Ez lesz az első karácsonyom nélküled - már semmi nem lesz olyan, mint régen

Régen minden rólunk szólt, imádtam bontogatni az ajándékokat, és a karácsony számomra olyan volt, mint egy varázslat. Ha befagyott a tó, lementünk korizni, sötétedéskor csillagszóróztunk apával, amíg anyu elkészítette a 10 fogásos finom vacsorát, és persze a finom, meleg teát. Azt a teát, amit csak anyu tudott főzni, mert benne volt a szeretete. Aztán megfürödtünk, felvettük a szép ruhát, átjöttek hozzánk a mamáék, halkan szólt a karácsonyi zene, és mindenki boldog volt.

Amikor kicsik voltunk, még a pesti rokonaink is eljöttek hozzánk, társasoztunk, nagyokat nevettünk, és kötelező jelleggel „Amerikából jöttem"-et játszottunk. Aztán ahogy teltek az évek, megváltozott a karácsony lényege. Már nem az volt fontos, hogy én mit kapok, hanem hogy meglepjem a szüleimet, a testvéremet, és együtt legyünk. A családi kör egyre szűkebb lett, és évről-évre kevesebben ültük körbe az ünnepi asztalt. Részben azért, mert a távolabb élő rokonok már nem utaztak el hozzánk, részben pedig azért, mert örökre itt hagytak minket a szeretteink.

Először elment az anyai nagypapám, rá nyolc évre a nagymamám testvére, egy évvel később pedig az apai nagypapám is. Bár nem mindig mondtuk ki hangosan, a terített asztalnál mindannyian arra gondoltunk, de jó lenne, ha együtt lehetnénk mindannyian. Csak még egyszer, utoljára. Így telt az elmúlt tizenegy évem, és minden egyes karácsonykor hálát adtam, hogy legalább anyu, apu, a két mamám és én együtt karácsonyozhatunk. De idén októberben minden megváltozott, ugyanis elvesztettem az édesanyámat.

Amikor elment, elvitt magával egy darabot belőlem, és cseppet sem várom a karácsonyt. Már nem fog finomakat főzni, és apró meglepetésekkel elhalmozni, hogy lássa, boldog vagyok. Már nem hallom a csilingelő hangját, hogy kész a vacsora, és nem ülünk a nappaliban, bámulva a karácsonyfa fényeit. Idén már nem vehetek neki ajándékot, nem láthatom a hálás szemeit, amikor megölelem, és azt mondom neki, hogy szeretlek. Az idei, és innentől kezdve a többi karácsonyom is arról fog szólni, hogy megküzdjek azzal a fájdalommal, amit most érzek. Az volt az álmom, hogy pár év múlva az unokáival bontogassa az ajándékokat, és újra átélje azt, amit anno velünk, de az élet kettétörte az álmomat, én pedig ahogy ezeket a sorokat írom, csak bőgök, és arra gondolok,

Anyu, ígérem, hogy idén is körbeüljük az asztalt, úgy, ahogy együtt szoktuk, és ha könnyeket nyelve is, de megpróbáljuk legalább annyira meghitté tenni az ünnepeket, mint amikor itt voltál. Apu idén is kap pizsomát és zoknit, sőt, ahogy minden évben tőled, most tőlünk kap majd arcszeszt, és a karácsonyfát is együtt díszítjük, ahogy mindig. Továbbviszem azt, amit tőled tanultam, hogy a karácsony nem az ajándékokról, hanem az együtt töltött időről szól, és idén is sütök aranygaluskát, mert neked annyira ízlett. Remélem, idén apukáddal és az apósoddal karácsonyozol, és egy felhőn ülve, a lábatokat lógatva láttok majd minket, akik itt maradtunk. Ha nem is leszel mellettem fizikailag, mindig érezni foglak, és tudom, hogy örökre velem leszel, nemcsak karácsonykor, de az év mindennapján.