Szexéhes nők, körém gyűljetek, avagy így születnek a házisárkányok (18+)

Mi él a fejekben? A férfiak egyfolytában csak szexelnének, nekünk, nőknek pedig erre válaszként gyakran fáj a fejünk. Ez azonban távolról sem fedi a valóságot! Szexéhes nők, körém gyűljetek!

Egy tartós párkapcsolat sem garancia a rendszeres és sűrű, ráadásul kiadós együttlétekre. Ezt azt hiszem mind megtapasztaltuk már. Az első pár hónapban persze szinte minden randevú az ágyban ér véget. A találkák sűrűsödésével azonban számolni kell a szeretkezések ritkulásával. Jönnek a hétköznapi esték, amolyan tudat alatti próba a későbbi együttélésre. Már nem készülődünk olyan nagy hévvel, megengedjük magunknak, hogy vacsorára tele együk magunkat, és csak elterüljünk a kanapén egy film előtt közösen. Ennek persze megvan a maga bája, intimitása, de én bevallom, ha három nap szex nélkül múlik el, teljesen kikészülök.

Egyszerűen hiányzik a szerelmem érintése, az a fajta közelsége, amit csak szeretkezés közben érezhetek. Szerencsére ezzel ő is hasonlóan van. Így tehát, amikor a fáradt, stresszes napok elsodornának minket, tudatosan figyelünk és teszünk ellene.

Forrás: Shutterstock

Egy pár éves kapcsolatban – vagy bizonyos esetekben már az összeköltözéskor – nem csak a nő szokása elkényelmesedni, sőt, sok esetben ez inkább a férfira jellemző. Jó esetben rááll a hétvégi szexre, vagy csak akkor szeretne hancúrozni, mikor neki támad hozzá kedve. Az, hogy a nő eközben sóvárog, megpróbálja feldobni a szexuális életet szexi hálóingekkel, romantikus körítésű estével, sok esetben a „fáradt vagyok édes, majd holnap" mondattal le van söpörve.

Hosszú távon ez a fokú szexhiány bizony - nem, most nem az jön, amire gondolsz - nem a megcsaláshoz, hanem az elházisárkányodáshoz vezet! Ez számtalan dologgal hozható összefüggésbe: hormonok, a kapcsolat üresség érzete, a nőiesség kiélésének hiánya, a fontosság és az intimitás meg nem élése... Ismerjük mind azt a jelzőt, hogy „b*szatlan p*icsa". A megkeseredett, fontoskodó, mogorva nőkre használjuk, de belegondoltál már abba, hogy mekkora igazság van benne? A szex nem csak a férfiaknak fontos, nekünk, nőknek is, és amennyiben nem érezzük a párunkon, hogy kíván minket, az bizony lélekromboló tud lenni.

Épp ezért egy párkapcsolat kezét sosem szabad elengedni, tudatosan kell figyelni arra, hogy a benne élők kiegyensúlyozottak lehessenek, mindezt pedig a nélkül, hogy követelőzniük kellene, vagy épp a másik rovására cselekedniük.

 

Nyitókép: Shutterstock.com

    Ezt olvastad már?