Romokban hever mindenki - Interjú Bihari Vikivel

Vikivel egy kávéház teraszán találkoztunk, és nagyjából egy órán keresztül beszélt hozzám. Hogy miket? Az egészet nem fogom tudni visszaadni, de csapjunk a lovak közé!

Kata: Az általad alapított és vezetett online tartalomgyártó sulinak köszönhetően az elmúlt egy évben számtalan nőnek - és néhány férfinak is - megismerhetted az életét. Mit látsz, mi a nők legnagyobb problémája manapság?

Viki: A nők figyelmet szeretnének, de szinte senkitől sem kapnak. Hogy Feldmár szavaival éljek: "Ha mindenki életében lenne egy olyan ember, aki napi egy órát figyel rá, akkor nem lenne szükség terapeutákra." De általában nincs ilyen ember.

Mindezt amúgy tetézi még a nők esetében, hogy ők egy érzelmi hullámvasúton száguldanak egész életükben - ami nem baj, én is ezt teszem -, ezért rájuk fokozottan igaz, hogy szükségük lenne egy szelepre, amin kijöhet minden.

A sport ilyen szempontból mondjuk baromi jó, és tökre támogatom is, de a valóság az, hogy nyilván nem sok nőnek van ideje napi 1-2 óra mozgásra, valamint emellett az is hasznos, ha a hölgyek kibeszélhetik a problémákat, de ez meg elég fárasztó a környezetnek.

És itt jöhetne a képbe az írás!

Napi szinten szinte senki nem ül le, hogy leírja, rendszerezze az érzéseit, hanem csak rohannak a hétköznapok, kurvára megy a daráló. Egy "normális nő" - nem én, akinek van ideje, és le is szokott ülni faszságokon gondolkodni - reggel hattól éjfélig pörög. Nem gondolkodik el az életén, nincs lassítás, nincs megállás, majd lesz valahogy, sok a gond, sír a gyerek, halomban állnak a csekkek, rottyon a párkapcsolat, de nincs idő, nincs tanult módszer, nincs energia. Ilyenkor jó az írás, ami megállít, gondolkodásra késztet és komolyan vesz. Az írás kurzuson komolyan vesszük egymást, és nincsenek tabuk.

Kata: A férfiak jelenléte nem bomlasztja meg a többségében nők alkotta csoportokat?

Viki: Hatással vannak a tanfolyam menetére és dinamikájára, az biztos. Én is féltem attól, hogy mi lesz, ha ráeresztünk egy-két pasit egy csajközösségre, de kiderült, hogy abszolút jót tesznek! Sőt! Mondhatni, annyira kellenek a pasik, mint a látás! (Egy hímsoviniszta feminista vagyok, tudom!)
Elképesztő lelkük és empátiájuk van a férfiaknak - nyilván nem az összesnek, ahogy az összes nő sem csodalény és királylány -, de a kurzusokon azt tapasztaltam, hogy a férfiak nagyon empatikusak, előzékenyek - a nőknek pedig ez nagyon jólesik, és kedvesen reagálnak, nyitottak, kicsit jobban kinyílnak talán.

Legyünk őszinték: a figyelem és a figyelmesség mindenkinek jólesik, nem csak a nőknek. Jó esetben mindkét nemnek van szíve és lelke, az ember szeretetre vágyik, nincs kivétel - talán csak a pszichopaták.

Kata: Miért fontos, hogy írjunk az érzéseinkről az írás minőségétől függetlenül?

Viki: Amíg leírod az érzéseidet, addig is gondolkodsz rajtuk, összegzed őket, pontokba szeded, dolgozol velük. Az írásterápia nekem azzal egyenlő, hogy amíg írok, addig egy pici feldolgozóüzemmé alakulok át - és közben beindul egy öngyógyító folyamat. Tudniillik a traumák egyik "gyógymódja", hogy beszélsz róluk, írsz róluk, kiteszed a szaros csizmát az asztalra, és komolyan vannak véve az érzéseid, ahogy ezt már említettem. Nem egészséges persze egész nap traumákról beszélni, de nagyon jót tud tenni, ha egy molesztált nőt vagy férfit egyszer csak komolyan vesz néhány ember.

Mindig elmondom, hogy nem kell megijedni attól, hogy itt megnyílunk egymásnak, mert mind a 7,5 milliárd ember rottyon van - azaz segítségre lenne szüksége! Minden nő azt hiszi, hogy csak az ő férje hűtlen, csak ő hűtlen, csak az ő házassága pocsék, csak neki vannak gondjai, pedig nagyon kevés olyan kapcsolat van, ahol minden olajozottan működik.

A kurzusokon ezek néha felszínre kerülnek, meglátják a résztvevők, hogy más is hasonló cipőben jár, ez pedig felold gátakat, elakadásokat, görcsöket. Nem azt mondom, hogy erről szól a két nap, mert nem, de vasárnap van egy ilyen feladat - most nem árulnám el, milyen -, mikor teret engedünk az érzelmeknek.

Kata: Szerinted mitől alakultak ki ezek az elakadások a lelkünkben?

Viki: A média azt nyomja, hogy vékonynak kell lenned, sportosnak, formás mellűnek, ránctalannak, de azt nem mondja, hogy foglalkozz a lelkeddel. Nincs óriásplakát, hogy "Válni készül? Mentse meg inkább!" Nem akarják közelebb hozni a férfit meg a nőt, ezért mindkét félben csak az elvárások erősödnek.

A férfi legyen kigyúrt, a nő amazon, meg vékony, meg trendi. De az, hogy közben a családtagok megölik egymást a négy fal között, azt inkább elsunnyogjuk, így mindenkiben gyűlik a szar, jön kívülről a nyomás, hogy biznisz vumennek kell lenned, gyereket kell nevelned, tökéletesnek kell lenned. A férfiak felé meg az az elvárás, hogy legyen nagy farkad, legyen BMW-d, legyen céged, legyen hobbid. Ez mind szép és jó - nem, nem az! -, csak közben meg romokban hever mindenki. Ezt nem titkolnunk kell egymás elől, hanem együtt megoldanunk.

Kata:Te tudsz erre megoldást?

Viki: Nyilván nem tudok, nincs mögöttem 50 év terápiás ülés. Annyit tudok csak, hogy a mikrokörnyezetemben élőknek fel szeretném nyitni a szemét. Elmondani, hogy pszichológushoz járni nem ciki, hanem erény és jófejség, hogy a kapcsolatokat nem lecserélni kell a legelső konfliktusnál, hanem megjavítani - ha lehet -, és hogy jogunk van meghúzni a határainkat és kikérni magunknak a bántalmazó hangnemet vagy a megaláztatást.

Minden nőnek és férfinak joga van a boldogsághoz, a támogató és elfogadó közeghez. Ha ez nincs meg, lehet és kell is változtatni. Brutális mennyiségű emberi történet hever fiókokban és szégyenteljes arcpirulások mögött. Az a célom, hogy ezekről szó legyen, és hogy ne mérgezzük egymást feleslegesen.

Kata: Köszönöm szépen a válaszaidat, és további sok sikert kívánok a... mindenhez!

Viki: Én köszönöm a lehetőséget! Pincér! Fizetnék!

Nyitókép: Hirling Bálint