Ha ciki, ha nem, totál kiégtem a sok randizásban

Unottan elkezdek sminkelni, tulajdonképpen az sem érdekel, ha nem leszek túlzottan szép, vagy ha elkések. Az égvilágon semmi izgatottság nincs bennem, izgulni se izgulok, bezzeg régen... Most olyan körülbelül mintha bevásárolni mennék, csak talán egy fokkal csinosabban. Átfut a fejemen, hogy lemondom, mert tulajdonképpen minek is csinálom?

Ez az első randi, de annyira nem keltette fel az érdeklődésem a pasi a Tinderen, de ez jó ideje senkinek sem sikerül. Sőt, nem csak a Tinderen, hanem a találkozókon sem. Szóval mi értelme az egésznek? Miért megyek el ennyi randira kötelességtudóan? Ja, mert nem szeretnék egyedül lenni. De valahogy így is a végeredmény ugyanaz...

Unottan sétálok a megbeszélt helyszín felé - már százszor megbántam, hogy elindultam - és megint az fut át az agyamon, Istenem legalább kicsit tetsszen, legalább kicsit hasonlítson a képeken lévő férfira, vagy jöjjön egy iszonyat jó beszélgetés sok nevetéssel, és ezzel fogjon meg.

Sokszor már a legelső pillanatban látom, hogy nem lesz. Mert nem olyan külsőre, mint amire számítottam. Ő van a képeken, de valahogy mégis más. Más a kisugárzása, a hangja, a karizmája, az illata, mint ami elképzeltem. És ilyenkor az egész már egy csalódás. Persze van, hogy innen még fel lehet húzni, egy jó beszélgetéssel, humorral, nem egyszer előfordult. De általában a végeredmény ugyanaz, egy viszonylag kellemes csevej után megállapítom, hogy ő sem az... Pedig nem volt vele különösebb baj, nem pszichopata, nem baltás gyilkos, még nárcisztikusnak sem tűnik így elsőre, és mégse... Ilyenkor jön az az utálatos gondolat, hogy akkor bizonyára velem van a probléma. Csak jönnék már rá, hogy mi...

De nem baj, újra irány a Tinder, a következő hátha jobb lesz, nem adom fel! De talán pont itt van a probléma. Ez már túl sok... Nem feladni kéne, de szünetet tartani, vagy visszavenni. Nem biztos, hogy itt a nagy számok törvénye érvényesül, hogy minél több emberrel találkozol, annál nagyobb eséllyel találod meg az Igazit (vagy legalábbis a párodat).

Itt pont nem szabadna túlzásba esni, mert kiég az ember, és egy kiégett ember nem valószínű, hogy képes megtalálni a társát. Mert már alapból elvész a varázs, ha így mész a randira. Lehet, egészen mást hozna ki belőlem is ugyanaz az ember, ha nem azzal a hozzáállással indulnék el, hogy „jaj minek", „úgyse..". Tulajdonképpen így nem is tudom, mit várunk. Ja de, egy csodát, egy „szerelem első látásra" élményt. De ilyen állapotban ez szinte esélytelen, hogy bekövetkezzen. Erre a lelkednek is késznek kell lennie, először megnyugodnia, feltöltődnie, hogy utána szárnyalhasson. Aztán jöhet majd a csoda...

Ez pedig úgy lehetséges, ha megállsz, tartasz egy kis szünetet, magadra fókuszálsz, nem másra, megpihensz, feltöltődsz, és akkor indulsz el egy újabb randira, ha elhiszed, hogy talán ott állhat az, akire vártál...

Nyitókép: Shutterstock