Márpedig az együttélés teszi tönkre a szerelmet!

"Addig volt szuper, amíg sülve-főve együtt voltunk, de az együttélés betett a kapcsolatunknak" - mondja az egyik barátnőm. "Tizenöt éve nem tudok elszakadni tőle, de egymás agyára megyünk" - hallom egy másiktól.

De mégis mi a fenének kellene együtt élni? Nem muszáj. Persze, úgy tanultuk, láttuk és szoktuk meg, hogy randizunk, járunk, összeköltözünk, összeházasodunk, együtt élünk, és ha minden jól megy, ez halálunkig így is marad. Azt is mondjuk, hogy lakva ismerszik meg az ember, és hogy a frissen összeköltöző pár szépen lassan egymáshoz csiszolódik: kisebb-nagyobb kompromisszumokat kötnek.

Igen ám, de van, amikor ez nem működik. Olykor az elejétől, máskor meg évek, évtizedek után, amikor a felek egymás mellett, de nem egy irányba változtak. Az egyik éjszakai bagoly, a másik pacsirta, az egyik rendmániás, a másik a kreatív káosz mestere. Az egyik kertes házról álmodik, a másik panorámás emeleti lakásról, az egyik ragaszkodik a négy macskához, a másik allergiás az állatszőrre.

Eleinte természetesen mindkét fél igyekszik kompromisszumokat kötni: kezdetben türelemmel és szeretettel, lelkesen, majd később egyre fáradtabban, megtörtebben. Önmagát egyre jobban elveszítve, és titokban kitörési pontokról álmodozva. Esetleg szakítanak, aztán összetört szívvel sóhajtoznak magányosan vagy társas magányban, egy új pár oldalán. "Azért mégiscsak az ex volt az igazi, a lelki társ, a valódi vonzalom, az, akire mindenben számíthattam... Miért is nem tudtunk mi együtt élni?" Mire én felteszem a kérdést: minek erőltettétek, ha nem ment?

A régi iskola hívei, akik még többségben vannak, persze azt mondják: mindent meg kell tenni, hogy összecsiszolódjatok, ha pedig nem megy, el kell engedni a másikat. De azok a harmincöt felettiek, akik már sok mindent megéltek, pontosan tudják: lelki társ - és olyan ember, akire mindenben lehet számítani - nem terem minden bokorban.

Ebben a korban a többség már megbecsüli ezeket az értékeket, és egzisztenciális szükségét sem érzi annak, hogy lakótársa legyen. A többség gyereke már nagy, esetleg kirepült, sokan tudatosan gyermekmentes életmódot választottak. Nincs rajtuk sem anyagi, sem logisztikával, életszervezéssel kapcsolatos nyomás, hogy együtt éljenek valakivel.

Forrás: Shuttertsock

Egyre inkább azt látom, hogy az együttélés nem minden párnak való. Vannak, akik évtizedeken át boldogok úgy, hogy egymás mellett, egymáshoz közel élnek. A saját terüket ők uralják, de akár minden este együtt vacsoráznak, esténként összebújnak. Hogy így nagyobb az esélye a félrekacsintásnak? Ugyan már, ha ennyire nem bízol a másikban, nem lehet, hogy nemcsak az együttélés, de az egész kapcsolatotok halálra van ítélve?

Az egymás mellett élés lehetőséget ad arra, hogy randizzatok, vendégül lássátok a másikat, és két helyszínen is otthon érezzétek magatokat, mindkettő előnyeit kiaknázva. Közben viszont el tudtok vonulni pihenni, lazulni, feltöltődni és a saját kis mániáitok szerint élni anélkül, hogy egymás agyára mennétek. Hidd el, ha nálad minden a helyén van, nem fog zavarni, hogy életed párja két hónapja nem látta a porszívót! Vagy ha zavar is, legfeljebb szóvá teszed, de nyomás nem nehezedik rád: a te lakásod rendben van, a többi meg az ő dolga.

Arról persze, amit a közhiedelem kapcsol a különéléshez - a misztérium, a titokzatosság, a kezdeti bizsergés konzerválása - ne álmodozz, elvégre egy szoros kapcsolatban egymás komfortzónájának részei lesztek. Előfordulhat, hogy szemtanúja a tamponcserének, vagy kócosan és büdös szájjal ébred melletted. Üvöltve telefonál a kollégájával, és káromkodik, ha kiöntötted a sört.

Ahogyan olyan is lesz, hogy elesettnek és depressziósnak látod majd, ápolásra és gondoskodásra szorul. Egyszóval semmit nem úsztok meg, ami egy hagyományos, elkötelezett, hosszú távú kapcsolatban jöhet, csak éppen mindenkinek van saját zuga, ahol a saját törvényei élnek, és ahol töltődhet, amikor szükségét érzi.

A mi generációnk feladata, hogy megismerjük és elfogadjuk az alternatív együttélési formákat - és igen, ennek része az egymás mellett élés is. Egy életünk van ebben a testben, miért is ne élnénk úgy, ahogyan az nekünk megfelel...? Lehetőség éppen annyi van, ahány ember.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?