Férfivélemény: Meghíztál, bocs, de így már nem kellesz!

„Kicsivel több, mint egy évet voltunk együtt a barátnőmmel, aki nagyon csinos volt, amikor megismerkedtünk. Nem volt nádszálvékony, nekem nem is tetszenek az olyan nők. Úgy volt rajta mit fogni, de a hasa lapos volt, és mindig nagyon csinosan öltözködött. Én már az elején is szétdicsértem, elmondtam, hogy nem csak a testébe szerettem bele, de számomra abszolút ő az ideál külsőre. Ez nagyon jól esett neki, mivel érték rossz tapasztalatok, több előttem lévő barátja is azt szerette volna, ha vékonyabb. Amikor összejöttünk rendszeresen edzett (otthon), közben pedig szeretett jókat enni, ami számomra csak még szexibbé tette. Ahogy ő, úgy én is odafigyeltem, hogy mindig jól nézzek ki, bár a hasam nem kockás, de a mell- és a karizmom erős.

Szóval minden szuperül működött egészen addig, amíg ő – ahogy később fogalmazott – elkényelmesedett a kapcsolatunkban, mivel már „megvoltam neki". Elmaradoztak az edzések, és jöttek a nasik. Egy hízékony ember esetében ez végzetes kombó. Pár hónap alatt fel is szedett egy tízest legalább, hiába jeleztem felé először csak finoman célozgatva, hogy már van pocija, meg ilyesmi. Elengedte a fülei mellett. Az a helyzet, hogy engem ez rettentően zavart, és nem elsősorban a súlyfelesleg. Azt éreztem, semmibe vesz, már nem akar nekem tetszeni, pedig tudja, mennyire tetszett úgy, hogy nem akartam megváltoztatni, ő mégis elengedte magát, méghozzá ennyire.

Mielőtt megköveznének a nők, nem lett depressziós, nem lettek hormonális problémái, csupán elengedte magát, amit ő ugye később el is ismert. Sajnos a szakításkor elhangzott a számból az a mondat, amit azóta megbántam. Valahogy így hangzott: „Meghíztál, bocs, de így már nem kellesz!" Azért bántam meg, mert ugye igazából nem a plusz kilók zavartak, hanem az a fajta nemtörődömség, ami miatt felkerültek."

Nyitókép: Shutterstock.com