Sírsz, hogy embertelen a világ - de te sem segítesz senkin!

Miért nem tudjuk tisztelni egymást kortól, nemtől, bármiféle hovatartozástól függetlenül? Miért nem vagyunk képesek segíteni az embertársainkon, és miért vagyunk sokszor gyávák emberségesnek lenni?

Valahogy szeretjük a könnyebb utat választani. A kényelmesebbet, ahol a komfortzónánkon belül lépkedhetünk. A változások riasztanak, a szürke hétköznapokba becsapó krach pedig egyenesen megrémiszt. Ilyenkor sokszor a fejünket elfordítva haladunk tovább, mintha nem észleltünk volna az adott problémából semmit. Persze szégyelljük magunkat belül, de gyorsan elhessegetjük a gondolatot, és minden megy tovább a megszokott mederben.

Sosem értettem azokat az embereket, akik nem szeretnek a problémákról beszélni. "Ha beszélünk róla, attól úgysem lesz jobb." Ezen az állásponton vannak. De ha nem beszélünk róla, mitől várunk változást? És miért nem látunk tovább a saját problémáinknál? Ha összeesik egy ember a járda közepén, sokan azt gondolják, hogy "Majd a másik segít, én simán továbbsétálhatok." De ha mi lennénk bajban, ezek után mégis milyen jogon várnánk segítséget? Miért esik nehezünkre bepötyögni a segélyhívó számát? Ennyit ér a másik élete?

Állandóan csak rohanunk. Állandóan csak azzal vagyunk elfoglalva, mennyi bajunk van, és hát nekünk sem segít senki, akkor mi miért segítenénk, nem igaz? Pedig olyan sok jólelkű ember van. A többieknek is nagyobb segítő szándékkal kéne viszonyulni másokhoz.

Forrás: Shutterstock

Legyen szó bárkiről, akár a boltban fizetni készülő öreg néniről, akinek néhány forintocska hiányzik ahhoz, hogy minden árucikket haza tudjon vinni. Ilyenkor is többen néznek szánakozva a másikra segítségnyújtás helyett. Pedig az ilyen apró kis csodák tartják egyben a világot, és ettől érezhetjük embernek magunkat. Sőt, valahol ez tesz azzá minket.

Legyünk őszinték, túlzottan nem izgat minket a többség problémája, és nyilván nem is várja tőlünk senki, hogy a nyakunkba vegyük az egész világ gondjait. Mégis azt tapasztalom, hogy lényegesen nagyobb hangsúlyt fektetünk a lényegtelen dolgokra a valódi értékekkel szemben. Tudom, munkából élünk, nem empátiából. De talán érdemes lenne ötvözni a kettőt.

Fura dolog jónak lenni. Adsz, és egyúttal kapsz ezáltal. Akár ezerszer jobbá teheted a másik ember életét sok kis dologgal, és valódi boldogság a másik örömét látni. Teljesen mindegy, mivel, hogyan, mikor, kinek okozunk örömet, ez minket is épít. Van ennél nagyobb csoda? Persze túl tökéletes lenne a világ, ha mindenki békében, egymást segítve élne. De ha csak egy ember is elgondolkodik a fentieken, már érdemes volt ezeket a gondolatokat papírra vetni...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?