úszás úszó úszó-vb vízesvb FINA2017 sport példakép
Valamilyen oknál fogva különleges szerelem fűz a vízi sportokhoz - főleg az úszáshoz, így nagyon örülök, hogy idén Budapesten lesz a vb. Ez nekem olyan, mintha két hétig tartana a karácsony.

Tavaly még az életünket is úgy szerveztük, hogy hajnal háromkor lássuk a riói döntőket. Azt hiszem, ez már a nem normális kategóriát súrolja... Egy szó, mint száz, nekem elhihetitek: számomra az úszók olyanok, mint másnak a rocksztárok. Íme, az én 5 személyes kedvencem, akik megszerettették velem ezt a gyönyörű sportot.

Darnyi Tamás

Darnyi volt az első olyan úszó, akire nagyon felnéztem. Gyerekkoromban volt tőle egy dedikált fényképem. Sokáig az asztalomon volt, de sajnos elveszett - kicsi voltam még, nem vigyáztam rá eléggé. Azóta minden egyes sportereklyét kincsként őrzök! Darnyi 4 olimpiai aranyérme és a kitartása ma már legendás. Maximalista volt mindig is, nem érte be sosem kevesebbel, csak az arannyal. Így vegyesúszásban soha nem győzték le világversenyen.

Egerszegi Krisztina

Ki más is lehetne a másik nagy gyerekkori kedvencem, mint mindenki Egérkéje!? Szerintem mindenki fülébe cseng a "Gyere, kicsi lány, gyere!" ikonikus mondat, ha róla van szó. Hihetetlen, hogy milyen fiatalon lett ötszörös olimpia bajnok, úgy, hogy közben nem volt nála bájosabb lány a medencében. Természetesen én is odavoltam érte, és ha ma kérdeznek valakitől egy nagy úszót, biztos, hogy az ő nevét fogja mondani mindenki, mint példakép.

Ma már háromszoros anyuka, de mindig, amikor megpillantom egy újság címlapján azt látom, hogy nem fog rajta az idő: ugyanolyan bájos, mint régen.

Risztov Éva

Risztov Éva ígéretes karrierje a kétezres évek elején kezdődött, majd az "ezüstlányként" lett ismert. Megszakadt a szívem, amikor az athéni olimpia után magyarázkodott a negyedik helye miatt. Te jó ég, én szeretnék egyszer a világon valamiben a negyedik legjobb lenni! Ott valami megtört, és nem sokkal utána vissza is vonult.

De valahonnan újra erőt merített, és újrakezdte, csak helyszínt váltott: kiment a nyílt víz és hosszútávúszó lett. És jött 2012 és London. Emlékszem a rajtra. Éva rögtön az élre tört, mindenki mondta, ennek nem lesz jó vége, hosszú a táv, 10 km, nem fogja bírni. Szinte rajt-cél győzelmet aratott, ami majdnem lehetetlen ebben a sportban.

Tisztán emlékszem, ahogy ordítok a kommentátorral együtt az utolsó pár száz méteren, és ahogy bőgök, amikor az olimpiai aranyat a nyakába akasztják.

Számomra Risztov Éva a kitartás bajnoka.

Forrás: AFP/Luis ACOSTA

Cseh László

Kevés olyan sportoló van, akit ennyire szeret egy egész ország. Laci ilyen. Mindig kedves, udvarias. Csak az a fránya olimpia arany nem jön össze, ami a legnagyobb vágya! Már minden megvan a készletből, csak az az egy hiányzik.

Mégis, amikor tavaly az olimpián ezüstérmet nyert 100 méter pillangón, semmi bánatot nem láttam rajta. Az a hármas holtverseny közte és a szupersztár Michael Phelps és a szintén olimpia bajnok Chad Le Clos között történelmi pillanat volt. Ott voltak ők hárman a dobogón, és csak örültek. Igen, Lacit ezért is szeretem, mert ilyen. Nagyon remélem, hogy egyszer valóra válik az álma, és hiánytalan lesz az a bizonyos kollekció!

Forrás: AFP/Christophe Simon

Hosszú Katinka

Katinka az ország és a világ legjobb úszója. Ő is hasonló pályán ment végig, mint Risztov Éva, csak neki pont az a bizonyos londoni olimpia volt a mélypont. De felállt. Vele kapcsolatban van egy olyan érzésem, hogy számára egyszerűen nincs lehetetlen. Ő és Shane egy olyan csapatot alkotnak, ami kivételes és megbonthatatlan.

Sokan támadják a párosukat, de szerintem csak nem értik őket. A ma már háromszoros olimpiai bajnok Iron Lady nemcsak a medencében, hanem az üzleti világban is sikeres.

Hogyan van ennyi ereje, energiája és kitartása mindehhez!? Nap, mint nap posztolja a képeket, edzésről, versenyről, olyan időpontokban, amikor én még átfordulok az egyik oldalamról a másikra az ágyban. Azt hiszem, itt meg is van az oka, hogy miért ő az olimpia bajnok és nem én.

Forrás: AFP/Odd Andersen

A cikk megjelenését támogatta: FINA Budapest 2017.

Így motivál Hosszú Katinka és Kemény Dénes! ;)http://www.she.hu/nofilter/20170404-wake-up-hosszu-katinka-kemeny-denes-motivacio-inspiracio-sikerhez-vezeto-ut-kitartas.htmlMindenkinek járna egy saját Shane Tusup!http://www.she.hu/herself/20170207-siker-tamogatas-buzditas-hit-a-masikban-eredmenyek-celok-hosszu-katinka-shane-tusup.html

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.