kórház kibeszélő férj magazin feleség pacemaker hétfő szívbetegség kóma
Minden rendben lesz! Az elmúlt öt hónapban folyton ezt hallottam, hallgattam és mondtam. Már tele van ezzel a hócipőm! Ez a legszarabb mondat. Mert, mi lesz rendben? Minden? Mi az, hogy minden? Túl nagy szavak, és nem jelentenek semmit.

De néha mégis. Mert valamit mondani, mondanom kell! És nem maradt már más, amiben hihetek, csak ez: minden rendben lesz.

Napra pontosan öt hónapja, hétfő volt. Kedvenc napom, mert nem dolgozom. Reggel reggelit készítek, ébresztem Hannát, közösen eszünk, iskolába viszem. Napközben ügyintézek, bevásárolok, számlákat fizetek be. Pótolom, amit a hét többi napján nem tudok, mert dolgozom már reggeltől estig. Lacival együtt ebédelünk, a hétfői közös evés szertartásos. Ugyanabban az időpontban, ugyanoda megyünk lassan tizenöt éve. Azért nem ugyanazt esszük - az unalmas lenne, nem? Este sport: Laci kézilabdázik, én kangoozom. Szóval jól indult az a hetem. Akkor még szerettem a hétfőket.

Forrás: Getty Images/Gilaxia

Már a nyújtásnál tartottunk, amikor csörgött a telefonom. Csúnyán néztek rám a többiek, le kellett volna némítanom. Elfelejtettem, és bocsánatot kérve felvettem. Innentől képszakadás és csak villanásokból tudom összerakni azt, ami ezután történt.

De pánikra nem volt idő. Lacinak pészmékere van, már évek óta. Rosszullétekkel kezdődött, három éve. Össze-vissza vert a szíve, de soha nem derült ki, hogy miért. Neki nem volt betegségtudata, ezért továbbra is úgy akarta élni az életét, mint azelőtt. Semmin sem változtatott: beültették a pészmékert, és ezzel le is zárta a problémát.

Inkább nekem volt furcsa, hogy van egy idegen tárgy a bőre alatt, ami kitapintható. A szegycsontja alatt, egy zsebben hordta az életét. Kis bádogemberemnek hívtam őt. Szerettem megérinteni a pészmékert, biztonságot adott, hogy nem lehet baj.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Ihor Pukhnatyy

Tévedtem.

"Mondjam a kódot, menjek azonnal, baj van!" - ordította a barátja a telefonba. A kézilabdás edzés nincs messze a fitness teremtől. De a mentős már javában dolgozott, mire odaértem. Olyan volt, mintha egy filmben szerepelnék. Csináltam, amit mondtak. Ide állj! Ezt fogd! Mi a pészméker kódja? Allergiás valamire? Milyen napja volt? Történt-e ma valami szokatlan vele?

Amikor az egyik mentős elfáradt, a másik folytatta. Csöpögött az orráról az izzadság. Közben eltört Laci bordája. Nem tudtam, hogy ilyen erősen kell.

Az idő rohant, már harminc perc eltelt és semmi. Csak néztem Lacit, nem hittem el, amit láttam. Most akkor meghalt? Szerintem, nem. Az ilyen dolgok mindig mással történnek.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Pixel_Away

A mentős rendületlenül dolgozott, a műszerek pittyegtek és csipogtak, azt hittem sosem lesz vége. Szerencsére tizenöt perc múlva elindult a szíve. Most már minden rendben lesz! Ha itt maradt, küzdeni fog! Minden rendben lesz, mondtam a fiúknak is, ne aggódjatok, még mosolyogtam is. De, nem tudtam semmit. Órákban gondolkodtam. Ha ezt az órát túléli, jó lesz. Mindig csak egy, még egy órát kellett átvészelni.

Reggelig még négyszer állt meg a szíve. Azt hittem, sosem lesz reggel. Csak ezt az órát, és minden rendben lesz!

Az orvosok nem hazudtak, hanem őszintén megmondták: csak a csoda segíthet. Egyfolytában csörgött a telefonom, mi van vele. Én sem hazudtam. "Csak a csoda."

A kórházból dolgozni mentem, a vendégeket nem mondhatom le, az élet megy tovább. Csak ezt az órát! Munka után a kórházba mentem. Mindenhonnan csövek, vezetékek lógtak, a gép dolgozott. Kómában van. Az a negyvenöt perc nagyon hosszú volt - biztosan károsodott az agya. Csak ezt az órát! Három hétig azt sem tudtam, hogy mi lesz vele. Egyáltalán: életben marad-e? Aztán jobban lett, megtörtént a csoda! Minden rendben lesz, mondták a barátok, az ismerősök, az érdeklődők. Én is ezt mondogattam magamnak. Az orvosok nem mondták.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Sudok1

De mértékegységet váltottam: már nem órában, hanem napban gondolkodtam. Munka után estig vele voltam. Simogattam és beszéltem hozzá. Elmeséltem, mi van Hannával, mi volt napközben, mintha nem is kómában lenne. Azt akartam maradjon az életünk része ő is - csak most a közös huszonkét évből kivesz pár nap szabadságot. Nem baj, várok rá!

Minden rendben lesz! Mert máshogy nem lehet! Különben ki fog vitatkozni minden mondatommal? Ki mondja majd meg, hogy hülye vagy, drágám? Ki magyarázza el, hogy miért nem kell nekem az, ami amúgy meg igenis kell! Sőt, szükséges! Ki trollkodja szét a barátnős estémet azzal, hogy okosra issza magát és osztja az észt? Ki magyarázza el a matekot Hannának? Kivel fogom magam jól érezni a Halloween partin? Kivel táncolom szét a cipőmet? Kivel ebédelek hétfőként? Kivel nézem az Agymenőket? Kinek szurkolok ordítva a kézilabda meccsén, hogy "Hajrá, Vác!"? Kivel töltök órákat egy könyvesboltban? Ki intézi Hannát reggelente, amikor én dolgozom? Kivel teszünk tönkre egy családi rendezvényt, azzal, hogy nem tudjuk abbahagyni a nevetést?

Ismét mértékegységet váltottam. A csoda megtörtént, így már egy hétben gondolkodom. Öt hónap alatt százhatvannyolc órányira nőtt a remény. Mert minden rendben lesz!

Anna történetét Törőcsik Edit jegyezte le.

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.