párkapcsolat alvás veszekedés düh konfliktus konfliktuskezelés
Mindannyian hallottuk már a tanácsot: "Ne menj ágyba mérgesen!" Különösen a párkapcsolatokra vonatkoztatva. Természetesen van benne igazság. Nem érdemes sokáig halogatni a számunkra fontos ügyeket. Sőt, partnerünknek sem esik jól, ha oda se bagózunk a problémáira, és minden gond nélkül, nagyokat szuszogva az igazak álmát alusszuk.

Bizony, nem egészséges, ha rendezetlenül hagyjuk a párkapcsolati konfliktusokat! Nem szabad figyelmen kívül hagyni a gondokat és egy elegáns mozdulattal lefeküdni aludni, a következő nap pedig üveges szemmel úgy tenni, mintha mi sem történt volna.

De azt se felejtsük el, hogy az már teljesen más tészta, ha nem a téma lezárásaként kezdünk el vígan hortyogni, hanem csak szüneteltetjük a vitát. Szó szerint alszunk rá egyet! Sőt, néha kifejezetten ajánlott egy kis alvás-szünetet tartani - ha már a teljes porcelán étkészletet a falhoz hajigáltuk.

Miért?

1. Jobban tudsz gondolkodni kipihent aggyal.

Amikor fáradtak vagyunk, az agyunk sincs a topon.

Kimerülten néha egy szimpla rántotta elkészítése is nehézségekbe ütközhet, nemhogy a másik lelkivilágára való ráhangolódás! Félig működő aggyal nem fogtok tudni eredményesen kommunikálni.

Ilyenkor érzékenyebbek vagyunk, kevesebb az önuralmunk és kevésbé tudunk objektíven tekinteni a problémára. Ilyen körülmények között a vita csak rosszabb lesz. Aludjatok egyet, és folytassátok a beszélgetést másnap. Hidd el, racionálisabban fogsz gondolkodni és képes leszel más szemszögből szemlélni a dolgokat!

2. Az alvás gyógyít

Aludj egyet a problémára. Segít abban, hogy más perspektívában lásd a helyzetet és tisztább fejjel tudj gondolkodni. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy sokáig fent maradj, nem fogsz tudni higgadtan gondolkodni és olyat mondhatsz, amit később megbánsz.

Azonban, amikor egy pihentető alvás után, másnap úgy kelsz fel, hogy elmúlt az első dühöd, és elszállt a benned tomboló indulat, jobban fogod érteni a helyzetet és akár megoldást is találhatsz rá.

3. Ha az idő ellen dolgozol, a stressz csak nőni fog

Ha tudod, hogy a párodnak fontos megbeszélése van másnap, vagy sokáig fog dolgozni, a feszültség csak növekedhet.

Ilyenkor szorít az idő és ez nem segít a probléma megoldásában. Sokszor belenyugszunk egy ideiglenes megoldásba, csak hogy ágyba mehessünk.

Viszont másnap így is kimerültek leszünk és a frusztrációnk csak még tovább növekszik, ami újabb veszekedéshez vezet, és már kész is az ördögi kör. Ilyenkor inkább napoljátok el a konfliktus megoldását egy olyan időpontra, amikor ráértek a dolgok mélyére ásni!

Forrás: Getty Images/AleksandarNakic

Tehát az, hogy mérgesen bújtok ágyba, nem minden esetben jelenti azt, hogy elhanyagolod a partneredet vagy nem érdekel a problémája.

Ne felejtsd el, hogy egy csapat vagytok és az egészséges párkapcsolat alapja a jó kommunikáció. Tudasd a pároddal, hogy meg szeretnéd beszélni a problémát és érdekel a nézőpontja, de egy olyan időpontban, amikor mindketten kipihentebbek vagytok és tisztábban gondolkodtok. Így esélyt kaptok egy produktívabb beszélgetésre és egy békésebb, boldogabb párkapcsolatra.

Nyitókép: Dreamstime

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.