Csak anyaként lehetek boldog nő?

Mindig is vágytam arra, hogy nekem is legyen családom, saját szőke kis angyalkám, csodálatos férjem és meleg otthonunk. Sajnos nem így történt. Jelenleg 40 éves elmúltam, épp egy válás után vagyok, megint újrakezdő. A sors iróniája éppen az, hogy azért szakítottunk, mert ő még nem akart gyereket. Pusztán racionális alapon döntöttünk, hogy legyen még esélyem saját családra. Akkor még volt remény.

Sosem voltam az a típus, aki egy gyerekkel fog férjet magának. Hazudhattam volna, manipulálhattam volna, de sosem tettem. Keserű könnyek szöknek most a szemembe: vajon tényleg csak az én hibám, hogy ez nem jöhetett eddig össze? Annyiszor végiggondoltam az összes kapcsolatomat, amiben megvolt a lehetőségem, de az utolsó pillanatban valami miatt mindig vége lett. Több alkalommal is majdnem feleség lettem, de csak az utánam következő nő lett valóban az.

Mindig vártam azt az érzést, hogy most már készen vagyok rá. De nem érkezett meg. Most akkor nem vagyok igazi nő? Alkalmatlan vagyok egy házasságszerű kapcsolatra? Csak azért, mert egyszerűen, zsigerileg rettegtem az elköteleződéstől? Láttam, ahogy a szüleim tönkretették egymás életét csak azzal, hogy én megérkeztem.

Nem tervezett gyerek voltam, egyáltalán nem vártak, de ha már jöttem, felneveltek. Végigéltem a "nemvártság" keserűségét. Láttam anyám erőfeszítéseit, hogy egyben tartsa a családot. Viszont egy csipetnyi örömöt sem láttam az anyaságban, csak a lemondást, a feszültséget. Kettejük között is folyamatosan ott volt ez a kimondatlan harag. Egy este sem telt el hangos veszekedés, vádaskodás vagy vita nélkül.

Élénken élt bennem anyám megszürkült, örömtől megtört lénye és apám életének kilátástalansága, miután felelősséget kellett értem vállalniuk. Ők valójában nem voltak még erre készen. És most, hogy megértem volna erre, papírom lett arról, hogy kifutottam az időből. Most mi lesz? Itt a vége? Az életem gyerek nélkül értelmetlen? Sok ismerősömet látom, akik ennyi idősen épp most válnak, és egyedül kell megoldaniuk a továbbiakat.

Bátor, mindenre elszánt nőket is látok, akik egyedül vágtak bele. Ezt sosem mertem volna. Korábban azért szerettem volna családot, gyerekeket, hogy kimeneküljek a saját életemből, de ugyanazokat a mintákat vittem volna tovább, amit otthon láttam. Mostanra váltam éretté, elengedtem a múltat, felülírtam magamban a szüleim és a társadalom elvárásait, erre kifutottam az időből. Tényleg ennyi volt?

Ha őszinte akarok lenni, így, hogy nincs már ez a nyomás rajtam, sokkal szabadabbnak érzem magam. Nem érzem kényszernek a gyerekvállalás kérdését. Dönthetek saját akaratomból, kényszer és elvárás nélkül. Habár biológiailag kifutottam az időből, de ki tudja? Elvégre csodák márpedig vannak. :)

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock