Egész életemben azt hittem, hogy te vagy az anyám...

Már nem volt olyan érdekes az előttem elterülő tésztahegy, és visszakérdeztem: hogy is van ez a sztori?

Külföldön élő, távolabbi rokonokról beszélünk. Meg sem próbálom levezetni ide a göröngyös családfát, mert menetközben is megőszülnék, mire leprüntyögném kinek a kijét. A történet szereplője két család meg egy testvérpár.

Menjünk vissza az időben. Sok-sok évvel. Helgának van két fia meg egy lánya. Boldog házasságban él, igaz, nem veti fel őket a pénz. Húgának,Elenának egy gyermeke sincs, pedig kitartóan próbálkoznak a férjével. Emiatt az ő házasságuk inkább boldogtalannak mondható. Lehet, hogy nem milliomosok, de tehetősek, és mindenféle csodakezelés meg kuruzslás ide vagy oda, sehogy sem akar nekik összejönni a gyerek.

A sors pedig híres a fintoráról, meg arról, hogy szeret beinteni az embereknek. Helga teherbe esett 39 évesen. Eléggé megrémültek, mert már azért is összetették a kezüket, hogy képesek egyáltalán három szájat etetni. Meg aztán igencsak benne van a korban, kockázatosnak tűnt a szülés. El is mesélték a történéseket a húgának, aki megoldást kínált a helyzetre.

Végül Helgáék is arra jutottak: ez lesz a legjobb megoldás. Amúgy sem voltak abortusz pártiak, az orvosok szerint pedig jó esélye volt arra, hogy egészséges gyermeknek adjon életet. Akármennyire is furcsának tűnt a dolog, dolgozott bennük a jó szándék, hogy teljesíthetik Elenáék leghőbb vágyát.

Ők pedig a lehető legtörvényesebb keretek között fogadták örökbe a gyermeket. Az első pillanattól kezdve imádták a kicsi Pétert, mindent megadtak neki. Legfőképpen szeretetet és törődést. A széltől is óvták, ő lett a szemük fénye. Később aztán eldöntötték a férjével, hogy ha majd a fiuk nagyobb lesz, elmondják neki az igazságot. Joga van tudni. Nincs ebben semmi rossz. Ők gyerekre vágytak, és megtehették, hogy felnevelik. Jobb, mintha idegenek kezébe került volna. Így legalább családban maradt.

De ahogy teltek az évek, és a gyermekük egyre nagyobb lett, annál inkább megfeledkeztek arról a bizonyos beszélgetésről. Péter és a nagynénje - vagyis az anyja - közeli kapcsolatot ápoltak, hiszen rendszeresen találkoztak. Sosem tűnt úgy, mintha több lenne közöttük. Persze Elenáék fél életükön át attól rettegtek, hogy Helga visszakéri a gyereket vagy elmondja neki az igazat. Nem tette. Ő beérte a nagynéni szereppel. Egészen addig, míg 55 évesen sztrókot nem kapott. Többé nem tért magához.

Két éven át a legnagyobb nyugalomban éltek, míg egyszer Péter meg nem hallotta, hogy az "anyja" és Helga férje beszélgetnek - amelyből kiderült számára, hogy ő valójában a halott nagynénje fia. Felbőszülten berontott a szobába, és számonkérte őket, hogy ezt neki miért nem mondták el - valahol jogosan.

Én is kiakadtam volna a helyében. Nem volt az a magyarázat, ami csillapíthatta volna a dühét, hogy egész addigi életében átverték. Az, akit anyjának és apjának hitt, hazudott neki - akárcsak a valódi szülei, akik meg a pénzre és a nyomorra hivatkozva lemondtak róla. Elrohant otthonról, és két napig nem is látták. Ők is és a rendőrök is keresték. Kitalálod, hol találták meg? Az igazi anyja sírjánál kuporgott. Két évre rá elköltözött, és azóta sem bocsátott meg egészen a szüleinek. Alig találkozik velük.

De lehet-e bárkit is hibáztatni? A valódi szülőket, mert nem tartották meg? A testvért, amiért magának kérte a gyereket? Vagy mindenki hibás, mert nem mondták el neki az igazat? Vajon azzal jót tettek volna, vagy csak ártottak volna neki? Lehetséges lenne, hogy nem mindig áldás, hanem olykor átok is lehet az őszinteség? Te akarnád tudni, hogy igazából a nagynénéd az édesanyád?

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock