Meddőség: Önző dolog, ha kizárólag vér szerinti gyereket akarok?

Bea az a nő, aki mindig tudta, hogy anya akar lenni. Kicsi korától arról álmodozott, hogy növekszik a pocakja, hogy egyszer csak érezheti az apróság mozgását - és persze élvezheti a kiváltságot, hogy életet adhat.

Értelmiségi családban nőtt fel, ahol elvárás volt a jól megválasztott felsőoktatási intézmény és az ezzel járó diploma. Holmi büfészakokkal nem érték volna be a szülei. Nem lázadozott ellenük, bár titkon "csak" nagy családról, szerető férjről és gondosan rendben tartott háztartásról álmodozott.

Gyorsan hozzáteszi, mielőtt még kérdezhetném: tisztában van vele, hogy örökbe fogadhatna. Minden feltétel adott hozzá. Hiszen van nagy ház, gondozott kert, kutya, macska és egyelőre férj is. Bár, ahogy most állnak a dolgok, talán nem sokáig. Nem kell nagy pszichológusnak lenni, hogy kitalálja az ember, mi történhetett. Felemésztette a kapcsolatukat az elmúlt évek küzdelme. Igen, azzal is tisztában van, hogy sokak szerelmét még erősebbé teszi a vágyott babáért folytatott küzdelem. Nekik is voltak ilyen felszálló időszakaik.

Mert azért legyünk őszinték, tíz évbe kurva sok minden belefér. Akár az is beleférhetett volna, hogy legyen egy nagyobb, meg egy kisebb, és esetleg egy még kisebb gyerekük. Rengeteg közös emlékkel, aggódással, taposómalommal, zsivajjal és gyerekkacajjal.

Ugyanakkor azt is tudja, hogy nem panaszkodhat. Idézőjeles szép élete van. Mindig is az volt. Tehát neki nincs joga szenvedni. Kimondani, hogy piszkosul elege van, mert nem lehet gyereke. Ergo képtelen arra, amire minden normális nő képes. Ő nem. Nem tud teherbe esni, pedig elvileg szervi akadálya nincs. Ez a legszebb az egészben. Nincs megfogható indok. Semmi, amire rá lehetne mutatni, hogy na, ezért nem lehet! Semmi!!!

Nem működik. Sem a tudomány megközelítése, sem a hókuszpókuszok - mert persze, egy idő után még a legtanultabb ember is bármiben hinni kezd. Aztán egyszer meg már semmiben. Sem abban, hogy szerethető, sem abban, hogy képes lenne felnevelni akár egyetlen gyereket is.

Ördögi kör ez. Mint ahogy az is, hogy nem akar örökbe fogadni. Utálja, hogy így érzi. Mert így aztán mondhatják rá, hogy nem is akar igazán anya lenni. Röhejes. Mégis bántja. Szeretné, ha őszintén kimondhatná, hogy még ha egyesek szerint önzőnek is hat, akkor sem akarja más gyerekét felnevelni.

Ő azt szeretné - pontosabban csak szerette volna -, ha az a gyerek, aki benne növekszik, belőle és a szerelméből tevődik össze. Hogy aztán majd találgatni lehessen, kitől örökölte a nagy fülét és a kampós orrát - na, meg a flegma természetét. Úgy érzi, ezek a vágyak teljesen hétköznapiak, mégis tudja: sokan képtelenek lennének megérteni.

A kívülállók csak azt látnák, hogy Bea "állítólag" anya szeretne lenni, mégsem vállalja az örökbefogadást - pedig milyen egyszerű megoldás lenne! Éppen ezért inkább semmit sem mond, csak küzd a kudarc és a fájdalom egyvelegével, amit feldolgozni nem lehet, maximum együtt élni vele...

Bea történetét Baranyai Kata jegyezte le.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock