Van az a pont, amikor annyira kínzó a magány, hogy szinte fáj

Ha valaha azt gondoltad, hogy te egy magányos ember vagy, akkor feltétlenül olvasd el ezt a könyvet és gyorsan rá fogsz jönni, hogy valójában fogalmad sincs arról, mi is az igazi magány. Én legalábbis ezt éreztem, mint ahogy mindennek, a magánynak is rengeteg árnyalata van, de amin Kya keresztülment, annál aligha van rosszabb. Picsogok én itt állandóan, mert nincsen férfi az életemben egy ideje, de van támogató családom, csodás barátaim, munkahelyem, fix havi bevételem és biztonságom.

Nos, Kyának egyik sincs. Őt gyerekkorában elhagyta a családja és egyedül maradt a lápon egy kunyhóban. Amennyire tudom, ez nem egy igaz történet, de azért tedd fel magadnak a kérdést, te vajon mihez kezdtél volna, ha 10 évesen nem főz az anyukád vagy apukád ebédet, vagy nincs senki, aki bevásároljon? Vajon elég tökös lennél-e ahhoz, hogy egyedül is helyt állj az ijesztő nagyvilágban? Vajon tudnál-e kitaszítottként élni, egy olyan közösségben, ahol mindenki furának tart és csak csúfolódik rajtad?

A lápi lány mindent megtapasztal az életben, amit az ember úgy általában szeretne elkerülni: sejtig ható magányt, fizikai erőszakot, lelki bántalmazást, szeretteinek az elvesztését, szerelmi csalódást, megcsalást. Csoda, hogy egy épkézláb felnőtt lesz belőle, aki aztán bele is keveredik egy gyilkossági ügybe. Spoilerezni nem szeretnék, és számomra nem is ez a történet lényege, sokkal inkább az a személyiségfejlődés, amin Kya keresztülmegy.

A fiatal lány életét 6 éves korától 25 éves koráig kísérhetjük végig, aki többet tud meg a természettől az életről, mint maguktól az emberektől. Hamar megtanulja, hogy az ember leginkább csak magára számíthat, és akit szeretünk, bármelyik pillanatban kisétálhat az életünkből. Régen olvastam olyan könyvet, ami ennyire gyönyörűen ábrázolta volna azt a magányt, ami már annyira kínzó, hogy szinte fáj. A szívem szakad meg minden egyes pillanatban, amikor Kyanak csalódni kell, vagy hiába vár egy-egy szeretett ember visszatérésére.

Ezek azok az érzelmek, amelyeket mindannyian megtapasztalunk, de mögötte nincs védőháló, nincs, aki átölelje és azt mondja: „Ne aggódj, nem lesz semmi baj." Csak ő van, a természet és a magány. Néha már az az ember érzése, hogy nem is az emberi, hanem a természeti törvények irányítják az életét. Ami persze nem csoda, hisz élete nagy részében nem emberek veszik körbe, hanem rovarok és madarak.

Aki pedig az állatokat szereti, rossz ember nem lehet, legalábbis ezt mondják. Kya egy végtelenül szelíd, kedves és tiszta lány képében tetszeleg, aki végig sajnálatot és empátiát vált ki az olvasóból. Ő egy olyan ember, akit megtépázott az élet, akit rengeteget bántottak, és aki a családjának és a közösségnek köszönhetően a lápban ragadt és nem is képes nagyon arra, hogy kilépjen a komfortzónájából.

Hogy miért lett ennyire népszerű ez a könyv? Talán mert mindannyian tudunk egy kicsit azonosulni Kyaval és mindannyian éreztük már a megvetés valamilyen formáját a társadalom részéről. Ő testesíti meg a fájdalmunkat, amikor nagyon magányosnak érezzük magunkat, elhagynak minket, csúfolnak és kiközösítenek, vagy épp hatalmasat csalódunk abban az emberben, akiben megbíztunk. És ő testesíti meg azt is, hogy a legnagyobb nyomorból és a legelképesztőbb magányból is van kiút és mindig van remény egy boldog életre.

Nyitókép: Michele K Short