A nap, amikor közölték: rákos a fiam!

Egy rendhagyó reggel

Igen korán és nem a megszokott rendben indult a nap. Igazság szerint Marci már egy ideje gyengélkedett. Az utóbbi hónapokban picit lassabb, fáradékonyabb volt. Gyakran támasztotta a fejét az asztalon.

Az viszont fura volt, hogy volt egy makacs fülgyulladása, amit életében először nem sikerült homeopátiával, gyógynövényekkel meggyógyítanom. Pedig az első 8 év alatt mindig működött valamilyen alternatív orvoslás. De ez a makacs fülgyulladás ellenállt minden általam ismert módszernek, így végül muszáj volt beadnom élete első antibiotikumát.

Marci fiammal kapcsolatban nem ez volt az első helyzet, amikor félre kellett tennem az elveimet. Most épp a természetes orvoslásba vetett mindenható hitemet kellett feladnom.

Aztán októberben jelezte az osztályfőnöke, hogy a tesi órákon nehezen bírja Marci a futást, ilyenkor le kell ülnie a padra. Az egész ősz így telt.

Novemberre az étvágya is csökkent, és apró pöttyök jelentek meg a lábszárán. Volt is a faluban egy aktuális pöttyösödő betegség, ez belefért a képbe. A gyermekorvossal együtt tanakodva sem gondoltunk semmi rosszra.

Azon a héten nem is engedtem suliba, mert szerettem volna, hogy végre kipihenje a benne lappangó betegséget. A betegszabadság az egyetemen, ahol dolgozom, ritka opció. Így általában a nyugdíjas nagymami vigyázott a beteg gyermekre, ezen a napon is erre készültünk. Előtte azonban, hajnali 5 órára leszerveztem a Nővérkét -, mert a gyermekorvos javasolta: azért nézzünk egy vérképet, ha nem javul Marci állapota.

Egyszóval igen korán indult ez a november 13-ai nap, de a falu kedvenc Nővérkéje nagyon kedves és türelmes volt.

A vérvétel után lassan folytatódott a reggel, a kicsi ment oviba, Marci a nagyihoz, nekem pedig ezen a napon egyetemen kívüli órám volt. Szóval le kellett némítanom a telefonom. Mikor pár óra múlva rápillantottam, felszaladt a szemöldököm: 8 nem fogadott hívás...

A gyermekorvosunk és a férjem próbáltak elérni felváltva. Hirtelen fel sem fogtam, mi lehet az oka ennek a nagy aktivitásnak. De éreztem: nem várhat délutánig a visszahívás!

A kórházból hívták először a gyermekorvosunkat, majd ő próbált elérni minket, hogy azonnal be kell vinni Marcit, mert nagyon magas a fehérvérsejt száma és alacsony a trombocita száma. Ebből ekkor persze még egy kukkot sem értettünk. Talán valami erősebb fertőzést kapott, ami ilyen hatással volt a vérképére?

Szinte azonnal fogadtak bennünket az ügyeleten, ahol nem szerettek volna diagnózist közölni velünk. A gyors vizsgálat után egyből felküldtek az Osztályra. Később kiderült, hogy ez a Hematológiai Osztályt jelenti.

Itt hirtelen igen sok ember vett körbe minket, akiket később szép lassan megismertünk: orvosok, nővérek álltak sorba, hogy mihamarabb végezzünk a temérdek vizsgálattal. Épp a röntgen felé botorkáltunk - Marci még mindig a saját lábán -, amikor utánunk szóltak az Osztályról: Jöjjünk vissza rögvest, a röntgent elhalasztják, sürgősebben kell cselekedni, mert a vérkép rosszabb, mint várták.

Azt mondták, extrém magas a fehérvérsejt száma, ami azt jelenti, hogy nincs idő várni, a további vizsgálatokat is másnapra halasztják. Mert ahhoz, hogy életben maradjon a kisfiunk, minél hamarabb le kell cserélni vérének nagy részét, ugyanis a daganatos blaszt sejtek annyira besűrítették a vérét, mint amilyen mondjuk a tejföl, és ez bármikor trombózist okozhat.

Nem volt kérdés. Mindent aláírtunk, amit az orrunk alá tettek azon az éjszakán. Homeopátia, gyógyfüvek, egyéb alternatív kezelési módok -, amikben mélyen hittem, és mindeddig tapasztaltam is, hogy működnek - most nem jöhettek számításba! Életveszélyben nincs idő teát főzni.

Éreztük, hogy az Égiek segítségét is kell hívjuk ebben a nehéz pár órában. Nem tehettünk mást. Amíg tartott az aferezis, elcsigázottan ültünk a folyosón, és próbáltuk felfogni, mi történik velünk. Igazából azt is nehéz volt megfogalmazni:

Érdekes, hogy ebben az elcsigázott állapotban úrrá lett rajtam egyfajta megnyugvás: végre tudom, végre kiderült, mi a baj! Hiszen egy ideje éreztem, hogy nincs rendben valami, de nem találtam rajta a fogást. Végre segíthetek neki a gyógyulásban! Persze a gyógymód, ami segíthet, rengeteg félelmet indított el bennem, de meg sem fordult a fejemben, hogy nem a kemoterápia mellett döntünk. Választási lehetőségünk persze nem is volt.

Hajnali 3 órára végeztek az aferezissel. Marci kis testéből mindenfele csövek, zsinórok lógtak, monitorozni kellett az életfunkciókat, nem volt még túl a veszélyen. Viszont közben eltelt 24 óra, és megváltozott MINDEN.

Ezzel a hatalmas forgószéllel, ami felborította az életünket, együtt kellett megbirkóznunk. A folytatásban azt is elmesélem, hogyan.

Somogyi Mona

Nyitókép: iStockphoto