A HIV-pozitív, meleg szingli apa lombikjának margójára...

A tudomány ma már csodákra képes: bárki anyává, apává válhat. Helyesebben szólva: bárki, aki megengedheti magának a különféle segítő eljárásokat. Ám vajon jól van ez így?

Istent játszunk?

Sokakban már az is ellenérzést kelt, ha 45 éven felüliek vállalnak utódot, egy széles réteg pedig a meleg párok gyermekvállalási jogát is kétségbe vonja (mintha a szexuális orientációnak bármi köze is volna a szülői alkalmassághoz). És az egyedülállóknak - pláne, ha férfi az illető - végképp nem örülnek a védőnői szobákban...

Persze nem kell ilyen messzire menni: voltak, akik már azt is nehezményezték, hogy Pataki Zita és párja kilenc sikertelen lombikon esett át, míg úgy döntöttek: elengedik annak lehetőségét, hogy gyermekük legyen.

A lombik ellen szóló vallásos érvek a legtöbbször azok, hogy egyrészt ez beavatkozás Isten akaratába - mintha a Petri-csészében felsőbb hatalom akarata nélkül valaha is létrejött volna új élet -, másrészt pedig a mesterséges megtermékenyítés során fel nem használt embriókat lefagyasztják vagy elpusztítják, ami egyes vélemények szerint korántsem etikus.

Nincs véleményem, csak pro és kontra van.

Azt, hogy a tudomány és a technika fejlődése fantasztikus csoda-e, vagy durva beavatkozás a természet rendjébe, nehéz megmondani, de vannak dolgok, amelyekkel nem vitatkozhatunk. Először is, alapvető emberi jog, hogy bárki - az is, akinek életmódja számunkra nem szimpatikus - szülővé válhasson, és ha erre természetes úton nincs lehetősége, orvosi segítséget kaphat.

Nyilvánvaló, hogy lehetetlen szubjektív szempontok alapján eldönteni, kit illet meg a segítség az adófizetők pénzéből. Abba pedig aztán végképp nincs beleszólása sem az államnak, sem az embereknek, hogy egy jómódú pár vagy egyedülálló szülőjelölt milyen eljárásokat vállal be annak érdekében, hogy legyen kit ringatnia a bölcsőben.

Gyakran halljuk, hogy ezek a "mindenáron" szülővé válni szándékozó emberek jobban tennék, ha inkább örökbe fogadnának egy (vagy több) gyereket - de persze a képlet korántsem ilyen egyszerű. Először is, nem mindenki tudja elképzelni, hogy genetikailag ne a saját utódját nevelje, így a két célcsoport nem feltétlenül fedi egymást. Másrészt pedig - ez az igazi gond - az örökbefogadás sem olyan egyszerű, mint sokan hiszik.

A szülők nélkül élő gyerekek többsége Magyarországon gyermekotthonban van, de nem adható örökbe, mert egyik vagy másik (esetleg mindkét) szülője nem mondott le róla. A szülők egy része valóban reménykedik, hogy helyzete rendeződésével idővel újra magához veheti a csemetéjét, mások viszont egyáltalán nem törődnek vele, csak kétévente egyszer beugranak öt percre látogatni, hogy szülői jogaik ne szűnjenek meg. Ha nem fiatal, egészséges, heteró házaspárról beszélünk, nehéz gyerekhez jutni - és persze olyanok is vannak, akik lombikbébit hoznak a világra, de emellett örökbefogadott gyerekük is van.

Tanulság?

Nincs. Mivel a lehetőségek tárháza a 21. századra alaposan kibővült, kénytelenek vagyunk fejben is rugalmasnak lenni: megérteni, hogy a család sokféle, és nem biztos, hogy csak az működhet, ami a miénkhez hasonló... Sőt, maga a boldogság is ezerarcú. Ezzel párhuzamosan persze a mindenkori államnak és a hatóságoknak arra is figyelniük kell, hogy a bővülő opciók ne a korrupciónak és a visszaéléseknek ágyazzanak meg, és a jövőben ne a pénz döntse el, kinek lehet gyereke...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock