Egy holland falu, ahol mindenki demens - de boldog!

Hol volt, hol nem volt, kezdődhetne a történet, mely annyira utópisztikus, hogy akár egy kitalált mese is lehetne. Fent a messzi északon ugyanis létezik egy település, ahol minden lakos Alzheimer-kórban szenved.

Nem, nem a víz vagy az ottani körülmények hatására vált mindenki beteggé. Hanem - mint a Truman Show című filmben, ahol a főszereplő mások által megszervezetten éli valósnak hitt életét - tudatos emberi szervezés eredményeképpen jött létre ez a közösség.Hogewey település demenciában, illetve Alzheimer-kórban szenvedő lakói ugyanis betegségüknél fogva mindannyian segítségre szorulnak.

Nem azért tették ki őket az "épek" társadalmából, mint annak idején Spártában a betegen született csecsemőket a Taigetoszra, hogy a betegségükből adódó esetleges plusz feladatoktól szabaduljanak. Pont az irántuk érzett szeretet és felelősségvállalás ösztönözte a társadalmat erre.

Ugyanis egy empatikus - és meglátásom szerint zseniális - ötlet pattant ki valaki fejéből, ami olyan megoldási lehetőséget mutat a világ számára, mely bár még kezdeti stádiumban jár, mindenképpen üdvözlésre méltó.

A faluban hét életstílust biztosítanak a 160 beteg számára, amelyek közül lehet választani. Mindenki olyan körülmények között élhet, amelyek a leginkább emlékeztetnek a betegsége előtti életére. Az otthonokat a városi, művészi, keresztény, arisztokratikus, kulturális, hagyományos és indonéz életmódnak megfelelően alakították ki. Így nem jelent akkora törést az odaköltözők számára, mintha egy öregek otthonába, kórházba vagy más intézménybe kerülnének.

Ráadásul a település kormányzati és helyi forrásokból jöhetett létre, és ami a legmeglepőbb: nem kerül többe a működtetése, mint egy hasonló méretű otthoné Hollandiában. Pedig azoknál sokkal előremutatóbb lehet, hiszen a memóriazavaros betegek úgy élhetik az életüket, mintha most is teljesen önellátóak lennének. Van itt minden, ami egy átlagos kisvárosban, és majdnem minden úgy is működik, néhány kivétellel.

Az ápolók ugyanis itt is ellátják a feladataikat, de másnak adják ki magukat. Az arisztokratikus lakásokban például személyzetként dolgoznak, a hagyományos otthonokban pedig szomszédokként vesznek részt a betegek életében. Így aztán láthatatlanok maradnak, legalábbis ami az eredeti szerepkörüket illeti, és nekik köszönhetően a gondozottak a normálishoz közelítő életet élhetnek: színházba és kávézni járhatnak, bevásárolnak, sétálgatnak...

Forrás: Shutterstock

Még a boltban is egy ápoló a kasszás - igaz, hogy nincsenek árak, és pénzt sem használnak. A lakók abban a tudatban élnek, hogy ez a valóság. Azt, hogy mindez becsapás-e vagy jótékony hazugság, az effajta betegségekkel foglalkozó szakemberek bizonyára mérlegelték. Nem alakítottak volna ki egy ilyen, szerintem mindenképpen jótékony hatással bíró környezetet, ha az nem lenne pozitív hatással az ott élőkre. A téves emlékeket itt nem javítják ki, de nem is hazudnak, ha az otthonukról kérdeznek a betegek. Mivel a legtöbb lakónak a rövidtávú memóriájával van problémája, így nem okoz gondot ez a fajta hozzáállás.

Mivel szomorú tény, hogy az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben nőtt a demens betegek és az Alzheimer okozta halálozások száma, így kiemelt figyelmet kellene fordítani a lehető legemberibb, leghatékonyabb és legempatikusabb megoldásra. Hollandia ezt megtette.

Bár még nincsenek hosszú távú tapasztalatok a kezdeményezéssel kapcsolatban, mindenképpen jó példa lehet más országok számára is. Mert aki járt már idősek otthonában, az tudja, hogy még a legjobb szándék ellenére is egy szükséges rossz. Ha ennél van egy sokkal életközelibb "praktika", miért is ne próbálnánk meg azt?

Így az idősek sem érzik magukat tehernek. Hiszen ők nem ellátottak, csupán életük alkonyán vállalkoztak egy - talán utolsó - kalandra: egy másik településre költöznek, ahol új, mégis a régihez hasonló életet kezdenek. Ha ez az alternatív megoldás elterjedne, akkor senkinek sem kellene többet félnie attól, hogy egyszer öregek otthonába kerül.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?