A klímaválság nem ok arra, hogy ne vállalj gyereket!

Ezek a mondatok pörögnek a fejemben, miközben a 8 hónapos kisfiamba próbálok egy kis répapürét diktálni. Most én vagyok a ciki, hogy a klímakrízis súlyát felismerve is akarok még egy, sőt, két gyereket?

Nem. Nem tudom ezért szégyellni magam.

Tőlem aztán az szül, aki akar, és az meg tutira ne szüljön, aki nem akar. De az, hogy "gyereket vállalni rossz", nem nyeli be a világképem. Mondom ezt úgy, hogy a munkám során és a magánéletemben pénzt, időt és energiát nem kímélve teszek a környezetért, és azért, hogy minél nagyobb tömeg figyelmét hívjam fel az ügy fontosságára.

Mert mi várható, ha beáll a klímakatasztrófa?

Nem lesz kaja a Tescóban, és amit meg is tudunk szerezni, az olyan drága lesz, hogy a fizetésünk nagy része arra fog rámenni. Búcsút inthetünk a Kínából házhoz szállított csini nyári ruháknak és a századik púderszínű magassarkúnak. Eleve örülni fogunk, ha lesz egy vagy két váltás ruhánk, amit kézzel fogunk kimosi hideg vízben. A gyógyszerhelyzet pláne rettenetes lesz, és újra élet-halál helyzet alakulhat ki egy sima influenzából.

Szóval, olyan lesz a világ, mint 100-150-200 évvel ezelőtt falun. Persze, ha nagyon fullba tolja az emberiség a kretént, még simán a középkorig is visszarepítheti magát. Más szempontból a világ nagyobb részén most is ilyen az élet. És ne csak a "klasszikus" harmadik világbeli állapotokra gondoljunk! Hanem bármelyik természeti népre. De te odamennél egy vidáman a tűz körül éneklő busman kissráchoz, hogy "Figyi, neked olyan szar az életed, hogy jobb lett volna, ha meg sem születsz! És anyád is szégyellhetné magát, amiért megszült." Ugye, hogy nem?

Persze én sem kívánom a gyerekemnek, hogy fogalma se legyen, mi az a mozi, vagy a csoki fagyi, és hogy esélye se legyen valaha megpillantani a tengert. De én elsősorban nem kényelmet kívánok a gyerekemnek, hanem azt, hogy boldog legyen. És olyan emberpalántát akarok nevelni, aki bármilyen körülmények között boldog lehet. Az ükszülei is boldogok voltak az 1800-as évek körülményei közt, és szerintem cseppet sem sajnálták, hogy megszülettek.

Hozzáteszem, az csak pszichésen egyedülálló, hogy most TUDJUK, hogy egy válságos történelmi korszak következik. De a válság eddig talán egyetlen generációt sem került el - legfeljebb csak meglepetésszerűen jött. A 21. század önmagában egy ringlispíl volt ilyen szempontból. De az előtte lévő századokra is bőven jutott durván nehéz időszak.

Azt is tudom, hogy bármikor bárkit érhet autóbaleset, amitől egy életre tolószékbe kényszerül vagy meghal - de attól még ki merek lépni az utcára. Sőt, a gyerekkel is szoktam sétálni, akkor is, ha minden lépésünk magában hordozza egy olyan fordulatnak a veszélyét, ami örökre megnehezítheti az életünket. De élni kell. A tudatunk által kiszűrt (autóbaleset) és a tudatunk által felfogott (klímaválság) veszélyekkel együtt.

Illetve az ökológiai lábnyom csökkentésének jó pár módja van, és akinek annyi esze van, hogy inkább a gyerekvállalásról mond le, mint arról, hogy évente háromszor kiruccanjon egy fapados járattal Dublinba meg Firenzébe, az mondjuk, tényleg ne vállaljon gyereket!

Szóval, senkit nem akarok rábeszélni olyanra, ami neki nem annyira fontos, hogy vállalja érte a kockázatot, a nehézséget, a "bármi lesz, megoldjuk" hozzáállást. De az Élet fel nem adását ne bélyegezzük meg "önzőségként"!

Nyitókép: Shutterstock