Az első kérdésem előtt kétségek gyötörnek: "Fáradtnak és náthásnak tűnik" - és őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy szóba merjem-e ezt hozni. De rutinos orvosként hamar belém látott, és rendezte a helyzetet.
"Ne aggódjon, ez csak allergia, nem fertőz. Egyébként pedig tudom, hogy fáradtnak látszom, de ez csak a felszín. Boldog vagyok, mert a hétvégén egy három éve várólistás beteg kapott új szívet. Szóval állok a rendelkezésére!"
- Mennyire keseríti meg a szülő és a gyerek életét a veleszületett szívrendellenesség?
"A legtöbb szülő az ismeretlentől retteg. Ezért nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy legyen egy nagyon erős szülői közösség, ahol segítik egymást abban, hogy megértsék, mit is jelent a veleszületett szívrendellenesség. Mi, orvosok is gyakorlatilag a család életének részei leszünk, és hosszú távú partnerségre kell számítani. Nagyon fontos, hogy megértsék, hogy ezzel együtt lehet élni - és nem is olyan nehéz -, mert akkor megnyugszanak. És ennek köszönhetően a kis barátaim (itt a pácienseire utal) idővel a nehézségeket erőpróbának fogják fel, és büszkék magukra."
- Mennyire tartja fontosnak a szülők jelenlétét a kórházban?
"Magyarország kelet és nyugat között komp országként mozog. Nem mindig voltak fontosak azok a paraméterek, amik ma. Régebben a szovjet rendszer szerint a szülőktől elszeparáltan kezelték a gyerekeket. Vagyis a szülő hetente egyszer, ablakon keresztül láthatta a gyerekét. Radikális változás, hogy ma azt mondjuk: nem egy gyereket kezelünk, hanem egy családot. Az apukákat is beleértve. Hiszen ez egy közös ügy. Fontos, hogy megteremtsünk egyfajta otthoni légkört, biztosítsuk az édesanyák jelenlétét - és nemcsak a szoptatós anyukákét. Emberi legyen a bánásmód.
A 70-es években hatalmas szakmai vita volt, hogy érez-e valamit egy magzat vagy egy csecsemő abból, hogy hogy áll hozzá a környezete. De ma már az az elfogadott álláspont, hogy bármilyen kicsi is legyen egy gyerek, ő egy külön személyiség. Lehet, hogy még nem érti a beszédet, de úgy kell kezelni, mint egy önálló egyént. Jól tudjuk, hogy ha valaki bekerül hozzánk, az nem egy ideális állapot. Az újszülöttnek otthon lenne a legjobb. Ha ez nem így van, akkor az egy alap stresszt jelent a számára. A cél pedig az, hogy ez a stressz minél kisebb legyen. Ez nagyon meghálálja magát, mert a túlélési mutatók drámaian javulnak. Hiszen látjuk, hogy az ipari állattenyésztésre hajazó gondolkodás az újszülöttekről, amiben a baktériumfertőzések és a technológiai fejlődések voltak a legfontosabbak, bizonyos értelemben elpusztítja a babákat. Mióta emberként kezeljük az újszülötteket, javulnak az eredmények."
- Mi van akkor, ha az erőfeszítések ellenére is rossz hírt kell közölni?
"Nyitottan kommunikálunk a szülőkkel, és nem árulunk zsákbamacskát. Az eredmények jobbak, de nem tudunk mindenkit megmenteni. Kb. 4%-on nem tudunk segíteni. Ez nagyon jónak számít. De ez a szám sajnos sosem lesz nulla. Az egyik kollégám nemrégiben le merte írni, hogy Magyarországon a csecsemő halandósági ráta milyen kedvezően alakul. És volt, aki ezen megütközött. Pedig ez a szám csak akkor lenne nulla, ha nem születne több gyerek. Azt a hantát nem adhatjuk be senkinek, hogy örökké fogunk élni. Egyszer mindenki meg fog halni. Egy csecsemő elvesztése végtelenül drámai, de ha elhazudjuk a valóságot, az még drámaibb. A szülőkkel támogatóan, de realistán kommunikálunk. Ha azt látjuk, hogy nincs más út, akkor lehetőség van a hospice ellátáshoz csatlakozni. Ők mindent elkövetnek, hogy ezt - az élet részét képező folyamatot, amit úgy hívunk: halál - átélhetővé tegyék. Természetesen orvosként mindent megteszek azért, hogy a lehető legteljesebb életet biztosítsam a pácienseimnek. "
Nyitókép: iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.