Miért nem tudsz már nőként nézni rám?

Elmesélek egy történetet – mondja Panna. – Ez ugyan nem oldja meg a problémámat, sőt hatalmas, megváltó gondolatokkal sem lesz tele, de talán az, aki ugyanabban a cipőben jár, mint én, tudni fogja, hogy nincs egyedül...

Hat éve voltunk már együtt a párommal, amikor úgy döntöttünk, összeházasodunk. Boldogan készültünk az esküvőre, ami mindkettőnk szerint addigi életünk legjobb bulija lett. A lakodalom után nászútra mentünk, én pedig elhagytam a fogamzásgátló használatát. Megbeszéltük, hogy várunk három hónapot, hiszen évekig hormonokkal bombáztam a testemet, majd belevágunk a babaprojektbe. Azt gondoltuk, mikor végre élesbe mennek a dolgok, azonnal össze is jön a kicsi. Ám eltelt az első hónap, majd a második, a hatodik... A nőgyógyászom szerint semmilyen akadályozó tényező nem állt fenn, mégsem estem teherbe. Egy év elteltével kétségbeestem, annak ellenére, hogy az orvosom továbbra sem látott okot aggodalomra. Én azonban aggódtam, sőt egyre inkább pánikoltam. Mi lesz, ha nem lehet gyerekem? Bence és én nagyon szerettünk volna babát, ez sosem volt kérdéses, ám arra egyikünk sem gondolt, mi lenne akkor, ha nem sikerülne igazi családdá válnunk. Egy este megkérdeztem a férjemet, örökbefogadnánk-e egy kisbabát, ha kiderülne, nem lehet sajátunk? Határozott nemmel válaszolt. Ő nem akarta más gyerekét nevelni. Azt is megkérdeztem tőle, hogy elhagyna-e, ha meddő lennék? Azt mondta, hogy nem... de a szemében láttam a bizonytalanságot.

Mint egy romantikus filmben

Szerencsére ezzel komolyabban nem kellett foglalkoznom, mert másfél év próbálkozás után végre megkaptuk azt, amire mindketten a legjobban vágytunk: a terhességi teszt pozitív eredményt mutatott. Úsztunk a boldogságban. A férjem eljött velem a legtöbb vizsgálatra, jártunk babamoziban, aktívan részt vett a gyerekszoba kialakításában, de még a babakocsik között is lelkesen válogatott. A szülésen végig velem volt és ő vágta el a köldökzsinórt. Az egész terhesség és a szülés úgy alakult, mintha valami romantikus filmet néznénk – nincs más jelző rá, mint az, hogy tökéletes. Aztán jött a fekete leves.

Forrás: Shutterstock

Álomból rémálom

Hazaérve a kórházból megkezdődött a gyermekágyas időszak és beszippantott minket az etetés, altatás, pelenkázás végeláthatatlan folyama. Bence lelkesen hozta a kicsit az éjjeli szoptatásoknál, büfiztetett, pelenkázott, ringatott, igazán kivette a részét a szülői feladatokból. Múltak a hetek, a hónapok. A kisbabánk egy idő után óraműpontosan követte a napirendet, éjjel pedig csak enni kelt fel, így kezdett beállni az új, kiszámítható rutin. A fáradtságunk is csökkent, hiszen jól tudtuk, mikor lesz éhes, mikor fog kelni vagy aludni a pici, tehát meglehetősen jól tudtuk már menedzselni a napjainkat. Egy dolog azonban még ekkor sem állt vissza. Bence hozzám sem ért. Az első két hónapban nekem sem jutott eszembe a szex, bőven elég volt, ha este, amikor hulla fáradtan bedőltünk az ágyba, szorosan átöleltük egymást és aludtunk egy jót. Ám fél év elteltével már éreztem, hogy valami nincs rendben. Sosem voltak gondjaink a szex terén, így tudtam, hogy ez – nálunk - nem normális. Eleinte csak incselkedtem vele finoman, hátha beindulnak a dolgok, de semmi. Aztán szexi hálóinget húztam, de az sem hozta meg a várt hatást. Végül rákérdeztem nyíltan...

Eleinte azt válaszolta, hogy csak fáradt, ám amikor semmilyen praktikával nem tudtam felkelteni a vágyat benne, színt vallott. Hosszas unszolás után, szemlesütve vallotta meg nekem, hogy már nem kíván. Bármennyire is szeret, már nem az a nő vagyok a szemében, aki előtte... mielőtt szülővé váltam. Valami megváltozott és már elsősorban a gyermeke anyját látja bennem, nem pedig a vágyai tárgyát.
A válasz sokkolt és azon járt az eszem, vajon mit rontottam el? Túlságosan bevontam a terhességbe, nem szabadott volna engedni, hogy bejöjjön a szülőszobába, hogy elvágja a köldökzsinórt, hogy pelenkázzon, hogy fejni lásson? De hiszen ő akarta! Nem én kértem...
Most pedig itt állok kétségbeesetten és fogalmam sincs, mi lesz a házasságommal?

    Ezek is érdekelhetnek