Takarítónőm van - és nem érdekel, ha emiatt lenézel!

Mondjuk, a főzőcskézés gyűlöletéhez az is hozzájárul, hogy genetikailag teljességgel alkalmatlan vagyok jó ízű ételt produkálni. Ki is írtam a konyhám falára jó nagy betűkkel: "Kísérleti konyha" - ezzel is jelezvén az oda betévedőknek: bocs haver, itt ne számíts túl sok jóra!

Egy idő után beláttam: ha én főzök, jó nagy adag étel készül, de legalább szar is. És mégis miért kéne mindenkinek mindenben jónak lennie? Én sem nézem le azt, aki pont abban nem tehetséges, amiben én az vagyok - akkor nekem miért kéne szégyellnem, hogy nem áll rá az agyam a főzésre?

Nos, a takarítással is pont így vagyok. Azon kívül, hogy teljes szívemből gyűlölöm minden egyes pillanatát a porszívózásnak és úgy általában az összes többi házkörüli tevékenységnek, a legjobban mégis azt is rühellem, hogy soha sincs vége. És ezt kéretik szó szerint érteni. Merthogy Sziszifusz kispályás hülyegyerek az én küzdelmeim mellett.

Én még életemben egyszer sem tudtam nyugodt szívvel és reklám háziasszonyokat megszégyenítő mosollyal hátradőlni és azt mondani: kész vagyok. Vegyük csak például a mosást vagy a vasalást. Nem is! Inkább a folyamatos rendrakást. Vagy legyen a példa a mosogatás? Teljesen mindegy! Épphogy befejezem az egyiket, máris kezdődik elölről a teljes munkafolyamat. Én nem értem: hogy van ez?!

Minden alkalommal, amikor fancsali ábrázattal tilitoliztam a felmosót a konyhakövön, azon kattogtam, hogy már megint lopják az időmet. Ez a munka nemcsak gazdasági értelemben, hanem szó szerint is láthatatlan marad, hiszen csak a hiányát vesszük észre. Ráadásul ahelyett, hogy bújócskáznék a fiammal, vagy kipihenném magam, vagy nyelvet tanulnék, ezzel a megfizetetlen munkával töltöm az értékes időmet.

Pedig, ha valami olyasmivel foglalkoznék, ami épít, és amit szeretek, az nemcsak nekem tenne jót, hanem a környezetemnek is. Merthogy nem leszívná az energiáimat, hanem épp ellenkezőleg, feltöltene. Arról ábrándoztam, mennyivel jobb lenne, ha a családnak azt mesélhetném, hogy "Képzeld Szívem, ma ezt és ezt csináltam, és imádtam minden egyes pillanatát." Ahelyett, hogy azzal szívom a vérüket, hogy: "Hé, vedd le a cipőd, most porszívóztam!", vagy "Tedd a helyére a ruháidat!", vagy "Mosogass már el magad után!"

Aztán jött a feketeleves, mert a közvetlen környezetemben is úgy néztek rám ezért, mintha bárókisasszonyt játszanék. Pedig nincs ebben semmi urizálás. Hiszen a gazdaságnak egyértelműen jót teszek vele, hiszen növelem a GDP-t. A segítségemnek is jót teszek vele, hiszen a tisztes munkájáért tisztességes fizetést adok. Magamnak is jót teszek vele, hiszen kevesebb az őszülő hajszálam.

A családomnak is jót teszek vele, hiszen nem egy morgós banyával kell együtt élniük, hanem egy kiegyensúlyozott, jókedvű nővel. Sőt, az így felszabaduló időmet olyan tevékenységre fordíthatom, ami hasznot hoz. Vagy épp kipihenhetem magam, hogy legyen erőm hasznos tevékenységet végezni.

Plusz szabadidőhöz jutottam! Marad időm játszani a fiammal, több időt szentelhetek a páromra, és több idő jut rekreációra is. A fanyalgók körülöttem pedig hamarosan mind lesütött szemmel vallották be, hogy hát, azóta már nekik is van segítségük.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shuttertsock