"Nem vagyok drogos, csak megmártóztam a fertőben..."

Laurával egy budai kávézóban találkozunk. Festői miliő, madárcsicsergés, békésen szundikáló féléves kislány a babakocsiban. Igazából ez egy könnyed csevej is lehetne régi ismerősök között. Nyaralásról, babákról és kakis pelenkákról.

De itt most nem a jelen, hanem a múlt a téma. Az a néhány sötét hónap, amit a drog fogságában töltött. Pont azelőtt ismertem meg, hogy úgy igazán elindult volna a lejtőn. Én akkor egy dögös, fiatal lányt láttam benne, most pedig itt ül mellettem egy vagány anyuka. De a kettő között pedig a szó szoros értelmében padlót fogott. Interjúra készültem, de egy monológ lett belőle. Álljon most itt Laura beszámolója életének egy ködös időszakáról:

"Nem vagyok az a tipikus 'szakadt' drogos. Soha nem fetrengtem aluljárókban, lepukkant lebujok illemhelyiségében. Soha nem lőttem magam, és nem loptam, hogy anyagot vehessek. Közben mégis volt közel másfél év az életemben, amiről csak foszlányok maradtak meg. Az első időszak még tisztán kivehető. Egy félénk egyetemista voltam, akitől látszólag semmit nem sajnált az élet: márkás ruhákban jártam, saját lakásban laktam egy karnyújtásnyira az egyetemtől, és minden hétvégén látogattam a szüleimet. A szülőket, az ismert orvos házaspárt.

Aztán megismertem Zsigmondot. Hatalmas szerelem volt a részemről. Részéről meg talán feleakkora sem. De én ezt abban az állapotban nem tudtam felmérni. Hozzáköltöztem, és vártam a csodát. Persze hiába. Közben megismertem a 'barátait', a bulizási szokásaikat és a dizájner drogokat. Soha eszembe sem jutott kipróbálni. Iszogattam, és próbáltam elfogadni, hogy ilyen a fiatalság. Zsigmond rám se bagózott, de nem dobott ki a lakásából sem. Hálás voltam érte, mert így a világ azt hihette, hogy mi egy boldog pár vagyunk.

Akkor még a sulit is csináltam. A szüleim semmit sem tudtak - vagy legalábbis nem faggattak. Az egyre reménytelenebb szerelem és a sok magány után az egyik cuccozós buliban mellém szegődött Ákos. Úgy tizenöt évvel volt nálam idősebb. Beszélgetett velem, érdekeltem, mint ember. Jólesett. Akkor még nem tudtam, hogy Ákos a dealer, és a fél élete arról szól, hogy sitten ül kábítószer birtoklásáért. És mire megtudtam, már nem érdekelt. Sokáig nem kínált meg. Jó volt vele lenni, mert foglalkozott velem. Úgy, mint előtte soha senki. Aztán pont az egyik Zsigmondos szakítás után - volt több is - ültem a kanapéján kisírt szemekkel, és 'bekínált'. Csak a szemével, de értettem a célzást.

Forrás: Shutterstock

Az utcácskák (kicsíkozott kokain) már a dohányzóasztalon figyeltek. Bólintottam, és mivel előtte már rengetegszer láttam, laza mozdulattal felszívtam. Nem éreztem semmit. Betompultam, és hiába vártam az extázist, csak lezsibbadtam. De mivel nem tűnt olyan nagy dolognak, és az első nem volt rossz élmény, a következőre is igent mondtam.

Aztán egyre jobban kezdtem élvezni. Bár nem fogadtam el, hogy a szertől van, de elkezdtem magam magabiztosnak, kreatívnak és nagyon jó nőnek érezni. Előtte még a jobb napjaimon is csak semmilyennek láttam magam. Aztán meg kívánatos dívának.

Felpörögtek az események, és innentől kezdve leginkább csak képek villannak be bulikról, utazásról, tengerpartról, hármas (és még több résztvevős) szexekről. Fogalmam sincs, hogy kivel, kikkel voltam. Gyakran meztelenül ébredtem, vadidegen emberek társaságában. A legszörnyűbb az, hogy nem is zavart.

Gyakorlatilag semmi sem zavart, az sem, ha méltatlan, kiszolgáltatott helyzetbe kerültem. Vagy a saját személyiségemmel és értékrendemmel össze nem egyeztethető döntéseket hoztam. Akkor már egyáltalán nem volt sem szégyenérzetem, sem gátlásaim. Toltam a kokót, bátor voltam és hittel teli.

Aztán jött a fordulat: valaki felnyomta Ákost, és előzetesbe került. Én akkor nem voltam vele, és azóta nem is láttam. Néhány levelet váltottunk. Azóta már szabadult, és állítólag tiszta.

Az én életemet a nagynéném rázta gatyába, aki már régóta sejtette, hogy nagy a baj. Soha nem kérdezett semmit, de akkor magához költöztetett egy másik városba, egy másik országban. Ott ismertem meg a férjem, a lányom apukáját. Semmit sem tud a 'kitérőmről'. Nem is akarom, hogy tudjon, mert úgy érzem, akkor más szemmel nézne rám. Úgy nézne, mint egy exdrogosra. Mert bár tényleg megmártóztam a fertőben, de nem akarom, hogy ez határozza meg, hogy ki vagyok."

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?