Drága elvárások, én egy életre végeztem veletek

A jelenlegi helyzetben még nehezebb a kapcsolatom az elvárásokkal, amiket az élet, a környezetem és saját magam elé támasztok. Alapesetben is nehezen küzdök meg velük, rengeteg frusztrációm, gyomorgörcsöm és fura gondolataim alapjai ezek, hát még most, amikor szinte semmilyen impulzus, inger, élmény nem ér...az elvárások itt vannak és nyomasztanak mindig, folyton, továbbra is.

Persze, a pasik most biztosan felsóhajtanak, de nőként igenis baromi nehéz talpon maradni a világban. Gyönyörű, de egyben rohadt nehéz feladat, még a lazább napokon is egy őrült taposó malom, hiszen az elvárások nemcsak hétköznap, munkában, hanem otthon, pihenés vagy éppen szex közben, a nyaraláson is ott lihegnek a nyakunkba.

Legyek okos és egyben határozott nő, akinek munkája és egzisztenciája van. Aki százszázalékosan teljesít a munkában, mindent bevállal, remek ötletei vannak, és szívesen túlórázik. Majd, amikor hazamegyek, legyek türelmes és kívánatos, legyen erőm és kedvem a küszöb átlépése előtt újratölteni az aksimat, hogy a következő „műszakomat" is ugyanolyan odaadással és lelkesedéssel végezzem el, mint a nap első felében. Főzzek mindennap valami ínycsiklandózót és persze, változatosat.

Igen, persze....kérdés nélkül, a legnagyobb örömmel...

A fentiek elvárások, elvárások, amelyek szépen lassan kicsinálnak bennünket és észrevétlenül lerombolják az önbizalmunkat, az egónkat és a vágyunkat aziránt, hogy legyen kedvünk élni és legfőképpen megélni azt, akik valójában vagyunk.

Naponta több alkalommal kimondva vagy éppen kimondatlanul gyötörnek minket az elvárások és egyszerűen képtelenek leállni. Pedig nem lehet ezzel hosszútávon együtt élni. Vagyis lehet, csak baromira nem érdemes.

Akkor vagyok önazonos és szerethető, ha megélem azt, aki vagyok, minden jóval és rosszal együtt. Akkor csinálom jól, ha elfogadom magamat úgy, ahogy vagyok. Néha pesszimistán, olykor magatehetetlennek, máskor pedig boldogan és a felhők fölött repkedve. Néha szőrös lábbal, pattanásosan, narancsbőrös combbal és fenéktől szenvedve. Mert ez is én vagyok.

Az elvárások nemigen fognak távozni közülünk, ezen aligha fogunk tudni változtatni, ugyanis amerre a világ halad, csak egyre több és több fog minket körülvenni. Azonban azon igenis tudunk változtatni, hogyan állunk az elvárásokhoz. A legegyszerűbb, mégis leghatásosabb recept, ha tudomást sem veszünk róluk, hanem úgy éljünk az életünket, ahogy nekünk jól esik. A legvégén úgyis csak ez fog számítani, az, hogy hogyan éltünk, nem az, hogy hány elvárásnak tettünk eleget.

Nyitókép: Shutterstock