Szakítási etikett: nagyon bunkóknak

Na jó, ha nem is ennyire durván, mégis úgy, hogy ne magamtól kelljen rájönnöm: már nem kellek. Mert sajnos van, hogy egy több éves kapcsolat után abból kell ráébredned, hogy ezek után már nem együtt toljátok tovább a közös szekereteket, hogy egyszer csak magadra maradsz vele az emelkedőn, és minden teher a te nyakadba zúdul. Csak te teszel érte, te próbálkozol, és amikor már nagyon elfáradsz, még akkor is túl büszke vagy "segítséget kérni".

Hónapokig hiszed, hogy még ketten vagytok rá, holott már régen nem. Nemcsak pihenni állt meg kicsit, nemcsak levegőhöz akart jutni, hanem végérvényesen faképnél hagyott. Ezért nem erőlködött az utóbbi időben: hiszen ő már tudta, hogy nem egy irányba haladtok. De arra már nem volt bátorsága, hogy erről neked is szóljon...

A homályos magyarázkodások nem számítanak elküldésnek. Egyszer egy pasim szakítás gyanánt azzal a sztorival állt elő, hogy Izlandra költözik, és birkákat fog nyírni. Ez azért elég gyanúsnak tűnt, mivel végzős orvostanhallgató volt az illető. Na, de ki vagyok én, hogy megakadályozzam az álmai megvalósításában? Két hónap múlva megláttam az exbarátnőjével. És gondolom, mondanom sem kell, hogy nem Izlandon birkanyírás közben...

Vagy amikor ismerkedéskor hosszú emailezgetés után látszólag minden ok nélkül egyszer csak megszakad a levélfolyam. Magyarázat pedig nem érkezik. Mert a másik már eldöntötte, hogy nem akar veled semmilyen további kapcsolatot ápolni. Persze senkinek sem esik jól, ha nem folytatódik a gyümölcsözőnek ígérkező kapcsolat. Ilyenkor százszor is végigpörgeted magadban a beszélgetéseket. Vajon ezek során félreérthetett valamit? Esetleg újabb fényképeket látott rólad, amik elriasztották? Vagy közben akadt valaki vonzóbb? Bármi is legyen az ok, ha nem tisztel meg egy pár soros magyarázattal, hanem csak simán eltűnik, nem érdemli meg, hogy foglalkozz vele.

Mennyi időt, hónapot, évet vesztegetünk el azzal, hogy várjuk azt a soha meg nem érkező levelet, soha meg nem csörrenő telefont, soha ki nem mondott mondatot? Nehéz továbblépni úgy, hogy azt sem tudod, mi volt az oka a kapcsolat megszakadásának.

De miért élnél, foglalkoznál olyan emberrel, aki nem képes tenni érted? Sajnos sokszor érzed magadban a késztetést, hogy a szó nélkül felszívódó pasit kioktasd az illendőség és tisztesség szabályairól. De aztán belátod, hogy teljesen felesleges. Miért vesztegetnéd rá az idődet, hiszen hiába tartanál neki lelki fröccsöt, az nem változtatna semmin. Az így eltűnő ugyanis annyira fél a konfrontálódástól, hogy bármit is írnál neki, falra hányt borsó lenne a számára.

Másrészt meg miért okoznál neki örömet azzal, hogy legyezgeted a hiúságát és azt látja, uralkodhat fölötted, hiszen most is a "kegyeit keresed". Persze lehetne taktikázni, hogy kiugrasd a nyulat a bokorból, de megéri? Én azt mondom, aludj rá egyet - vagy többet -, és felejtsd el az illetőt! Semmiképpen se írj hirtelen felindulásból, érzelmi nyomás alatt! Csak szánalmasnak és sebezhetőnek tűnnél a szemében.

Őket aztán nem érdekli az arany igazság: jobb a biztos rossz, mint a bizonytalanság. És a "Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled is bánjanak!" mondás sem különösebben izgatja az ilyen embereket. Mivel túlságosan önzők, így képtelenek arra, hogy mások helyébe képzeljék magukat. Tehát természetesen nem a te érdekeidet tartják szem előtt, és nem közlik veled a "halálos ítéleted". Pedig mindenkinek joga van tudni, hogy "mennyi van még hátra".

Paládi Panni

Nyitókép: iStockphoto