A 37 éves Ardern miniszterelnök asszony méltatása kapcsán alapvetően két iskolát ismerünk. Az egyik szerint a várandós, szoptató, pelenkázó, játszószőnyegen négykézlábazó vezető - pl. miniszterelnök - nem kompetens, hiszen többnyire olyasmi köti le a figyelmét, ami mellett nem marad kellő ideje és energiája az ország ügyeinek intézésére.
Ardern már a pozitív tesztet követő nagy bejelentés után kénytelen volt elmagyarázni, hogy a méhében fejlődő magzat nem teszi automatikusan inkompetenssé - most pedig azt próbálja világossá tenni, hogy friss anyaként sem vesztett sem az intelligenciahányadosából, sem a cselekvőképességéből.
A másik nézőpont ugyanakkor arra épít, amit minden szülő tud - így én is: egy kisgyerek bizony azzal jár, hogy hosszú ideig nem alszol négy órát egyben, napjaidat pedig a kisded irányítja: akkor csinálsz bármit is, amikor ő azt engedi, a fennmaradó időben pedig mellette vagy. Még a leginkább önálló, vidáman eljátszó gyerkőcök is 24 órás felügyeletet, és szoros szülői közelséget igényelnek, ehhez nem fér kétség.
Nos, ha ezen a logika szerint gondolkodunk, az új-zélandi miniszterelnök valakit mindenképpen megcsal, cserben hagy: vagy a népét, vagy a gyermekét. Léteznek olyanok is, akik ennél is sarkosabban látják a helyzetet: azt mondják, hogy Ardern bizony mindkét minőségében akasztófára való. Azt, hogy mi az "igazság", nyilván fölösleges boncolgatni.
Nézzük meg, mit gondolok én, mint munkájában aktív, friss anya! Van rálátásom a dologra, hiszen napi 8 órában dolgozom itthonról, és közben gondozom a 7 hónaposomat is, egyelőre segítség nélkül. Amíg más főz, én rendelek, hiszen egy fenékkel két lovat sem egyszerű megülni, de hármat már lehetetlen volna. Az én munkám összeegyeztethető az alvás- és játékidőkkel, de mi a helyzet a csúcspozíciókkal, amelyek mentén pl. Jacinda Ardern, akár a Facebook-mogul Cheryl Sandberg mozog?
Megértettem, hogy két dolog van, amiről muszáj beszélni, és a kettő összefügg. Az egyik a segítség, amiben a friss anya részesül - az apa, a nagyszülők, a rokonok, a társadalom részéről. Ardern gyerkőce mellett az apa van otthon, és egy gyereknek bizony szüksége van - legalább - egy elsődleges gondozóra, aki csak rá figyel.
Ez az állandó jelenlét és támogatás - a komoly kutatások és az élő tapasztalat szerint - fontosabb, mint az anyatej. Ez mindenképpen jó hír a szoptatni nem tudó/akaró anyák számára, ahogyan az örökbefogadó szülőknek is.
A másik fontos tényező, hogy a már öntudatra ébredő gyerek életében az apa semmivel sem kevésbé fontos, mint az anya. Csak míg az előbbi hiányát a többség természetesnek veszi, utóbbi esetében mély közfelháborodás a válasz.
Lássuk be: aki csúcspozícióban dolgozik, mint Jacinda Ardern vagy Cheryl Sandberg, az kevesebb időt tölt a családjával, mint az átlag. Az igazság azonban az, hogy e téren minden férfi miniszterelnök, média mogul, tudós, színész stb. gyermeke is hiányt szenved, és ez bizony hatással van az egész életükre. De erről nem beszélünk...
A különbség csupán annyi, hogy míg a férfiaknál ez magától értetődő, addig a nőknél ez a legnagyobb bűn, amit ember elkövethet. Vajon mikor jön el végre az az idő, amikor elfogadjuk, hogy mindkét szülő egyformán fontos, és bármelyik hiánya problémát okozhat?
Elég a kettős mércéből és az ítélkezésből: egyetlen embernek lesz joga panaszkodni az anyai minőségre, mégpedig Jacinda Ardern gyermekének, 18 év múlva. Az állampolgárok viszont már a következő választáson eldönthetik, hogyan értékelik vezetőjük munkáját - ezt pedig nem befolyásolhatja az a tény, hogy anya lett.
Nyitókép: AFPforum
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.