

Azért, hogy enyhítsen a fülfájáson, amit fel- és leszállás közben szinte mindannyian érzünk. Tiszta sor és logikus: a felnőttek ilyenkor rágóznak vagy cukorkát szopogatnak, miért ne táplálkozhatna akkor egy kisbaba is?
Ám a légiutas-kísérő határozottan rászólt a nőre, hogy "Nincs szoptatás!" Hiszen felszálláshoz készülődtek, és a kicsit meg kell fordítani ahhoz, hogy be lehessen csatolni a biztonsági övét. Egy repülőgépen azt kell tenned, amit a légiutas-kísérő mond: olyan, mint a munkahelyeden a főnököd vagy egy katonai kiképzésen az őrmester.
A hölgy viszont annyira felháborodott a történteken, hogy a sajtóhoz fordult - a nyilvános szoptatáshoz ragaszkodó nők pedig egy emberként álltak ki a "megsértett, megalázott" anyuka mellett. "Rohadjon meg a légitársaság és a sztyuárdesz!" - szajkózták egyöntetűen. "Rosszindulatú banda! Hiszen egy igazi anya bárhol, bármilyen körülmények között megszoptatja az ő kicsikéjét!"
Tudom, nem egyszerű összefüggésekben gondolkodni, amikor felháborodunk valamin. Sok ember feszülten várja, mikor próbálják támadni a személyes meggyőződését, hiszen ha ez megtörténik, végre lehet egyöntetűen gyűlölködni! Pedig érdemes hátrébb lépni egyet és meghallgatni a másik oldalt érveit, mielőtt ész nélkül egymás torkának esünk. Ezért, mielőtt nekiálltam volna habzó szájjal verbálisan meglincselni az összes légiutas-kísérőt, inkább megkérdeztem egyiküket, milyen okok állhatnak az eset hátterében.
"A repülőgépen érvényes előírások vizsgálatokon és - ami még szomorúbb - bekövetkezett balesetek tapasztalatain alapulnak. A stewardessek nem szörnyetegek, akik szándékosan konfliktust generálnak egy gépen, vagy fölöslegesen utasítgatnak. Elsősorban a biztonságodért felelünk. Több hónapos kiképzés során megtanulunk tüzet oltani, elsősegélyt adni, kimenekíteni az összes utast kényszerleszállás esetén, túlélni extrém körülmények között, és még rengeteg más dolgot.
A fel- és leszállás a legkritikusabb pont az egész repülésben, hiszen a felszállási sebesség 240-285 km/h, a repülőgépnek pedig hatalmas a tömege... Nem feltétlenül kell, hogy katasztrófába torkolljon a dolog: egy hirtelen fékezés is elég, hogy a nem megfelelően rögzített baba nekicsapódjon az előtte lévő ülésnek, vagy - ami még rosszabb - elrepüljön valamerre.
Kétéves kor alatt tehát a kicsi a felnőtt ölében ül, becsatolva egy külön övvel. Ez is azért van, hogy a felnőtt sérülése, ne adj' isten halála esetén egyszerűbben kiszedhető legyen, plusz ütközéskor a felnőtt a saját testével is tudja védeni. A helyes pozíció tehát nem a fekvő helyzet a babának, hanem az előre néző ülés.
A két évnél idősebb gyermeknek külön ülésben kell ülnie, de kérésre - a kapitàny engedélyével - kiadhatják a babaövet. Ebben az esetben is fel kell hívni azonban a felnőtt figyelmét, hogy döntésével hatalmas biztonsági kockázatot vállal. Ő, és nem a személyzet... Az viszont semmiképp nem opció, hogy a gyerek abszolút nincs bekötve.
Ha az anyuka nem felszállás közben akar szoptatni, biztos vagyok benne, hogy a légiutas-kísérők mindent megtettek volna azért, hogy megfelelő helyet biztosítsanak neki. Így viszont a biztonsági szabályok előbbre valóak voltak, ezzel pedig éppen a kicsi életét védték..."

Így már érthető az eset során jelenlévő stewardess döntése, ugye? Csak épp annyira "pörög" ez a nyilvános szoptatás téma, hogy sokan teljesen eltorzították azt, ami valójában történt. Néha úgy érzem, az ősanyák egy csoportja csak azért kardoskodik amellett, hogy bárhol elővegye a mellét, hogy minél többeknek megmutathassa: ő bárhol, bármikor szoptat, tehát jó anya...
Pedig a szoptatás állítólag egy meghitt és intim dolog anya és gyermeke között. Mégis, ahelyett, hogy azt helyeznék előtérbe, hogy a babának és az anyukának kényelmes és nyugodt legyen ez a félórás együttlét, inkább felháborodnak, mert tíz percre be kell kötni egy biztonsági övet...
Van, amiért érdemes összefogni: például, hogy több szoptató helyiség legyen kialakítva a nyilvános helyeken. Ám abban a harcban, ahol a nők habzó szájjal követelik, hogy kényelmetlen és veszélyes (!) körülmények között is szoptathassanak - például a tömött buszon vagy egy felszálló repülőgépen, ostobán kockáztatva a gyerek életét -, hát ebben köszönöm, de én nem szeretnék részt venni.
Gyermekét szoptató modell a kifutón - bátor vagy furcsa?

Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!