Csak a bolondok nem fordulnak pszichiáterhez

Igazuk van azoknak, akik a fenti következtetésre jutnak a másodperc tört része alatt, ha elmondod, hogy pszichiáterhez jársz? Részben igen. Gabi 41 éves, válófélben lévő nő, akinél részben a válásból, részben a gyerekkorából fakadó traumák sora miatt alakult ki pánikbetegség és szorongás. Ő maga úgy érezte, némi jóga, relaxáció segíthet ebben, közben folyt mellette az élete, elműködött valamilyen szinten. A tünetei azonban nem csökkentek, sőt, egyre súlyosabbá váltak. Végül rávette magát, hogy felkeressen egy pszichológust. Teltek, múltak a hetek, a hónapok, de a pánikrohamok és a már-már indokolatlanul nagyfokú szorongás érzete nem csökkent. Ekkor rávette magát, hogy pszichiáterhez forduljon. Az orvos ugyan külön terápiát nem nyújtott, de felírt neki antidepresszánst. Ez egyfajta hídként szolgált, mivel kimozdította őt abból a lelki állapotból, ami megakadályozta a pszichológusával végzett terápia sikerességében. Hiszen a mély szomorúságban, a kilátástalanságban, a pánik állapotban hiába próbálták, nem volt eredményes semmilyen terápia sem. Amikor a tünetek enyhültek, volt helye – energiája, ideje – a feldolgozásnak, megértésnek, elfogadásnak, újjáteremtésnek.

Egyik beszélgetésünk alkalmával maga jelentette ki nekem, hogy ő bizony bolond, de minimum bolond volt. Erre felkaptam a fejem, mivel bennem semmiféle negatív érzések nincsenek a mentális betegséggel küzdők irányába, és nem értek egyet azzal sem, ha önmagukat egy ilyen durva jelzővel illetik. Gabi azonban mosolygott egyet és kifejtette, hogy miként is érti ezt:

• „Bolond voltam, mert azt hittem, egyedül meg tudom oldani.
• Bolond voltam, mert a környezetem véleménye fontosabb volt, mint az, hogy jobban legyek.
• Bolond voltam, mert féltem szembenézni a valódi, mélyen gyökerező problémáimmal.
• Bolond voltam, mert nem léptem előbb, és inkább szenvedtem.

A társadalom táplálja belénk, hogy aki pszichiáterhez fordul segítségért, az bolond, és így elítélendő, életképtelen senkiházi. Pedig épp ők az igazán erősek, hiszen szembe mernek nézni a félelmeikkel, problémáikkal, küzdenek, tesznek azért, hogy jobban legyenek. Tehát én úgy gondolom, addig bolond valaki, amíg szenved, ahelyett, hogy segítséget kérne."

Egy ilyen komplex terápia hónapokig vagy akár évekig is tarthat, természetesen ez függ attól, hogy a beteg mentális zavara milyen típusú. Gabi példája, és hozzáállása jól mutatja, hogy a saját mentális egészségünk épp olyan fontos, mint a testi egészségünk, és, ha ezért orvoshoz kell fordulnunk, és gyógyszert kell szednünk, akkor ne féljünk a „bolond" jelzőtől, hiszen csak a bolondok nem fordulnak pszichiáterhez!

Nyitókép: Shutterstock