párkapcsolat kibeszélő
Vannak kapcsolatok, amelyek viharos véget érnek. Tányércsapkodás, üvöltözés, féltékenység, könnyek, látványos pakolászás a bőröndbe, könyörgés az ajtónál és hangzatos ígéretek.

Velem is előfordult már ilyesmi, és ekkor úgy gondoltam, hogy ettől nem lehet rosszabb vége egy történetnek, amely valaha oly' szépen indult két ember között. Aztán belépett az életembe valaki, akivel igazából nem volt köztünk semmi, és a "vége" mégis borzalmasabb volt, mint az égzengős, földindulós dolog.

Olyan volt, mint egy óceánban sikló tengeralattjáró, amely néha azért fel-felbukkan a felszínre, és ekkor reménykedsz, hogy végre kilép valaki belőle a partra. De nem jött senki, csak eltűnt a felszín alatt. Ezzel véget is érhetne a történet, ám a tengeralattjáró kapitánya mindig úgy kormányozta a fenséges szerkezetet, hogy nehogy el tudjak feledkezni róla. Időnként mintha még egy érző embert is megpillantottam volna az ablakában. De lehet, hogy csak képzelődtem, olyan régen volt, hogy már nem tudnám megmondani biztosan...

Egy-egy kedves ajándék, egy-egy késő esti üzenet és időnként egy-egy meghívás is akadt a fegyvertárában, amivel sosem engedte teljesen a víz mélyére süllyedni a dolgot. Persze a meghívások sem időben érkeztek, hanem mindig utolsó pillanatban. Amikor pedig készen álltam volna felvenni a búvárruhát és követni, bármerre is jár, egy palackposta jelezte, hogy bizony már nem az én szigetem felé tart. Úgy éreztem, hogy fuldoklom.

Forrás: Shutterstock

Aztán pár héttel később, amikor már az összes víz kiment a tüdőmből, egy amerikai randizási szokásokkal kapcsolatos blogon megtaláltam a kifejezést, amivel ezeket a kapcsolatokat felcímkézik: "submarining", vagyis "tengeralattjárózás". A pontos definíció így hangzott: "Amikor a pasi időnként - hetente, havonta vagy akár ÉVENTE - fel-felbukkan, mintha csak tegnap találkoztatok volna. Bármiféle magyarázat nélkül arra vonatkozólag, hogy miért is szívódott fel."

Velem is így történt. Szinte soha nem kért elnézést, amiért köddé vált. Persze most ülsz a gép előtt, és azt gondolod: "Nem kellettél neki eléggé." Tök egyértelmű... Vagy, hogy "Ugyan már. Házas volt. Vagy volt barátnője." Nem volt. És amikor hagytam volna menni, mindig újra felbukkant, és nem hagyott megszáradni a homokban. Mindig visszahúzott a sötét óceánba, olyan mondatokkal, hogy "Olyan lány vagy nekem, akit nem egy éjszakára akarok, hanem aki mellett minden reggel szeretnék felébredni." Meg, hogy "Már nem töltöm akárkivel az időmet, nem véletlenül vagyok most veled."

És tényleg nem használta ki a felkínálkozó alkalmakat: gyakran csak ölelt, aludt mellettem, és megosztotta velem minden féltett titkát. Ő volt az egyetlen, aki odafigyelt rá, hogy mire vágyom, és időt, energiát nem sajnálva megvalósította a kívánságomat. De újra és újra eltűnt. Én meg csak néztem utána értetlenül. Nem kértem számon, nem kerestem, csak hagytam menni. Reménykedtem, hogy nem bukkan fel többé, és hogy boldogan él valamelyik másik, napfényes szigeten.

Csendes Anna

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.