A pasim nővére, aki rosszabb, mint ezer anyós

Valaki a lottó ötöst nyeri meg az életben, valaki pedig egy olyan sógornő jelöltet, aki rosszabb minden anyósnál vagy egy hetente bejelentkező exnél. Természetesen én nem a lottót nyertem meg, hanem a pasim nővérét, akit lassan egy kanál vízbe meg tudnék fojtani. Nyugi, elméletben számtalan alkalommal megtettem már.

Én is voltam szingli, tudom, milyen, amikor előre rettegsz a hétvégéktől, mert tudod, hogy egyedül kell töltened, mivel a barátnőid a pasijaikkal töltik a hétvégét. Ezután jönnek a családtagok, de a legtöbb esetben nekik is van saját családjuk, akikkel a zsúfolt hétköznapok után hétvégén tudnak igazán minőségi időt együtt tölteni.

Sportolsz, főzöl, új hobbit próbálsz ki, új emberekkel ismerkedsz. Teszed ezt valószínűleg te, ha szingli vagy és teszi ezt a testvérem is, aki egyedül él és tenném ezt én is, ha egyedülálló lennék. Szerencsére boldog párkapcsolatban élek, így ezzel nekem nem is kell(ene) foglalkoznom, ha a pasimnak ne lenne egy harmincöt pluszos nővére, akinek se kutyája, se macskája, így mindig a mi nyakunkon ragad.

Igen, amikor először meghallottam, én is nagyon sajnáltam és eszembe jutott, hogy ha fordított helyzetben én lennék ennyire magányos, biztosan jól esne néha egy telefon, vagy közös program. Aha, ha tudtam volna az első ilyen közös program előtt, amit most már pontosan tudok, akkor valószínű önző és érzéketlen módon soha nem hívtam volna sehova. Azóta a bizonyos első közös program óta ugyanis kis túlzással pokollá teszi a mindennapjaimat.

Miután érezte, hogy a testvére és én igényt tartunk a társaságára, rövid időn belül átesett a ló túloldalára. Az hagyján, hogy napi szinten telefonál, természetesen mindig akkor, amikor mindketten kiütve fekszünk a kanapén és csak arra vágyunk, hogy néma csendben megnézzünk a kedvenc sorozatunkból egy epizódot, de hogy minden hétvégén velünk akar kirándulni, péntek este iszogatni és a lehető legtöbb alkalommal nálunk panaszkodni az életéről, na, az már több a sokknál.

Én szívesen beszélgetnék vele, adnék neki tanácsokat, osztanám meg vele a szabadidőmet, de amikor ezek az együtt töltött órák, telefonbeszélgetések csak abból állnak, hogy ő panaszkodik arról, hogy neki semmi nem jó, őt senki nem szereti, neki semmi nem sikerül, akkor bizony legkevésbé az ő társaságára vágyom és legszívesebben elküldeném őt melegebb éghajlatra. Volt már rá példa, hogy meg is tettem. Ő tipikusan az az ember, akinek nem kell a tanács, a segítség, neki csak valaki kell, aki némán végighallgatja a fájdalmas életéről szóló sztorikat, anélkül, hogy közbeszólna vagy faképnél hagyná. Egy igazi energiavámpír, aki addig beszél, amíg te is olyan állapotba kerülsz, mint ő.

Korábban volt már „szerencsém" hasonló emberek társaságához, akik úgy éreztem, hogy egy óra együtt töltött idő után tíz évet öregedtem. Abban a helyzetben, bár nehezen, de őszintén elmondtam, hogy a kettőnk közötti kapcsolat engem inkább rombol, mint épít, így a jövőben nem szeretnék vele többet találkozni. De itt más a helyzet.

Ő egy családtag, aki egyszerűen nem lehet kiradírozni az életemből. Pedig néha mennyivel egyszerűbb lenne...

Nyitókép: Shutterstock