Egyáltalán nem akarok jóban maradni az exeimmel

Már megint ismerősnek jelölt, legalább huszadjára... Valószínűleg nem tűnik fel neki, hogy mindig elutasítom, és valószínűleg évek múltán sem fogja fel, hogy nem szoktam barátkozni az exeimmel. Nekem ez egyszerűen sosem ment, de még csak a szándék sem volt meg. Nem értem, mások, hogy csinálják, és miért?

Sok olyan embert ismerek, akik tényleg jó viszonyt ápolnak az exbarátnőjükkel, expasijukkal, úgyis, hogy mindkettőjüknek vagy az egyiknek van már új párja. Amikor először meghallottam, hogy Attila is „tök jóban van" a volt párjával, nem annyira repestem a boldogságtól. De aztán kiderült, hogy a csajnak évek óta van párkapcsolata, és tényleg jó baráti viszony csak köztük, úgyhogy elfogadtam. Ő ugyanis szakítás után is szokta tartani a kapcsolatot az exekkel, sajnos ezzel nem tudtam mit csinálni, de végülis a kettőnk kapcsolatába nem zavart be.

Én viszont egyáltalán nem beszélek a volt pasijaimmal, és akkor még nem is gondoltam arra (nyilván), hogy ez egy valóságos konfliktus lesz majd köztünk, akkor miután szétmentünk! Pedig de... Ő ugyanis zokon vette, hogy én nem akarok vele bratyizni a szakítás után.

Őszintén szólva, el sem tudom képzelni a szituációt. Engem még az is megvisel, ha egy rövid kapcsolatnak lesz vége. És ilyenkor a legrosszabb dolog, ami történhet, hogy összefutok az exemmel. Az ottmaradt cuccok átadása valóságos rémálom, és alig várom, hogy elbúcsúzzunk egymástól, és mindenki kisírhassa magát a saját otthona magányában. Amikor csak eszembe jut ő, jönnek a könnyek, néha a harag, a düh érzése is.

Forrás: Shutterstock

Mégis hogy lesz ebből egy baráti kapcsolat?

 Persze gondolom nem a szakítás után négy nappal szokás elkezdeni a barátkozást, de amikor végre enyhül ez a fájdalom, és örülök, hogy már nem jut eszembe minden nap, miért akarnék vele újra találkozni? Az más, hogy ráírunk egymásra, és két szóban megbeszéljük, hogy kivel mi a helyzet, na de hogy összefussunk? Ez nekem biztosan bezavarna a gyász folyamatába. Ráadásul ki tudja, lehet újra fellángolnának a régi érzések, az pedig nem biztos, hogy szerencsés, mert valamiért mégiscsak szakítottunk.

Amikor pedig már végleg lezárultak az emberben a dolgok, miért lógjak vele? Van elég barátom, nem tudom, hogy lehet egy olyan valakit akibe szerelmes voltam, akihez szexuálisan vonzódtam, akivel együtt éltem, sima barátként kezelni?

Attila a szakításunk után szeretett volna velem is jóban maradni, mondván milyen jól el tudtunk mindig beszélgetni, én megértettem őt, és mindig jó tanácsokkal láttam el. Ezért kérlelt, fussunk össze csak egy kávéra, teniszezni, moziba. De képtelen voltam. Sokszor megsértődött, kitörölt ezért Facebookról, majd újra bejelölt, hátha meggondoltam maga. Csakhogy évek múltán is azt érzem, hogy nem akarok találkozni vele, szép volt, jó volt (a párkapcsolat!), de már nem része az életemnek.

Elgondolkodtam, hogy mi lehet emögött, ha valaki ennyire barátkozni akar az exével. Hátsó szándék? Szeretett volna újra összejönni velem? Vagy tényleg csak egy jó barátra van szüksége ilyenkor az embernek? Esetleg mégsem akarja teljesen elengedni a másikat, hiába már nem tartható fenn egy szerelmi kapcsolat, de legalább valamilyen formában szeretné, ha része lenne az életének a volt párja? Én mindenesetre egy szakításnál végérvényesen lezárom a kapcsolatot, nálam ez nem tud átalakulni valami mássá. Furcsa lenne a barátomként tekinteni arra, akivel régen közösen terveztük az életünket és szerelmesek voltunk egymásba.
De ki tudja, lehet egyszer ezt is megtapasztalom majd.

 Nyitókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetnek