Szenvedést érdemelsz, ha utcára teszel egy állatot!

"Istenem, de édes kis szőrgombóc! Nekem kell egy ilyen otthonra!" Ismerős, igaz? A legtöbb ember így reagál, ha meglát egy aranyos állatot, legyen az kutya, macska vagy nyuszi.

Beindul valamiféle birtoklási vágy. Neki kell, és kész! Egyből görgeti az internetet, hátha talál valahol egyet "olcsóér". Abba most nem is megyek bele, mekkora baklövést követ el az, aki szaporítótól - és nem tenyésztőtől, vagy épp menhelyről - visz haza házikedvencet. De lefogadom, ha kézen fognám és elvinném egy szaporítótelep felszámolására, soha életében nem jutna eszébe még egyszer ekkora baromság...

Nézzük például a kutyákat! Fel nem foghatom, miért nem olvas utána a dolgoknak, aki első kutyás gazda lesz. Ez kb. olyan, mintha nekiállnál Wellington-bélszínt sütni úgy, hogy korábban még egy rántottát sem készítettél el életedben. Majd csodálkozol a végeredményen: "Nem is értem, miért nem sikerült!" Na, ugyanez a helyzet szerencsétlen jószággal is.

Aranyos, meg pici, meg cuki, meg jajistenemdeimádom - egészen addig a pontig, amíg be nem pisil, esetleg be nem kakil. Nem akarlak elszomorítani, de be fog! Nem is egyszer, hanem rengetegszer! Ha egy kölyök kerül hozzád, akkor alapesetben minimum 8 hetes. Egy 2 hónapos kis lény még azt sem tudja, hogy melyik irányba induljon el, nemhogy szobatiszta legyen. Arra bizony neked kell megtanítani!

Sokaknak már itt eldurran az agyuk, és szerencsétlen állatot hibáztatják. Pedig ő nem tehet arról, hogy nincs megmutatva a helyes irány. Ja, hogy az sok idő és még több meló? Hát, üdvözöllek az állattartók világában. A mi kutyánk két és fél éves. Még sokat kell tanulnia, és ő is művelt már olyan dolgokat, amiktől égnek állt a hajam.

Forrás: Shuttertsock

Sikáltam már híg "terméket" a járólapról hajnal kettőkor, mert bélgyulladása volt. És fakadtam már sírva egy-egy meló utáni délutánon, mikor enyhén szólva káoszra értem haza. Mégsem gondoltam arra egy pillanatig sem, hogy kirakom az utcára és szélnek eresztem. Én akartam, én vállaltam ezt, így az én felelősségem, hogy megtanítsam neki, hogyan kell velünk együtt élnie.

Még egy jó tanács: amellett, hogy utánaolvasol az adott fajtának, van pár dolog, amit nem árt számításba venni. Ha például panelban laksz, lehetőleg ne egy dobermannt vagy egy huskyt vegyél magadhoz! Túl nagyra nőnek ahhoz, hogy kis térben, lakáson belül tartsd őket. Ráadásul nincs az az isten, hogy képes legyél kellőképpen lefárasztani. Utána pedig megy a káromkodás, szitkozódás, mert a kutya megint darabokra szedte a lakást.

Ha kertes házban laksz, de nincs megfelelő kerítésed vagy szökésbiztos kenneled, akkor például a beagle kizárva, ők ugyanis a legnagyobb szökőbajnokok. Egy pillanat alatt kimászik, átmászik bármin, sőt, kiásni is képes magát. Annak pedig sosincs jó vége, ha egy kutya felügyelet nélkül bóklászik az utcákon.

Ha rengeteget dolgozol és kevés szabadidőd van, felejtsd el a kutyatartást! Viszont jó szívvel tudok ajánlani mondjuk, egy aranyhalat, valamiféle hüllőt, esetleg egy teknősbékát. Velük nem kell napi több órát foglalkozni.

Lényeg, hogy mindennek olvass utána, kérdezősködj a barátoktól vagy internetes fórumokon! Mert így is tele vannak a menhelyek, így is rengeteg kóbor állat kószál az utcán. És számtalan ártatlan kis jószág leli a halálát azért, mert valaki azt hitte, mekkora királyság lesz állatot tartani. Aztán, mikor kiderültek a nehézségek, egyszerűen kidobta...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?