Illegális gyász: Amikor közöny és megvetés sújt részvét helyett!

A komoly kapcsolat utáni szakítás, a válás, egy szerettünk halála, a munkahelyünk, otthonunk elvesztése mind természetes gyászfolyamattal járó élethelyzetek. Ám mi történik akkor, ha senki sem veszi tudomásul (nemhogy megértené) a gyászunkat?

Talán még mi magunk sem? Az ún. illegális gyász lényege, hogy a társadalom nem igazán kezeli gyászként ezeket a veszteségeket, ezért az ilyenkor érzett fájdalom mellett még meg kell küzdenünk környezetünk közönyével, nem ritkán értetlenségével is. Íme, a leggyakoribb példák a jelenségre, ami talán számodra is ismerős.

Egy meghatározó barátság végén.

A szerelmünket a közvélekedés szerint jogunk van meggyászolni, hiszen erről szól a világirodalom és a zenetörténet kiemelkedő alkotásainak zöme. A fontos és meghatározó barátságok végét azonban a többség félvállról veszi: "Most mit izgulsz, a cimborák jönnek-mennek, majd lesznek új barátaid" - halljuk gyakran. Pedig aki átélte, az tudja: sokszor egy régi jó barátnővel nehezebb szakítani, mint egy pasival. Ha pedig minket "dob" egykori legfőbb bizalmasunk, az sokszor még évek múltán is fáj...

Ha csak plátói szerelem vagy szeretői státusz fűzött a másikhoz.

Hiába, hogy hivatalosan nem volt közötök egymáshoz, attól még mélyen beleláttál egy ember életébe és lelkébe. Szeretted őt, és fontos volt neked: persze, hogy fáj, ha vége. Sőt, akkor is fájhat az elszakadás, ha a másik tudomást sem vett az érzéseidről, csak messziről imádtad... Ilyenkor részvét helyett még ki is nevetnek, hogy "Ugyan már, hiszen még csak együtt sem voltatok!" Így a legnehezebb a dologban talán az, hogy többnyire senkinek sem beszélhetsz az érzéseidről, mert csak értetlenkedésre, bagatellizálásra, esetleg ítélkezésre számíthatnál.

Ha elveszted a kedvenc háziállatodat.

Aki veszítette már el négylábú házi kedvencét, az tudja, amit ma már pszichológiai kutatások is igazolnak: ez a fajta fájdalom is lehet olyan erős, mint amit egy szerettünk halálakor érzünk. Ehhez képest mit hall a gyászoló gazdi sokszor? "Dehát Frici csak egy keverék tacskó volt. Tudok egy helyet, ahol örökbe fogadhatsz egy ugyanolyat, megadjam a számukat?" Esetleg: "Szerintem legközelebb lovat vegyél, akár 25-30 évig is elélnek. Vagy teknőst, az lehet, hogy még téged is túlél..."

Forrás: Shutterstock

Vetélés vagy halvaszülés esetén.

Noha az utóbbi években egyre több híresség állt elő, hogy őszintén beszéljen a vetéléséről, halvaszüléséről, még mindig tabu övezi a témát. Sokan nem osztják meg a környezetükkel, ha ilyesmi történik velük - de ha ez mégis elkerülhetetlen, gyakran találják szembe magukat a világ legostobább vigasztalási kísérleteivel: "Jobb ez így, mintha betegen született volna!", "Ne bánkódj, fiatal vagy, még lehet gyereked!" és mind közül a legalja: "Még szerencse, hogy nem ölelhetted magadhoz, így azért könnyebb!" Vagy "Másfél év eltelt, és még mindig nem vagy túl rajta?!"

Abortusz után

Vannak helyzetek, amikor a nő szeretné megtartani a gyereket, de a körülményei nem teszik lehetővé. Beteg gyereket nevel, aki minden idejét kitölti, egyedülálló, segítség nélkül, bántalmazó kapcsolatból próbál épp szabadulni, esetleg megerőszakolták, beteg a magzat... és így tovább. Aki azonban az abortuszt választotta, arról sokszor nem is feltételezik, hogy gyászol, ezért részvétre, de legalábbis tapintatra volna szüksége - ítélkezésre viszont semmiképpen.

Ezekben az esetekben sokszor semmi mást nem szeretne az érintett, minthogy a környezete megértse: nehéz időszakon megy keresztül, fájdalmat - mondjuk ki, gyászt - él át. Csak azért, mert ezekről a történésekről keveset beszélünk, esetleg tabusítjuk őket, a fájdalom még nagyon is valóságos, és elszenvedőjének akár komoly segítségre is szüksége lehet. Ehhez viszont úgy jut hozzá a legnagyobb valószínűséggel, ha nyíltan felvállalhatja az érzéseit...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?