

Sosem gondoltam volna, hogy valaha azon kell gondolkodnom, miképp magyarázzam meg egy óvodáskorú gyereknek a háború fogalmát. Ahogyan azt sem gondoltam volna, hogy valaha foglalkoznom kell majd háborúval. Legalábbis olyannal, ami a közvetlen közelünkben zajlik. Most mégis ez a helyzet.
Persze, lehet csúnyán nézni most erre az írásra, és azt mondani, nem ez az egyetlen háború ma a világon. Hogy akadnak országok, amelyek régóta háborús övezetnek számítanak. Tudom. Ám amellett, hogy nagyon sajnálom azokat, akik évek óta szenvednek ettől a helyzettől, azért engedtessék meg nekem, hogy jobban aggódjak egy olyan konfliktus miatt, ami a szomszédos országban, Ukrajnában zajlik.
Én itt most nem szeretnék sem politizálni, sem ok-okozati összefüggéseket feltárni. Engem nem érdekel, hogy ki kezdte, ki provokálta.
Számomra nincs olyan indok, olyan konfliktus, ami magyarázat lehetne 2022-ben egy fegyveres támadásra, háborúra két ország között.
Mintha nem tanulnánk soha a múltból. Mintha nem lett volna már világégés kétszer is.
Mi az a háború?
Szorongva hallgatom a történéseket este, és lesek rá az internetes hírekre nappal – persze csak lopva, nehogy az ötéves kisfiam lássa. Ám, a gyerekek nem hülyék! Érzik, ha anya vagy apa feszült, sőt egy pármondatos beszélgetésből is leszűrik a lényeget - akkor is, ha a szülő azt hiszi, játszik, most úgysem figyel. Mert figyel. A kisautót tologatva is. Aztán egyszer csak eléd áll, amikor nem is számítasz rá, és neked szegezi a kérdést:
- Anya, mi az a háború?
Te meg köpni-nyelni sem tudsz. A fejedben villámgyorsan cikáznak a gondolatok. Honnét vesz ilyesmit? Kitől hallotta? Mit mondjak neki? Mit mondhatok neki?

- A háború? - nyekegem. - A háború olyan, mint amikor ti összevesztek egy kis társaddal az oviban. Csak itt az országok vesznek össze.
- És milyen országok vesztek össze? - forszírozza.
- Oroszország és Ukrajna... - felelem higgadtan.
- És akkor ők most bombázzák egymást? Bombázzák? Honnan tud ilyen szavakat a gyerek? Úristen!
Még kicsi vagy ehhez, majd megérted, ha nagy leszel!
- Oroszország és Ukrajna közel van? - folytatja. Hát sosem lesz vége a kérdésáradatnak? Ha azt mondom, hogy a szomszédban, akkor megijed. Én is ijedt vagyok ettől, így inkább csak azt mondom:
- Sok-sok kilométerre a mi otthonunktól – és még egy mosolyt is magamra erőltetek.
Ez néhány napja történt, és azóta rengetegszer átgondoltam, mit mondtam, jól mondtam-e, lehetett-e volna másképp? Úgy érzem, nem. Hiszek a gyerekekkel való őszinte kommunikációban és abban, hogy ha valamire rákérdeznek, mert érdekli őket, akkor arra az életkoruknak megfelelően, de a lehető legnagyobb őszinteséggel kell válaszolni.
Te hogyan beszélnéd meg a gyermekeddel ezt a témát?
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!