Szülési traumák: Dühös vagyok. Szomorú. És felháborodott.

Keményen csapódtak a kétségbeesett, fájdalmas, szomorú és dühös mondatok: "Nem engedték. Levezették. Nem tájékoztattak. Viccelődtek. A fejem fölött diskuráltak, mintha ott sem lennék. Nem ehettem. Szomjas voltam. Kengyelbe rakták a lábaimat. Nem tudtam fekve nyomni, ezért kinyomták belőlem a gyerekem. Nem engedtek felkelni, pedig úgy sikerült volna. A megkérdezésem nélkül szétvágtak odalent. A legutolsó mondat rezignált volt: tudod, nem hibáztathatok senkit. A saját meggyőződésem ellenére mentem ide szülni. Hagytam, hogy a - békesség kedvéért - nyomást gyakoroljanak rám és én beletörődtem. Nem lett volna szabad."

Hány ilyen és ehhez hasonló történet van, és milyen sok nő él át traumát a szülése alatt, amit aztán cipel magával, és ami kihat az egész életére, a párkapcsolatára, a kisbabájához való kötődésére is.
Pedig a nők tudnak szülni, erre teremtettek bennünket, és minden nő pontosan érzi, tudja, neki mégis hogy a legjobb.

Dühös vagyok. Szomorú. És felháborodott. Annyit beszéltünk, beszélünk róla, és még a csapból is ez folyik. A szülés és a világra érkezés egy meghatározó élmény, mélyen bevésődik, és egy nő egész életére kihatással van.

Számos helyen még mindig uralkodik és működik az elavult és kifejezetten káros szülészeti szakmai protokoll: a rutinszerűen adagolt oxytocin, a gátmetszés, a kőmetsző pozíció, a hasba könyöklés. Természetesen jelen van sok idegen, a nő nem dönthet arról, hol és kivel szül, hiányzik a háborítatlanság és természetesség, a szülés már-már betegséggé lett avanzsálva. Elmarad az aranyóra, a kisbabákat elszeparálják, azonnal elvágják a köldökzsinórt, sok esetben a bőrkontaktus is elmarad. Még az evést és ivást is megtiltják egy embert próbáló fizikai helyzetben. Tisztelet a kevés kivételnek, - orvosoknak, szülésznőknek -, akik mindent megtesznek, hogy jobb legyen, hogy változzanak a dolgok. Sajnos olyan kevesen vannak, hogy a hangjuk elillan a szélben.

Sok bába, dúla, nyitott szemléletű szülésznő és orvos is jelzi ezeket a problémákat, vannak sokan, akik küzdenek a szülő nők jogaiért. De hol vagytok ti, nők, lányok, asszonyok? Emeljétek fel a hangotokat, álljatok ki magatokért, mondjatok nemet. Erősek vagytok, sokan vagytok, és tudtok szülni! Ne hagyjátok, hogy ez megtörténjen, ne nyugodjatok bele!

Fontos kiállnotok a jogaitokért! Tudjatok és merjetek nemet mondani embertelenségre, megalázásra, szükségtelen és káros beavatkozásokra. Csak akkor fog változni a helyzet, ha tájékozódtok, ismeritek a jogaitokat és tisztában vagytok azzal, hogy a testetek fölötti önrendelkezés benneteket illet.

Ha tudjátok, elhiszitek, hogy senkinek sincs joga megmondani, hol szüljetek, kivel és hogyan, akkor változnak a dolgok: ha megtanultok nemet mondani és nem hagyjátok, hogy megfélemlítsenek benneteket. Úgy látom, hogy addig, amíg a nők nem hajlandóak kiállni magukért, mindent eltűrnek és nem mondanak nemet, semmi sem változik.

Nehéz az út: bátornak kell lenni, szülés előtt kell dönteni és lépni, esetleg választani egy nehezebb, mégis jobb utat. Senkinek sincs joga így bánni a másikkal, de ha érdemben nem történik valódi "ellenállás", akkor ez egy félelemből fakadó üzenet: hallgatólagos beleegyezés.
Nagyon lehangolóan hangzik ez, de érdemes elgondolkodni rajta.

Nem lehet csak az egyik oldalt hibáztatni (és ez nem azt jelenti, hogy egyetértek a tettekkel, sőt! Iszonyúan felháborít), hiszen ha hallgatva tűrünk, minden marad úgy, ahogy van.

Számos szervezet és szakember tud ebben segíteni: készüljetek fel a szülésetekre, ismerjétek meg a lehetőségeiteket és merjetek dönteni. Higgyétek el, a nők tudnak szülni anélkül, hogy traumákat kellene elszenvedniük káros beavatkozások és a bánásmód miatt.
A szülés, születés maga a csoda, s ennek soha, sehol nem szabadna másnak lennie.

Nyitókép: Shutterstock