Náray interjú: Miért sunyi a magyar?

Idén pedig megjelent harmadik kötete is, Zarah címmel. A könyv hetek óta sikerlistás, de nem írhatom azt, hogy Náray Tamás íróval beszélgettem, mert kijavított. Idézem: "Én még nem vagyok író." Szóval maradjunk annyiban, hogy találkoztam Nárayval, és hoztam némi útravalót tőle.

- Fikció vagy valóság a regény?

- "Azt vallom, hogy soha nem lehet a fantáziánk annyira színes, annyira megrázó vagy felemelő, mint sok esetben a valóság. Ahogy Szabó Magda is mondta:

'Nekem ne legyen boldog és világoskék az irodalom, hanem fekete, mint az alvadt vér, hazudni bárki tud, honorárium nélkül is, de aki pénzt vesz fel érte, az igazat beszéljen...'

És nekem megadatott, hogy a környezetem, a barátaim, a családom, akikkel nap mint nap együtt vagyok, egy nagyon színes közeget alkotnak. Sokféle ízzel, árnyalattal, gondolattal. Ezek azok az élményanyagok, amelyekből a könyveim táplálkoznak.

A Zarah-ban egy család életútját követhetjük végig, de több mozaikból tevődik össze. És minden egyes történetének van magja, ami a valóságban gyökerezik. Ezért nem is tértem el a sors forgatókönyvének törvényszerűségétől, miszerint nem lehet a dolgokat megúszni. Ez akkor is így van, ha mostanában az emberek mintha elfeledkeztek volna arról, hogy a siker az nem cél, hanem következmény. Ma azt tanulják meg a fiatalok, hogy "Óóó, nem érdekes, vedd lazán, hülye az, aki bármit is csinál!" Egy illuzionisztikus világban ellebegünk szelfikkel pucsítva a tengerparton. Pedig lassan nem ártana észrevenni, hogy ha a mi generációnk kihal, akkor nem lesz, aki termeljen. De ezt most még nem értik a fiatalok."

- Ön mindig cselekvő ember volt, aki nem fél megdolgozni a céljaiért. Kívülről még nézni is szédítő, amikor igazán felpörgeti a dolgokat. Hogy bír ennyi mindent csinálni?

- "Pont valamelyik nap gondolkodtam el azon, hogy nekem nagyon sokáig fel sem tűnt, hogy mások szemében soknak minősül az, ami nekem természetes. Hiszen én csak teszem a dolgom, pont úgy, ahogy bárki más. A különbség az, hogy nekem nincsenek üresjárataim. Egyszerűen, ha ébren vagyok, akkor mindig teszek valamit. De ez mindig is így volt, kicsi koromtól kezdve. Vidéken nőttem fel, a szünidőket a nagyszüleimnél töltöttem, egy olyan házban, ahol haszonállatok voltak. A tehén, a ló meg a disznó nem tudta, hogy karácsony van. És hétvégén sem döntöttek úgy, hogy most kivételesen nem csinálnak maguk alá, csak azért, hogy a gazda egy órával tovább tudjon aludni. Ezért mindig volt valami elvégzendő feladat. Esténként kukoricát morzsoltunk, a nyári szünidőben pedig kint dolgoztam a földeken."

- Ezek szerint ma mindenki a boldogságot hajszolja, és elfelejt érte tenni?

- "Mindenki boldog akar lenni. Csak az a baj, hogy ezzel kapcsolatban olyan dolgokat vetítenek maguk elé az emberek, ami igazából nincs, nem létezik. Nem gondolnak bele, hogy valójában mi a boldogság, hanem csak várják, hogy rájuk találjon... Hát hogyne! A boldogság elemlámpával jár, felkutat, és megkérdezi: 'Veled mehetek?' Nem! Az a boldogság, amikor a másik boldogságát keresed, és nem a magadét."

- A regényben az emberi sunyiság lélektanát is alaposan körbejárja. Ezt is a való életből merítette?

- "Először is fontos tisztázni, hogy mi az a sunyiság. Az én olvasatomban az, amikor a másik háta mögött, az engedélye nélkül vagy annak kihasználásával, észrevétlenül akarunk valamit megtenni. És ez bizony nem idegen a magyar néplélektől. De miért sunyi a magyar ember? Miért érzi szükségét? Mert az a szocializációnk alapélménye, hogy valami meg van tiltva. A magyar ember évszázadokon keresztül csak akkor csinálhatta azt, amit szeretett volna, ha cselhez folyamodott. És ez öröklődik, megmarad a genetikában. Ezért akkor is a sunyiságot választja, amikor lehetne egyenes. És ezzel igazából leszűkíti a saját életterét. Úgy jár, mint a kihaló félben lévő állatok. Holott hosszú távon sokkal gyümölcsözőbb az evolúciót választani, mint a szelekciót. Idővel minden kiegyenlítődik, mert ebből az étteremből még senki nem távozott fizetés nélkül. Számlát hátrahagyni itt a Földön nem lehet."

Nyitókép: Náray Tamás