcát imádom hesszelni -, több légi izgalomra nem is vágyom.

Imádok játszani!

Tényleg, a napom kis részét teszi ki az aktív mozgás, de akkor mindent beleadok. Rohangálok – sokszor mondjuk elcsúszok -, kergetem a kisegeremet, meg szeretem azt a mozgó labdát is, aminek a végén szalagok vannak, de azt csak a gazdimmal tudom játszani, mert akkor mozog, ha ő megfogja. Érdekes ez... Van egy kis kuckóm is, aminek a tetejéből kiáll egy oszlop. Na, azt a gazdim szokta kaparászni, közben meg engem hív. Nem értem, neki mi ebben a jó, de hagyom neki. Bár gondolkodtam már, hogy elárulom neki: a körmeit jobban tudja koptatni az ágytámlán vagy a kanapén.

Fázós vagyok!

Igen, ez elvileg az apró szőröm miatt van, de néha már teher, mert a gazdim folyton takargat, ha egy pillanatra nem figyelek oda. Van, amikor jól esik, máskor nyávogok egyet – hogy értsen a szóból -, és kibújva a pléd alól arrébb fekszem. Este viszont néha szó szerint fel kell ébresztenem, hogy kapjon észbe, a kedvenc kis pokrócom valahogy lekerült rólam a nagy alvásban. Merthogy esténként e nélkül fázom. A ruhát azonban nem szeretem, mert napi több órát töltök mosdással – hogy mindig tiszta és illatos csajszi legyek -, de a ruha ebben akadályoz.

Olyan vagyok, mint egy kutya-macska keverék!

Legalábbis ezt szokta mondani a gazdim, pedig én csak teszem, amit akarok. Például nagyon hiányzik, ha nincs velem otthon, és ilyenkor elé szaladok, ha hallom, hogy nyílik az ajtó. Imádom, ha foglalkozik velem, ezért, ha leül, én egyből ott termek az ölében, és addig nem hagyom békén, amíg álomba nem simiz. A legjobban rajta szeretek aludni, épp ezért azt is elviselem, ha puszilgat. Megtanultam a nevemet is, így ha meghallom, hogy „Lola", egyből ott termek, mert simán leeshet valami finom falat vagy egy nagy dögönyözés. Persze nem mindig van kedvem ezekhez, olyankor ignorálom az invitálást, mert megtehetem. Hiszen macska vagyok, a magam ura, csak legyen mindig, aki betakar!

Nyitókép: Shutterstock