"Hurrá, esküszünk - de hogyan?!" Jegyespár vs. szülők...

Nagyon szép pillanat, amikor két ember úgy dönt, hogy hivatalosan is összekötik az életüket és összeházasodnak. Ám azt is meg kell említeni, hogy az esküvő olykor sok konfliktussal jár. Miért?

Először is, örök kérdés, hogy milyen legyen... Nagy? Kicsi? Sok rokon vegyen részt rajta, mert megsértődnek, ha nem hívjuk meg őket? Vagy inkább sok barát, hogy jó legyen a hangulat és hajnalig tartson a mulatozás? Esetleg kettesben szeretnétek, mert meghitt szertartásra vágytok? Legyen templomi része, vagy ne? Sokáig sorolhatnám. Ráadásul egy esküvő esetén tulajdonképpen két család egyesül - illetve még pontosabban létrejön egy új, egy harmadik. Na, ez általában nem megy zökkenőmentesen.

A szertartások mindig is fontos részét képezték az ember életének: lakomákat, ünnepeket tartottak egy-egy fontos történés kapcsán. Ez azért jó, mert tudjuk, mikor van valaminek a kezdete és a vége. Az esküvő az egyik legjelentősebb szertartás egy ember életében. Kinyilatkoztatása annak, hogy ti ketten ezennel családot alapítotok.

Az első komolyabb olyan helyzet, amikor tényleg leváltok a szüleitekről (ha eddig nem sikerült): már nem gyerekek vagytok. Összekötitek az életeteket valakivel, és ekkortól ő lesz az első számú hozzátartozótok - jogilag is.

Viszont ha az eddigi családod megszokta, hogy beleszólhat az életedbe, akkor valószínűleg most is át szeretné venni az irányítást, és az eljegyzés hírére tervezni kezdi az esküvőd részleteit: a helyszíntől kezdve a meghívandó rokonok listáján át a szalvéta színéig... A gond csak ott van, ha esetleg a párod családja is ugyanezt csinálja - és természetesen teljesen más dolgokat akarnak.

Sokszor már az esküvői helyszín is probléma: általában mindkét család azt szeretné, hogy hozzájuk legyek közel. Az első és legfontosabb dolog mégis az, hogy - bármilyen részletről is legyen szó - ti ketten jussatok egymással egyezségre. Legyen az a vezérfonal, amit ti szeretnétek! Persze egy esküvő családi esemény is, így érthető, ha a szüleitek szeretnék meghívni a rokonokat, hogy büszkélkedhessenek veletek.

Forrás: Shutterstock

Ha nektek ez belefér, akkor legyen így. Ám ha feláll a hátatokon a szőr egy nagy lagzi gondolatától, és minden vágyatok csendben, néhány meghívott körében házasodni, akkor ezt érdemes megbeszélni a többiekkel. Lehet, hogy nem fog nekik tetszeni - és nem mondom, hogy ne kössetek kompromisszumot. Ám ez a nap a ti napotok: fontos, hogy jól érezzétek magatokat. Ezt tartsátok szem előtt!

Nem egyszer hallottam már olyat, hogy a menyasszony és a vőlegény családja nagyon összeveszett az esküvő szervezése során - vagy ha nem is nagyon, de viták voltak, és elkezdett fújni egymásra a két család. Pedig az esemény lényege épp az lenne, hogy összehozza egymással az új rokonokat, nem az, hogy megutálják egymást.

Hogy mit lehet tenni ilyenkor? Alakítsatok ki egységes álláspontot, és azt kommunikáljátok a rokonok felé! Jó esetben el fogják fogadni, hogy milyen módon szeretnétek kimondani a boldogító igent.

A legfontosabb, hogy senki ne felejtse el a konfliktusok és a szervezés közepette sem: az esküvő egy örömteli esemény! Ne legyen belőle harc, sértődés a szeretteitek között, mert az megalapozza a rossz viszonyt. Hiszen ilyenkor létrejön egy új család: a tiétek. Ezt pedig meg kell védeni a külvilággal szemben. Ki kell alakítanotok kettőtök közös nézőpontját, és következetesen ki kell állnotok érte! Ez az egyik alapja a boldog és hosszú házasságnak.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?