Olyan ember lettem, akit anyám gyűlölne

A szavaknak súlya van. És bizony vannak szavak, amik az egész életünkre rányomják a bélyegüket. Ezért nem mindegy, hogy gyerekkorunkban mit kaptunk a szüleinktől útravalóul. Mert lehet, hogy ezek a szavak adnak majd erőt a nehézségek leküzdéséhez, de az is lehet, hogy örök teherként nehezednek majd a tudatalattinkra...

Ezt az útravaló "bölcsességet" nem úgy kell elképzelni, hogy érettségi után teátrálisan megosztotta velünk anyánk vagy apánk, majd elbocsátott minket a nagybetűs életbe. Ezek inkább elejtett megjegyzések, amik végigkísérték egész gyerekkorunkat.

Vannak pozitív útravalók

Akinek gyermekkorában azt suttogják szülei a fülébe, hogy "Próbáld meg, sikerülni fog!", vagy „Semmi baj, csináld meg még egyszer!", annak felnőtt korában egy-egy helyzetben ezek az információk a tudatalattiból előtörve üzembe lépnek, és újabb lendületet adnak.

De vannak negatív útravalók is

  • Talán azért nem mersz nőies lenni, mert ott él a lelked mélyén anyád fogai között kisziszegett "Nézd azt a nőt, micsoda kurva az is!"mondata?
  • Vagy azért hajszolod túl magad, mert ha nemet mondasz, akkor "önző, egoista disznó" leszel?
  • Ha jókedvű vagy, és önfeledten örülsz valaminek, bevillan közben a "nemtörődöm, link alak"kifejezés? (Természetesen apád hangján visszhangozva...)
  • És az ambícióidat vajon mennyire töri le, hogy jól megtanultad:"Aki gazdag, az szemét, és lop, csal,hazudik."
Forrás: iStockphoto/dobok

De ugyanígy megtanulhattuk lenézni a szépeket, a túlsúlyosokat, azokat, akik sok gyermeket vállalnak, vagy akik éppenséggel gyermektelenek. Csak aztán nehogy mi is pont olyan szituációba kerüljünk, amit meg kellett tanulnunk megvetni... Hiszen könnyen keveredhetünk olyan helyzetbe, ahol pont, hogy a nőiességünkre, az önzőségünkre, az önfeledtségünkre vagy az ambícióinkra lenne szükség.

De akkor most vessük meg saját magunkat? Éljünk örökös önvádban, mert gazdagok, túlsúlyosak, gyermektelenek vagy nagycsaládosok lettünk?

A válasz egyértelműen az, hogy nem. Van kiút!

Csak fel kell ismerni, hogy ezt a fajta hozzáállást a környezetünktől kaptuk, és hogy ezek nem a mi gondolatainkra épülnek. Az ilyen belső blokkok átformálásához nyilván segít, ha az ember felnőtt korában megvizsgálja ezeket a gyermekkorból származó "tartalmakat". De nevezhetjük őket viszonyulásnak, érzésnek, értéknek, elvnek vagy csak gondolatnak is. És ha felismertük ezeket a rossz mintákat, akkor neki kell állni átformálni őket. Pontosabban a saját életünkre vonatkozó részeket.

Forrás: iStockphoto/Xesai/Volkan Sezai Suda

Vagyis nem kell - és nem is lehet - a szüleinket meggyőzni arról, hogy ez vagy az nem így van. Nekünk nem ettől lesz jobb. Hogy ő miért gondolja azt, amit gondol, az az ő dolga, az az ő élete. Az én dolgom pedig az, hogy felismerjem, mi az, ami valóban az enyém, és mi az, ami csak rám ragadt és ráadásul visszahúz.

Lehetnek ezek csupán szavak, vagy egész mondatok, melyeket mantraszerűen ismételgetünk. Lehetnek érzések, melyeket táplálunk magunkban. A folyamat, vagyis az átírás nem könnyű, hiszen amit évekig, sőt egy-két évtizedig hallottunk, az nem fog 3 nap mantrázástól megváltozni. De nem lehetetlen. Vagyis inkább lehetséges!

Lehetséges.

Lehetséges.

Lehetséges. ;)

Virág Cecília

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?