Modern rege Gecse Balázs Gergőről, a vándorló magyarról...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy legényke. Ez a legényke nagyon szerette a természetet. Egészen aprócska korától érezte, hogy ő bizony másfajta életet szeretne magának, mint amilyet az emberek akkoriban éltek.

Olyan korban született, amikor az élet csupa rohanásból állt, az emberek nem töltöttek kellő időt a szabadban, nem foglalkoztak eleget az állatokkal, a növényekkel, a nap járásával és az évszakok változásának csodálatával. Nem termeltek maguknak gabonát, megvették a kenyeret készen. Nem tartottak tehenet, kecskét, hogy minden nap megfejhessék a friss tejért. Inkább azt is megvették.

Nem tartottak baromfit a friss tojásért, nem neveltek malackát, hogy télire megrakodják a padlást sonkával, kolbásszal. Nem járták az erdőt, hogy termést gyűjtsenek, nem ittak a hűs patak vizéből, nem kerestek a mezőn gyógyító növényeket.

Abban a korban az embereknek ezekre a tennivalókra már nem maradt idejük, mert másfajta életet alakítottak ki maguknak. Néhányan még igyekeztek, megpróbáltak a természet adta környezetben boldogulni. Volt, akinek sikerült is, de legtöbben inkább a kényelmet választották.

Egyszer a legényke serdülőkora hajnalán ír vándorokkal találkozott, akik szekérrel járták a világot. Elbűvölte őt a vándorok élete, a szekerük gyönyörűsége. Elhatározta, hogy amint felcseperedik, ő maga is vándor lesz. Telt-múlt az idő, és közben ő férfiúvá érett.

Bár várta az egyik legjobb iskola, a legjobb pedellusokkal, mégsem tudta legyőzni magában a vándorélet utáni vágyát. Hátat fordított hát az otthonának, és először lóháton indult országot látni. Aprócska szekeret épített, de a lovak túl gyorsan húzták azt, így minduntalan összetört. Ekkor gondolt egyet, és felkeresett egy tanyát, ahol ökröket tartottak. Kiválasztott közülük egyet, akit megszelídített. Az ökör árát ledolgozta, így az övé lehetett.

Forrás: Facebook/Oswaldanne Tetedemulet

Ezután épített egy új szekeret, és útnak indult. Hol egymagában, hol társasággal járta az országot. A hosszú esztendők során kitanulta a vándorélet csínját-bínját. Nem vágyott ő kacsalábon forgó palotára, nem vágyott kincsekre vagy egyéb földi javakra. Neki minden boldogsága a szabad élet volt.

Elégedetten rótta az utakat, ökör húzta szekerével és hűséges kutyájával. Útja során gyakran letáborozott, és munkát vállalt. Lovat patkolt, szemet gyönyörködtető fafaragásokat vagy bőrdíszműves tárgyakat készített, így jutott némi pénzhez, majd folytatta útját.

Miután szülőföldjét bejárta, elhatározta, hogy világot lát, és szekerével bejárja az egész földrészt, melyen napvilágot látott. Időközben híre ment a vándorlegény világjárásának, és a népek mindenütt csodálattal és szeretettel fogadták.

A legény csak ment, mendegélt, letáborozott, majd továbbállt, és olyan csodálatos helyekre is eljutott, amikre álmában sem gondolt volna. Egy napon aztán, amikor éppen az úton vezette ökör húzta szekerét, egy a gyorsabb élethez szokott, száguldó utazó szemét elvakította a Nap, és járművével elgázolta a vándort.

Sajnos az életét már nem tudták megmenteni, a vándort magához szólította a Jóisten. Odafönt folytatja soha véget nem érő utazását. Borzasztó tragédia ez, és ismét szegényebb hely lett a világ, ám talán mégsem olyan szomorú a mese vége, hiszen a mi vándorunk boldogan élt, míg meg nem halt...

Gecse Balázs Gergő 2004 óta vándorolt ökrös szekerével. Vándorútja vasárnap reggel ért véget Délkelet-Franciaországban. "Elment a vándor, útjára fecskék, darvak mind elkísérték..."

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?