Nem Orosz Bernadett az egyetlen, akit majdnem megölt a "kedvese"...

Bernadett sokáig nem kért komolyabb segítséget - még akkor sem, mikor a férfi szétszakította a fülét és beszakította a dobhártyáját. Egész egyszerűen félelemből, hiszen az exe többször is megfenyegette. Azóta a dolgok még jobban elmérgesedtek és a nő kis híján életét vesztette, olyan brutálisan megverték. És hogy miért írom le mindezt nektek? Mert én pontosan tudom, hogyan kezdődik egy bántalmazott nő története...

Majdnem 2 évtized telt el azóta, hogy valaki engem is bántott. Valaki, akiben bíztam, akit szerettem. Nem, ez nem egy elkényeztetett kislány története: az akkori "párom" ugyanis majdnem megfojtott. És miért? Mert szerettem volna elmenni szórakozni a barátaimmal. Azt harsogta, hogy én csak egy olcsó kurva vagyok, aki azért akar bulizni menni, hogy megcsalja őt - ami pedig ezután történt, örökre beleégett az emlékezetembe.

Felnőtt fejjel már tudom, hogy ilyen esetben le kell lépni már az első intő jeleknél - de 19 évesen, szerelmesen még elhittem, hogy az ember változhat. Szerettem volna azt hinni, hogy ez "csak" a rengeteg pia következménye, és hogy valójában ő nem egy rossz ember.

20 év sok idő, de az emlékek még mindig visszaköszönnek. A legváratlanabb, legidillibb pillanatokba tudnak belerondítani. Nemrég, mikor hazaértünk a kislányommal az oviból, leültünk egy kicsit legózni. A gyerek némi játék után megunta az egyhelyben ücsörgést, és játékból a hátam mögé settenkedve rám ugrott. Elkapta a nyakamat és csimpaszkodott rajtam. És akkor elsötétült minden. Éreztem, hogy a torkomban dobog a szívem, és csak egyet akartam, hogy eresszen el.

Tudom az agyammal, hogy csak játszott és szeretetből csinálta - de én ezt egyszerűen nem bírtam elviselni, mert olyan emlékeket elevenített fel bennem, amikre minden erőmmel próbálok nem gondolni. Kértem, hogy hagyja abba, szerencsére szót is fogadott - én meg próbáltam összekaparni magam romjaimból úgy, hogy neki ne tűnjön fel. Igen. Ez az az érzés még ma is kísért.

Mikor megtörtént az eset, sokáig féltem egyedül menni akárhová. Sötétben meg pláne. Gyalogoltam, és a fejemben egy zsoltárt énekeltem, hogy valamiből erőt tudjak meríteni - és azért, hogy valami elterelje a figyelmemet arról, milyen kurvára rettegek. Attól, hogy megint bántani fog, hiszen rendszeresen megfigyelte, mikor hova megyek. Féltem, hogy előugrik egy bokor mögül, és megint megpróbál megfojtani.

Ha a lányommal meglátogatjuk a szüleimet, esténként mindig teljesen összehúzok minden függönyt, szinte mániákusan ügyelve arra, hogy egy picike rés se maradjon sehol. Egyszerűen rettegek attól, hogy leselkedik utánunk, készül valamire ellenünk, és ugye már nem csak magamat félthetem tőle. Ennyire tudja megnyomorítani egy ember lelkét egy fizikai bántalmazás.

A testi sérülés is fáj, persze. De az (jó esetben) egy idő után begyógyul. A tudatalatti azonban annyira átitatódik a bizalmatlansággal és a félelemmel, hogy nem tudom, ezt egyáltalán valaha helyre lehet-e állítani. Hogy lehetséges-e egyáltalán ezek után bárkiben is 100%-ig megbízni, teljes mértékben beengedni az életedbe.

Orosz Bernadett története nem egyedi - ahogyan az enyém sem. Ezért szerintem rettentően fontos, hogy hangot adjunk a tapasztalásainknak, hogy fel merjük vállalni a szenvedésünket, még ha fáj is. Hiszen ha csak egyetlen olyan emberhez is eljut ez a cikk, aki hasonló helyzetben van éppen, talán erőt és bátorságot adhat neki ahhoz, hogy merjen cselekedni a saját érdekében.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock