gyermek apa segítség anya gyereknevelés Dörök Vanda
Nekünk, anyáknak már 9 hónapja egyre érzékelhetőbb testi kapcsolatunk volt kisbabánkkal, amikor az apuka először "találkozik" vele. Sőt, nekünk egy csomó hormon és biokémiai folyamat is a segítségünkre van abban, hogy kapcsolódni tudjunk gyermekünkhöz.

Az első lélegzetvételétől kezdve szerető féltéssel óvjuk csöppségünket, és igyekszünk mindent beleadni, hogy jó anyává váljunk. Azonban a nagy igyekezetben olykor bizony előfordul, hogy észre sem vesszük, és apa bizony a családi élet perifériájára szorul. Ne felejtsd el, egy apáknak nem a pénz hazalapátolása az elsődleges feladata, hanem az apa szerep betöltése!

A férfiaknak bizony ugyanúgy tanulniuk kell az új szerepüket, mint nekünk az anyaságot. Segíts neki ebben! Ha nem vonod be a baba életébe, esélyt sem adsz neki arra, hogy felfedezhesse és kibontakoztathassa a Jó Apát önmagában.

Forrás: Getty Images/Pixdeluxe

Lehet, sokszor úgy érzi, tök béna ehhez az egészhez, nem ért hozzá, és különben is, te sokkal jobban csinálsz mindent, ezért rád hagyja a feladatokat. Ha így érez, valószínűleg nem szól róla, mert nem akar még több terhet a nyakadba varrni. Azonban egy bölcs anya nem hagyja, hogy az újdonsült kispapa feleslegesnek érezze magát.

Mit tehetsz? Keresd azokat az alkalmakat, amikor kettesben hagyhatod őket! Íme, néhány tipp, amiből inspirálódhatsz.

1. Apa széles vállain

Etetés után büfizni és elszenderedni apa vállain a legjobb. Ezentúl legyen ő a büfifelelős! Állandó apa-baba programnak ideális, mert egymás illatát érezve gyengéd szeretet alakul majd ki kettőjük között. Arról nem is beszélve, hogy végre te is pihenhetsz egy picikét.

Forrás: iStockphoto/monkeybusinessimages

2. Hordozás apa módra

Nemcsak anya, hanem apa is hordozhatja ám a babát! Egy hurcikendős apuka szívmelengető látvány. Ők pedig élvezhetik az összebújás minden meghittségét.

3. Pancsolás újragondolva

Ha kisbabátok már tud segítség nélkül ülni, a fürdés apával egészen új dimenziókba léphet. A közös fröcskölés és lubickolós játék közben kialakul közöttük az összetartozás és a bizalom köteléke.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/STEEX

4. Nagy feladat kicsiknek

Ha kisbabátok már tud segítséggel állni, igazi móka lesz apa autójával kitolatni a garázsból. Na persze nem egyedül, szigorúan apa ölének biztonságában. Az óriási kormányt tekergetni kisfiúknak és kislányoknak egyaránt hatalmas élmény lesz.

5. Apa, a hős

Ha az altatás könnyebben megy anyával, apa megmentő hősként rohangálhat a cumisüveggel, cumival, alvós állatkával vagy éppen a tetra pelenkával. Mikor mire van szükség. Kell is a segítség, mert olyan a világon nincs, hogy mindig minden kéznél legyen. Ráadásul, ha te már minden trükköt bevetettél, de a kicsi még mindig kukorékol, apa babanyugtató menetelése igazi megváltás lesz számotokra.

6. Piszkos munka

Pelenkacserénél még te is bénáztál az elején, ahogyan most ő is. Ne aggódj, gyakorlat teszi a mestert! Figyeld meg, pillanatok alatt képes lesz elsajátítani a nagy tudományt! Egy meztelen babapocak látványa minden apai szívet megmelenget.

Forrás: iStockphoto/Halfpoint

7. Menekülős csikizés

Apának sokkal őrültebb játékok jutnak eszébe, mint neked. Hagyd, hagy dobálja a picurit, vagy csikizze és kergesse kacagásig! Ne szólj rájuk! A picurka fejlődésének fontos mérföldkövei ezek az anyai szemnek horrorisztikus játékok. Ezeknek köszönhetően alakul ki a gyermeketek felfedező kedve és egészséges kíváncsisága a világra.

Ha a hegy nem megy Mohamedhez...

Van azonban olyan helyzet, amikor apa masszívan ellenáll a közös programok lehetőségének - esetleg túl passzív, vagy egyszerűen sosincs otthon. Mit tehetsz, ha minden bíztatásod ellenére sem akar bevonódni? Nos, először is, ne ijedj meg, és ne az legyen az első gondolatod, hogy nem szereti a babátokat! Valószínűbb, hogy csak bizonytalan, és lila fogalma sincsen, hogyan fogjon hozzá az apasághoz. A problémára gyógyír, ha lassan haladtok. Egyszerre csak egy közös programot szerettess meg vele!

Ami a legfontosabb: ne lihegj állandóan a sarkukban, mint egy vadászkopó! Még ha nem is olyan tökéletesen csinálja a dolgokat, ahogy te szoktad, állj ellen a késztetésnek, és ne oktasd ki! Ha ezt nem tartod be, és minden mozdulatát felülbírálod, akkor csak az inkompetencia érzését erősíted benne. Ennek egyenes következménye pedig az lesz, hogy alig mer majd foglalkozni babával. Hiszen úgy érzi majd, nem ért hozzá.

Hagyd őket magukra, nekik is szükségük van az intim pillanatokra!

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.