Mindannyian sérültek vagyunk - csak mindenki másképp!

Azonban még mindig akadnak olyanok, akik mondvacsinált hülyeségnek, megfoghatatlan és értelmetlen humbuknak tartják a pszichénkkel való törődést. Ők azok, akik a csomagjukat akkor is tovább cipelik, amikor már durva "(hát)panaszaik" vannak a mérhetetlen súly miatt.

Zsolt: "Én koraszülött voltam, és hosszú időn keresztül inkubátorban kellett lennem - elszeparálódva az anyámtól. Szerencsére egészséges gyerek lettem, és egy szerető, törődő közegben nőttem fel - mégis tele vagyok párkapcsolati kudarcokkal. Egy idő után észrevettem magamon, hogy kizárólag olyan nőkbe szeretek bele, akik megváratnak, hitegetnek, és ilyen-olyan okokból időt kérnek tőlem. Majd később, szakértői segítséggel felfedeztem, hogy tudat alatt egy olyan pszichés automatizmus működik bennem, ami miatt ugyanazt az érzést kerestem a nőkben, mint amit először az anyámtól való elszakítás kapcsán tapasztaltam meg."

Virág: "A szüleim nagyon pici koromban elváltak, és apám mindig is egy érzelmileg instabil karakter volt az életemben. Keveset törődött velem, pedig nagyon vágytam rá, és sokszor cserben is hagyott. Emiatt sokáig azt hittem, hogy én csinálok valamit rosszul, és ezért nem szeret eléggé. Felnőttként pedig szinte kivétel nélkül csak olyan férfiak keltették fel a figyelmemet, akik ugyanezt a bizalmatlan, megfelelési kényszeres érzést erősítették bennem."

Zoli: "Anyuval valahogy soha nem értettük egymást. Kicsi korom óta minden nézeteltérésünk vitába torkollik, mert nagyon különbözőek vagyunk. Apám viszont szinte sosem volt otthon, így kénytelen voltam anyuval kommunikálni - bármennyire is rosszul ment. Utólag belegondolva így már nem meglepő, hogy felnőttként is csak olyan csajokat választottam, akikkel folyamatosan megélhettem ezt a meg nem értettség érzést. Mert ezt már nagyon jól ismerem."

Íme, a közös pont a XXI. századi emberek között!

Bizony, ha hiszed, ha nem, számos kutatás bebizonyította már, hogy a mai kor emberének a kötődés jelenti a legnagyobb problémát - és ha jobban belegondolsz, ezt nem is olyan nehéz ellenőrizni. Ha körülnézek, én is rengeteg instabil lábakon álló párkapcsolatot látok, és annál is több magányos embert.

A gondok nem a kapcsolatokban gyökereznek, sokkal inkább bennünk!

Ez logikus, hiszen ha működik benned egy sérült "program", akkor amíg az nincs a helyére téve, addig mérgezni fogja a viszonyaidat. Lehet szó akár párkapcsolatról, barátságról vagy épp karrierről. Hiszen a probléma belőled indul ki, és te projektálod (vetíted ki) a környezetedre - még ha ezt nem is tudatosan teszed.

Miért ragaszkodsz a puttonyodhoz?

A nehézségek kezelésének az az első lépése, hogy ismerd fel és fogadd el a problémát. Ez nagyon fontos, hiszen amíg saját magadnak is hazudsz - vagy épp nem foglalkozol annyit magaddal, hogy bizonyos összefüggéseket észrevegyél -, addig esélyed sincs a helyzet orvoslására. De a felismerés csak a jéghegy csúcsa, és onnantól még legalább akkora munka vár rád - ha nem nagyobb -, mint amennyit addig megtettél.

Valakinél ez egészen apró dolgokban is megmutatkozik, például nem szívesen próbál ki új ételeket/italokat, nem szeret ismeretlen helyekre menni vagy idegenekkel beszélgetni. Másoknál látszólag semmi hétköznapi jele nincs ennek, mégis igaz rájuk, hiszen az ösztönös döntéseiket - például érzelmi kérdésekben - ők is az otthonról hozott mintáik, élményeik alapján hozzák.

Ismerd el, hogy te sem vagy egy tökéletes genetikai műalkotás!

Hát ez van. De ezzel nincsen semmi baj. Azáltal, hogy te tudod ezt magadról, máris előnyben vagy azokkal szemben, akik még mindig azt hiszik, hogy nekik aztán semmilyen lelki nyavalyájuk nincs. Mindenkinek van, és mindenkinek az a feladata, hogy megküzdjön a maga démonaival. Egyeseknek ehhez szakember segítségére van szükségük, másoknak pedig sikerül megoldani egyedül is. A lényeg az, hogy időnként tarts önvizsgálatot, és ha észreveszel egy rendszeresen visszatérő motívumot, ami gondot jelent számodra, akkor gondold végig, hogy vajon az miből eredhet...

Nyitókép: Shutterstock