Jogunk van szabadon érezni bármit!

Az érzések jönnek-mennek, azokat nem lehet ésszel megváltoztatni vagy semmissé tenni (még ha néha jó is lenne...). Persze, meg lehet próbálni, de ezt hívják elfojtásnak, és azt tudjuk, hogy abból sok jó nem sül ki.

Sok ügyféllel dolgozom együtt, és sokan közülük mintha azt várnák tőlem, vagy akár a szeretteiktől is, hogy validáljam/validálják az érzéseiket. Magyarul: mondja meg nekik valaki, hogy szabad-e nekik érezni, amit éreznek. Miért is van ez? Mert sokszor azt kapjuk meg kívülről, hogy hisztisek/hálátlanok/önzők vagyunk - és így tovább. Ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy valamit "rosszul" érzünk. De nem lehet rosszul érezni! Helytelenül csak cselekedni lehet.

Amit érzel, azt érzed. Nincs jó vagy rossz érzés, csak érzés van! Nem tudsz úgy dönteni, hogy ezt tovább nem érzem, mert ez nem döntés kérdése. Legfeljebb mérlegeled, hogy mennyire lenne helyes vagy helytelen az érzéseddel ellentétesen cselekedni. Semmi baj sincs azzal, ha azt érzed, hogy nincs kedved segíteni a nagyidnak zöldborsót szedni. Ettől nem leszel önző. De ha ténylegesen nem segítesz, csak mert épp inkább chatelsz a barátnőiddel, az más kérdés.

Viszont ha minden nap gyomorgörccsel mész be a munkahelyedre, azt csak te érzed, de igen: jól érzed. Hiába mondják neked kívülről, hogy ez csak hiszti, meg tulajdonképpen nem kellene ezt érezned, ne feledd: ők nem járnak a te cipődben. Tehát igen, szabad rosszul érezned magad. Ne hagyd, hogy mások megmagyarázzák, hogy valami egészen mást kellene érezned! Csak te tudod teljesen átérezni a saját helyzetedet, hiszen te vagy benne nap mint nap. Csak te tudhatod, hogy okoz-e akkora szenvedést, hogy otthagyd a fenébe az egészet - bármi is lesz.

Jártam egy érdekes előadáson pár hónapja, ahol arról volt szó, hogy kiskorunkban (sokszor ide kell visszanyúlni - elnézést minden szülőtől, nem támadásnak szánom, de ez van), amikor például sírunk valami miatt (mert mondjuk elestünk, vagy eltört a kedvenc játékunk), a szülő elsődleges és legfontosabb feladata: validálni a gyerek érzését. Azaz megmondani neki/megmutatni, megengedni, hogy nyugodtan érezheti azt, amit érez. Nem rögtön letámadni olyasmivel, hogy "Jaj, hát ezért sírsz? Ezért nem szabad sírni!", vagy a még rosszabb "Ne sírj, mert kapsz egy pofont, és majd lesz miért sírni!" stratégiát alkalmazni.

Miért ne sírhatna? Honnan tudja a szülő, hogy az ő kis világában ez mennyire fájdalmas? Lehet, hogy felnőttként apróságnak tűnik, de neki nem az. Viszont ha azt tanítjuk, hogy nem jogos, amit érez, akkor felnőtt korában is meg fogja kérdőjelezni a saját érzelmeit. És ez nem jó. Már miért ne lenne jogod azt érezni, amit érzel? Hogy mit teszel, az egy másik dolog. De az érzéseidet hagyd, csak nyugodtan áramoljanak!

Neked is megvan a jogod hozzá. Hogy dühös légy, csalódott, szomorú, szerelmes, vidám, akármi. Nem kell, hogy bárki is elfogadja. Illetve de, egyvalaki mégis: te magad. Fogadd el, amit érzel! Jogod van bármit érezni.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock