Mind tudjuk, hogy a nők sokáig nem ülhettek iskolapadba, hogy teljesen más szabályok vonatkoztak rájuk, mint a férfiakra, így még ha a tudományok felé is fordultak volna, sokkal több nehézséggel kellett szembenézniük, mint az ellenkező nemnek. Ha mégis eredményeket értek el, azokat gyakran a férfi kollégáknak vagy a férjeiknek tulajdonították.
Természetesen van néhány kivétel, aki ki tudta vívni magának az elismerést, mint Marie Curie, azonban ebből van a kevesebb, és abból a több, amikor a nők munkáját figyelmen kívül hagyták. Most hoztunk néhány hatalmas gondolkodót, akik mind nők voltak, érdemeiket azonban sokáig homály fedte.
A magyar származású hollywoodi színésznő a második világháború idején a szépség megtestesítője volt, de nem ez volt az egyetlen erénye. George Antheil zeneszerzővel együtt dolgozták ki a frekvenciaváltás ötletét, ami megakadályozta volna a katonai rádiók megzavarását, de később ez lett a WiFi, a Bluetooth és a GPS alapja is. Szabadalmát az Egyesült Államok haditengerészete lesöpörte a színről, egészen addig, amíg fokozatosan el nem kezdték kifejleszteni az erre az elméletre alapuló technológiákat. Lamarr semmilyen elismerést nem kapott munkájáért.
Végül egy kutató feltárta az eredeti szabadalmat, és Lamarr csak nem sokkal 2000-ben bekövetkezett halála előtt kapott egy díjat, de pénzzel sosem honorálták azt, amit véghez vitt.
A 2016-os Oscar-díjas A számolás joga című filmből már talán ismerős lehet Johnson neve és története is. Johnson 35 évig dolgozott a NASA-nál, és elképesztően értett a matematikához. Ő is abban a csapatban kapott munkát, ami 1961-ben az első űrszonda kilövésén és 1969-ben a holdraszálláson dolgozott. Neki köszönhető az űrutazás számos alapvető fontosságú mozzanatának kitalálása, és az ő munkáján múlt az űrhajósok biztonsága is.
Afroamerikaiként és nőként azonban egyáltalán nem volt könnyű dolga. Hiába nem valósult volna meg nélküle a holdraszállás, nevét sokáig senki sem ismerte, és tetteit sokáig senki sem ismerte el. Ezt mi sem mutatja jobban, mint az, hogy munkáját először 2015-ben, több mint 40 évvel később ismerték el először. Ebben az évben tüntette ki Barack Obama az Elnöki Szabadság-érdemrenddel.
Ő volt az, aki elméleti magyarázatot adott a maghasadásra, amit két kollégája, Otto Hahn és Fritz Strassmann hozott létre 1938-ban - ezzel megalapozva az atomenergia használatát és az atomfegyvereket. Őt nevezik a maghasadás anyjának. Érdekesség, hogy pont ő nem akart részt venni az első atombomba gyártásában, mivel nem akarta, hogy köze legyen ezekhez a fegyverekhez.
Hiába ő volt az, aki megfejtette a maghasadás elméleti részét, csak Hahn kapott kémiai Nobel-díjat a felfedezésért, ő pedig meg sem említette Meitner nevét, amikor átvette a díjat.
Munkahelyein nem volt megbecsülve, sokszor fizetés nélkül dolgozott, nem engedték be a laboratóriumba, mondván, hogy nő, és sokáig kénytelen volt egy női kollégium egyik fürdőszobájában lakni, de mindez nem tántorította el őt attól, hogy hatalmas dolgokat vigyen véghez.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.