A bangladesi sziámi ikrek magyar orvosa: Van miért imádkozni!

A magyar orvoscsapat által sikeresen szétválasztott sziámi ikrek története példátlan magyar siker - hiszen sehol máshol nem vállalták a szakemberek a műtétet. Megnyugtató, hogy még a világ egyik legszegényebb országában is bárkit megtalálhat a segítség.

Elvégre Bangladesben a két pici lány missziós munka nélkül alighanem magára maradt volna a bajban. Az eset kapcsán ráadásul arról is meggyőződhettünk, hogy a legmagasabb szintű tudomány és a legmélyebb hit kéz a kézben járhat egymással. Hiszen a 35 fős orvosi csapatot irányító Csókay András idegsebész hisz abban, hogy Isten fogja a kezét a műtőben.

70-80 százalékos halálozási arány!

A sikeresen szétválasztott hároméves bangladesi ikerpár, Rabeja és Rukaja története szívmelengető hír a katasztrófák és tragédiák sorában. Bár a két kislány külön aggyal jött a világra, az agyi vénájuk közös volt. Éppen ezért óriási volt a műtét kockázata, hiszen mindenekelőtt a két gyerek érrendszerét kellett különválasztani, hogy aztán két külön koponyával élhessenek. Egyetlen elsietett lépés, egyetlen rossz mozdulat ahhoz vezetett volna, hogy a kicsik elvéreznek a műtőasztalon, vagy épp súlyos fogyatékossággal kénytelenek folytatni az életüket.

Ahhoz, hogy a sikeres műtét súlyát felfogjuk, tudnunk kell, hogy a hasonló beavatkozások nagyon nagy százalékban - a hivatalos szám szerint 70-80%-ban - végződnek a páciensek halálával. A legismertebb eset a szomorú történetek sorában talán az iráni ikerpár, Ladan és Laleh Bijani története, akik 2003-ban, 29 évesen estek át a szétválasztó műtéten. Pedig már a jövőjüket tervezték: Ladan ügyvéd akart lenni, Laleh viszont újságíró. Közös testükben azonban addig csak egyikük - Ladan - álmát követhették. A két fiatal nő annyira más volt, hogy eldöntötték, vállalják a kockázatos műtétet az önálló élet reményében.

A 28 sebészt és több mint 100 egészségügyi segítőt mozgósító operáció másfél napon át tartott, ám egy idegpálya sérülése miatt először Ladan vérzett el a műtőasztalon, majd 90 perccel később testvére, Laleh is meghalt. Nem maradt életben a kétéves egyiptomi Manar Maged sem, akinek sziámi ikertestvére, Iszlam torzó nélkül jött a világra.

Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

Három fantasztikus szakember

De térjünk vissza Rabejához, Rukajához és az őket segítő magyar orvosokhoz! A Bangladesben is missziós tevékenységet folytató Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapata 2017-ben kezdte meg a két gyerek állapotfelmérését és előkészítését a műtétre. A Cselekvés 15 éve végez hazai közhasznú orvosi és egészségügyi tevékenységet, és 7 éve bangladesi missziós munkát. Tudták, hogy olyan beavatkozásról van szó, ami nemcsak a két kislány életminőségén és életkilátásain javít, de új kezelési lehetőségek előtt is megnyitja az utat.

A teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű "Operation Freedom" szétválasztó műtétsorozat első fázisát a közös agyi fő szállítóér szakasz szétválasztása jelentette. Ezt endovaszkuláris módszerrel végezték el, Dr. Hudák István vezetésével 2018-ban Dakkában. A második - plasztikai sebészeti - fázis, a speciális magyar tervezésű szövettágító implantátum-rendszer beültetése, és fél évig tartó fokozatos tágítása Budapesten zajlottDr. Pataki Gergely irányításával, aki szintén rendszeresen jár a világ legszegényebb országaiba, hogy a rászorulókon segítsen.

A végső, harmadik fázis Csókay András nevéhez fűződik, aki a Honvédkórház idegsebészeti osztályának osztályvezető főorvosa. Őt az általa kifejlesztett éralagút-technika tette világszerte ismert és elismert szakemberré - emellett mélyen hívő keresztény is. Hitét élete legnagyobb tragédiája sem ingatta meg, amikor elveszítette tízéves kisfiát.

Sőt, Singer Magdolna Férfifájdalom című könyvében arról beszél, hogy talán épp a szenvedéssel került közelebb Istenhez. A bangladesi ikrek műtéte után is azt mondta: a gyerekek állapota stabil, de természetesen egy ideig még van esély különböző szövődmények kialakulására, ezért "van miért imádkozni".

Az biztos, hogy most egy egész világ szorít a kicsi lányok gyógyulásáért. Mi, magyarok, pedig büszkék lehetünk rá, hogy ilyen orvosaink vannak.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Origo

Ezek is érdekelhetnek