Azonban a gladiátorokkal kapcsolatban sok a félreértés, ezért most összeszedtünk pár érdekességet az ókori Róma legnépszerűbb és leghírhedtebb szórakozási formájáról:
Bár a hollywoodi filmek általában úgy ábrázolják a gladiátorok összecsapásait, mint egy véres-brutális harcot, ami csak akkor érhet véget, ha valamelyik harcos holtan esik össze, a legtöbb összecsapás azonban szigorú szabályok szerint zajlott. A harcosok általában egy-egy ellen felállásban küzdöttek, és arra is odafigyeltek, hogy hasonló méretű és tapasztalatú férfiakat rakjanak össze. Játékvezetők figyelték az eseményeket, és azonnal leállították a harcot, ha az egyik gladiátor súlyosan megsérült. Azonban arra is volt példa, hogy ha nagyon elhúzódott egy csata, és patthelyzet alakult ki, mindkét versenyző a harcosok becsületével távozhatott.
A gladiátorok kiképzése és etetése egyébként igencsak drága volt, ezért támogatóik nem akarták, hogy szükségtelen halált haljanak, így elsősorban a sebzés volt a harcok célja, nem a gyilkosság. Ennek ellenére a gladiátorok nem éltek sokáig, leginkább csak a húszas éveik közepéig, és átlagosan minden ötödik vagy tizedik harc halállal ért véget.
Biztosan mindenki emlékszik a 2000-ben bemutatott Gladiátor című film ikonikus lefelé mutató hüvelykujjas jelenetére. Bár ott a gladiátor kivégzését jelentette, az ókori rómában valószínűleg inkább kegyelmet jelentett. Ezzel szemben a felfelé mutató hüvelykujj már valószínűleg a gladiátor megölését jelentette. Ha ez volt a helyzet, a másik gladiátor általában egyenesen a szívébe szúrt, esetenként a vállai közé vágott.
Csak a késő római korban kezdtek népszerűvé válni az állatok elleni küzdelmek, amikor az emberek elkezdtek ráunni a Colosseum műsorára. Hogy ismét "szórakoztatóvá" váljon a műsor, a gladiátorok vadmacskákkal küzdöttek meg, és egyes feljegyzések szerint arra is volt példa, hogy krokodilokkal harcoltak.
Bár eleinte valóban a rabszolgák közül kerültek ki a gladiátorok, ahogy egyre népszerűbbek lettek a gladiátorjátékok, egyre több szabad ember jelentkezett, mivel vonzotta őket a hírnév és a pénz. Voltak köztük kétségbeesett férfiak, harcban jártas katonák, de lovagok és szenátorok is.
A gladiátorok hatalmas hírnevet szereztek. Portrék készültek róluk, amelyeket nyilvános helyeken helyeztek el, a gyerekek pedig agyagból készült, a gladiátorokat ábrázoló babákkal játszottak.
A nők pedig rajongtak a harcosokért, állítólag a legelszántabbak gladiátorvérbe mártot hajtűket és egyéb ékszereket hordtak, mások pedig gladiátor izzadságot - akkoriban afrodiziákumnak vélték - kevertek a testápoló termékeikbe.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.