Önzőség, ha azt akarom, hogy a férjem csak velem bújjon ágyba?

Ez a szofisztikált megfogalmazása annak, amit akár legalizált félredugásnak is nevezhetnénk. Hiszen manapság már annyiféle magyarázat van a hűtlenségre, hogy szinte már nem is számít bűnnek.

Sokan erre hivatkozva mennek bele a nyitott házasságba. "Mert annyi ingernek van kitéve szegény férjem/feleségem, hogy muszáj valami plusz impulzus az életébe, amivel levezetheti a stresszt. Különben is, az ember nem monogámiára lett teremtve, szóval, még mi vagyunk a jó fejek, hogy egyáltalán kitartunk egymás mellett - még ha olykor félre is nézünk." - Ismerős szövegek?

Ismerve a híres festő életútját könnyű kijelenteni, hogy "Dehát Frida tudhatta volna, milyen lóra tesz!" A baj az, hogy a visszaemlékezéseit tanulmányozva sokkal inkább valószínű, hogy csak reménykedett. Hinni akart abban, hogy majd ő lesz az a nő, aki megváltoztatja a szoknyabolond férfit. Nem lett igaza. A többi meg már történelem. Pedig ez a két ember tényleg szerette egymást. Csak, hogy milyen áron...

Jó házasságban élni hatalmas meló!

A házasság mint eszmény, alapvetően feltételezi, hogy a két fél nem csak úgy, ímmel-ámmal kötötte össze az életét, hanem szőröstől-bőröstül. Hatalmas szerelemben, egyetértésben és hűségben.
Mindez persze az idő múlásával korántsem lesz ennyire idilli és magától értetődő. Merthogy - közel 8 év házasság után - talán már tapasztalatból mondhatom: piszok nehéz meló a jó házasság. Akkor is, ha tényleg jól választottál, akkor is, ha szereted a másikat, akkor is, ha tudod, hogy nem akarsz elválni - és ez a sor még hosszan folytatható.

És valószínűsítem, hogy a következő tíz évben még nagyobb munka és kitartás kell majd a relatív jó fenntartásához is. Sőt, az is lehet, hogy beletörik a bicskám, és elválok. Nem látok a jövőbe, de abban egészen biztos vagyok, hogy számomra nem járható út az osztozkodással tarkított házasságnak csúfolt valami.

Na már most a helyzet az, hogy ezen felfogás szerint én egy nagybetűs ÖNZŐ dög vagyok! Mert igenis akarom, hogy a társam, a párom, a szerelmem, az ember, akivel hivatalosan összekötöttem az életem, csakis az enyém legyen. Érzelmileg és szexuálisan egyaránt. Nem akarok szeretkezés közben azon kattogni, hogy előttem kivel volt, milyen volt és hogyan nyúlt egy másik nőhöz. Nekem még gondolati szinten is borzalmas ezzel eljátszani.

Ez persze nem azt jelenti, hogy rózsaszín burokban élek, és azt feltételezném, hogy az együtt töltött közel tíz évünk alatt a férjem ne nézett volna meg más nőket - vagy ne játszott volna el gondolatban más nőkkel. Esetleg ne flörtölt volna olykor. Mint ahogy én sem vagyok szent, és soha nem is szerettem álszent szerepben tetszelegni.

Persze, hogy legyezgeti a női hiúságomat, ha olykor kapok kétértelmű - de illedelmes - bókokat vagy kedves randi invitálásokat. Most őszintén, ki az a felnőtt ember, aki normális életet élve nem találkozik ilyesmivel? Megmondom: nincs ilyen. Egyszerűen, mert úgy vagyunk bekötve, hogy szeretünk tetszeni és szeretünk hódítani. Ez van. Ez az evolúció, benne van a vérünkben, a genetikánkban. Nem kell(ene) ezt túlpörögni és a modern világ kórságának tekinteni.

Hiszem és tapasztalom is, hogy aki fejlett érzelmi intellektussal rendelkezik, az nem a nyitott házasságban látja a fényt az alagút végén - hanem sokkal inkább abban a személyben, akivel összekötötte az életét. És persze saját magában. Mondjuk, könnyen lehet, hogy ez pusztán azért van, mert nagyon leszűkített a baráti köröm. ;-)

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock