A nő felelőssége, hogy milyen nemű utódot szül? - így szültek régen a királyi családokban

A királyi sarjak születését a mai napig hatalmas érdeklődés övezi, elég csak a brit királyi családra, Diana hercegnőre vagy Katalinra gondolni. Tömegek várják a kórház előtt, hogy elsőként pillanthassák meg a legújabb csemetét, és újságírók hadai érdeklődnek arról, mi történt, hogy történt, és kérik, osszák meg a tapasztalataikat. Mégis, ma a királyi családokban a várandósság és a szülés körüli rituálék egészen távol állnak a múltbéli szokásoktól, amikor egy trónörökös születésének a körülményeit átszőtték a hagyományok és a babonák.

Rengetegen mentek bámészkodni

A trónörökös születése nem örömünnep volt, hanem politikai esemény, ami utána az egész nemzetre hatással volt, így még véletlenül sem lehetett magánügyként kezelni, csakis közügyként.

Tehát nem elég, hogy a szülés önmagában is egy kimerítő folyamat, de még vegyük hozzá azt is, hogy a fél palota odacsődül, hogy végignézze. A szülést rengetegen követték figyelemmel, hogy megbizonyosodjanak a gyermek neméről, egészségi állapotáról, és még arról is, hogy ha a trónörökös nem a "megfelelő" nemű vagy halva születik, esély se legyen kicserélni egy másik kisbabára, ezzel megtörve a vérvonalat.

Amikor 1778-ban Marie Antoinette szült, 200 ember volt a szobában, mivel mindenki részese akart lenni az eseménynek, aki csak tudott. Nem is csoda, hogy Antoinette egy ponton elájult, hiszen ki bírná ezt ép idegekkel.

A szülés büntetés az eredendő bűnért?

A szülés ma egy boldog, meghatározó esemény a családok életében, és azt gondolnánk, hogy ez mindig így volt - de nem is tévedhetnénk nagyobbat. A történelem során a keresztény egyházak szükségesnek tartották a szülés okozta fájdalmat, mivel a Biblia kijelenti, hogy Isten azt mondta Évának, hogy fájdalommal fog gyermeket szülni. Így a keresztény országokban a vajúdás és a szülés fájdalmait szükséges női tapasztalatoknak tekintették, és rosszallták, ha akár a királyi család tagjai valamilyen módon csillapítani akarták a fájdalmat.

Nem örömünnep, hanem játék a halállal

A középkorban kockázatos vállalkozás volt a gyermekáldás, minden harmadik nő belehalt a szülésbe. Az orvoslás még gyerekcipőben járt, ami volt, az is leginkább babonákon és hiedelmeken alapult. Sok nő az 5. hónap környékén sejtette meg először, hogy várandós, az első rúgásokból. Mivel rendes terhességi tesztek még bőven nem léteztek, az orvosok a vizelet színéből próbálták megállapítani a várandósság tényét, de az is bevett gyakorlat volt, hogy a nő vizeletében hagytak egy tűt, és megvárták, hogy berozsdásodik-e, vagy megnézték mi történt, ha a vizeletet összekeverik borral.

Nemcsak az orvoslás, de a higiénia is gyerekcipőben járt a középkorban, és még a leggazdagabb királynők is - mai viszonylatban - hatalmas mocsokban szültek, ami komoly egészségügyi kockázatot jelentett az anyára és a gyerekre egyaránt.

A nő hibája, ha nem fia születik?

A középkorban sokan - főleg férfiak - azt gondolták, hogy a női nemi szerv valójában kifordított férfi nemi szerv, csak azért más az alakja, hogy a nő tudjon szülni. Ez a hiedelem csodálatosan elősegítette azt a nézetet, hogy a nőket alárendeltnek tekintsék, mivel az ő nemi szerveik "csökevényesek" voltak, és nem alakultak ki teljesen - mert akkor ugye férfiak lennének.

Ez alapján az sem meglepő, hogy a baba neme az akkori időkben a nő felelőssége volt. Volt időszak, amikor azt gondolták, hogy a gyermek nemét bizonyos ételek vagy gyógyitalok is befolyásolhatják, sőt, a hiedelmek szerint a baba nemét egészen a születés pillanatáig lehetett befolyásolni. Ha pedig nem a kívánt nemű gyermek született, természetesen az anya hibája volt.

Nyitókép: Shutterstock