Aki közel 30 évesen még anya pici fia, az nem az én emberem

Bennem még tisztán él a sok álom, amiket közösen szövögettünk, egy közös boldog élet reménye. Sokszor mondtad, mennyire el vagy varázsolva, amiért olyan könnyedén történik velünk minden: hogy észrevétlenül simulunk bele egymás életébe, mert annyira egy hullámhosszon vagyunk.

Az ismerkedésünk első két hónapja olyan volt, mint a mesékben. Varázslatos volt, ahogy szép lassan közel engedtelek magamhoz, ahogy egyre és egyre beljebb engedtelek a belső, legeldugottabb világomba. Tudod, ennyire még senkit sem engedtem közel magamhoz. Feltétlen bizalmat adtam neked, amit még senkinek sem sikerült elérni nálam. Igazán boldog voltam melletted.

Ám a földi mennyországom egyik napról a másikra pokollá változott. Elvesztettem az egyik barátomat, és munka terén is összecsaptak a hullámok a fejem felett. Gyászoltam és rettegtem, szükségem volt rád, hogy megölelj és azt mondd: „Minden a legnagyobb rendben lesz!".

De te nem voltál ott, nem számíthattam rád. Nem lehettél mellettem, mondván, hogy neked „felelősségeid" vannak, amiket nem hanyagolhatsz el. Nem értettem ezt a választ, hiszen akit szeretünk, azt sosem hagyjuk cserben.

28 évesen még a szülői házban laktál, habár anyukád vett egy lakást neked a szomszédban, de te mégsem költöztél el. Mert neked szükséged van a napi közös ebédre, a beszélgetésekre, az anyukád érintésére. Azt mondtad, felelősséggel tartozol anyukád iránt, hiszen apukád nem igazi partner számára, veled tud beszélgetni, téged tud ölelgetni, rólad tud gondoskodni.

Anyukád mellett nekem nem maradt már hely. Nem ismertelek meg, nem tudtam nő lenni melletted, nem hagytad, hogy gondoskodjak rólad - hiszen anyukád mindent megcsinált, és ezen nem akartál változtatni. Láttam a fájdalmat a szemedben, ha egy hétvégét kettesben töltöttünk és nem láthattad. 

Nem akartam elhinni, hogy ilyen létezik, és pokolian fájt a felismerés, hogy egy olyan versenybe kényszerítettél, amit nem nyerhetek meg.  

A látszat szerelmed óta eltelt időben sokat olvastam a helikopter szülőkről. Dr. Orvos-Tóth Noémi az egyik előadásában azt mondta: azok a gyerekek, akik az egyik szülőjüktől érzelmileg függenek, nem a párjukkal fogják megélni az aktuális érzéseiket, hanem az apjukkal vagy az anyjukkal. Ennek pedig az a következménye, hogy esténként már csak egy érzelmileg üres személy fog hazatérni a „szerelmi fészekbe" a társukhoz.

Ráébredtem, hogy bármennyit könyöröghettem volna azért, hogy nyílj meg, mondd el, mit szeretnél, soha nem lettél volna képes a társam lenni, hiszen már másé vagy születésed óta. Köszönöm ezt a leckét! Megtanultam, hogy a szeretet nem csak inspiráló és örömteli, hanem mérgező és romboló is lehet.

Rengeteg házasság és kapcsolat megy tönkre, mert a szülők nem engedik - vagy a gyerek nem akar - kirepülni a biztonságot adó gyerekszobából. Ha mégis kapcsolatot létesítenek, akkor a nőktől a gondoskodó női szerepet, a férfiaktól pedig a biztonságot adó szerepet veszik el - miközben a kapcsolatukban érzelmileg lecsapolt társként hajtják nyugovóra fejüket. Szerintem a szülő maradjon szülő, hogy ha a gyerek felnő, egészséges normális életet tudjon élni.

Szabó Adrienn

 Nyitókép: Shutterstock