Nem tudom elengedni a görcsös ragaszkodásomat, ami alapos aknamunkát végez a lelkemben

Vajon miért nem tudok ezektől megszabadulni? Miért vinném őket magammal akár az idők végezetéig? Nehezen teszem le ezeket a terheket. Sokáig a lelkem mély bugyraiban tanyáznak és észrevétlenül mérgezik a napjaimat. A megoldandó feladatoknak ugyanis nincs szavatossági idejük, és csak rajtunk áll, mihez kezdünk ezekkel.

Amivel nekem kell dolgoznom az a görcsös ragaszkodás, hogy könnyedén el tudjam engedni azokat a lelki zűröket, amik párkapcsolatról párkapcsolatra piócaként tapadnak rám, és egyszerűen képtelen vagyok tőlük megszabadulni. Szinte a bőröm alatt érzem ezeknek az érzéseknek a negatív hatását, amik a lelkem legmélyéig hatolnak, hogy kemény aknamunkával aláássák minden önbizalmamat.

Mindannyian küzdünk valamivel, és mindenkinek van egy belső hangja, ami vagy felemel, vagy pedig sárba tipor. A kapcsolataim nagy részét azt hiszem mindig én akartam jobban. Visszagondolva a három hosszabb párkapcsolatomra, úgy hiszem, mindig én küzdöttem többet, miközben a másik fél hátradőlve várta a csodát, hogy a dolgok majd maguktól jobbá válnak.

Ezt a görcsös akarást pedig mind a mai napig magammal cipelem és egyszerűen nem tudom elengedni. Pedig már sokszor nekifutottam, de valamiért mindig előtör belőlem a kisördög, és megpróbál arról meggyőzni, miért kell ragaszkodnom a korábbi sérelmeimhez.

A párkapcsolataim egytől egyig nagyon hasonlítottak egymásra, függetlenül attól, hogy három különböző férfiról beszélünk. Valószínűleg azért éreztem másnak a kapcsolatok elejét, mert az előzőek rosszul végződtek, és ezek a kellemetlen élmények ugyan megmaradtak bennem, de az új kapcsolat megédesítette a mindennapjaimat és szinte megfeledkeztem a régi rossz érzésekről, amelyek az idő haladásával előjöttek. A kapcsolataim vége felé mintha ugyanazok a konfliktusok ismétlődtek volna meg. A kezdeti "rózsaszín köd" megakadályozta a fátyol- és gomolyfelhők megjelenését.

Egy kis időt próbálok most magammal tölteni, hogy átgondoljam ezeket a berögzült sémákat, amiken egyedül én tudok változtatni, és nem várhatom el a jövendőbeli partneremtől, hogy ezeket ő oldja meg helyettem. Nem várhatom el tőle azt sem, hogy ezektől az érzetektől megszabadítson. Így hát a kezdeti bimbózó kapcsolatomat most be kell fagyasszam, hogy egyedül járjak a végére ennek az egésznek, és megfejtsem a most még megfejthetetlent. Nem akarok olyan terheket a másikra pakolni, amiknek a súlyát esetleg nem bírja el és összeroppan alatta.

A görcsös akarásnak sosincs jó vége. Ilyenkor jobb, ha a probléma mélyére ásunk, s gyökerestől szedjük ki azokat a bizonyos gyomokat és akkor talán nem másoktól tesszük függővé az érzéseinket és nem másoktól várjuk a folytonos visszacsatolást és visszaigazolást, hogy valamit jól csináltunk.

Nyitókép: Shutterstock